"Az idő kerekét már nem tudom visszaforgatni, de ha tudnám, akkor sem tudom, hogy meddig kéne, hol rontottam el, sőt, egyáltalán én vagyok-e a "hibás" ??? Ha vétkeztem is, akkor azt nem vettem észre, nem volt tudatos, most viszont rettegek minden tüsszentéstől, minden torokkaparászástól, jaj csak ne most, csak ne a szurik előtt, alatt, a beültetés előtt, vagy után... Szörnyű érzés."- írja az Interneten közzétett nyilvános naplójában (blogjában) egy olyan nő, aki nagyon szeretne anya lenni, de nem sikerül neki, n - edik próbálkozásra sem.

Szeretnék őszintén válaszolni a kérdéseidre és eloszlatni minden, a leendő anyaságoddal kapcsolatos félelmedet, de 8 év házassági és anyasági tapasztalatom ellenére is most alig találom a szavakat. Félek, bármit is írnék, sértésnek vagy fölényeskedésnek vennéd. És mégis megkockáztatom. Nem is tudom, miért, talán azért, mert az öt évvel ezelőtti önmagamat látom benned is 22 éves egykori önmagamat. Azt a fiatal nőt, aki a 11 hetes kislánya hullája mellett élte át ugyanazt a misztikus szorongást, amit most a te soraid - szavaid mögött érzek: "Az idő kerekét már nem tudom visszaforgatni, de ha tudnám, akkor sem tudom, hogy meddig kéne, hol rontottam el, sőt, egyáltalán én vagyok-e a "hibás" ??? " Így keseregtem én is magamban akkor ott, a Csornai (Nyugat M.o) korház hullaházban. De azt is tudtam, hogy meg kell keresnem az igazi okokat, hogy bele ne őrüljek a fájdalomba, és, hogy tovább tudjak lépni, és vissza tudjak találni az élet felé. - Az akkor éppen két és fél éves, és nagyon is élő, egészséges elsőszülött kislányom felé, és a két nappal korábban az aléltnek képzelt, de valójában már halott gyermekünkkel a karján a korházba rohanó, majd a kétségbeejtő hírt meghozó férjem felé. És ez által természetesen a jövőben megszületendő, következő gyermek (gyermekek…) megfoganása felé. És továbbléptem, és vissza találtam, mert a horoszkópom által szerzett kauzális önismerettel lépésről-lépésre megértettem, hogy nem haragudhatok a vírusokra Enikő lányom halála miatt. Megértettem azt, hogy egészen pontosan, a személyi horoszkópomból kiolvasható, milyen negatív mentalitással, viszonyulási – gondolkodási móddal, érzés- mintával járultam hozzá akarva-akaratlanul a kisbabám halálához, illetve a gyermek halálát követően, a gyarapodó családom betegségeihez, a családi-párkapcsolati életem anyagi nehézségeihez és erkölcsi kudarcaihoz, krízishelyzeteihez.

Talán furcsa számodra, de hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy amikor súlyos élettényekről: magzatfoganási képtelenségről, vetélésekről, nehéz szülésről, gyermek-betegségekről – elhalálozásról van szó, sohasem állhatunk meg a fizikai okoknál. Vissza kell térnünk a gyökerekhez, vagyis a személyi struktúránk finomabb (spirituális) rétegeiben létező, anyai ágon öröklődő szellemi programokhoz, ez esetben, a gyermek- és élet-ellenes, anyaság- és család-ellenes spirituális romboló programokhoz. Bármilyen bonyolultnak is hangzik ez a megnevezés, valójában nem olyan bonyolult dologról van szó. Csupán arról, hogy a nem jóslási koncepció szerint elkészített személyi horoszkóp, az önismereti napló, a meditáció segítségével, a magzatáldással, gyermekszüléssel, családalapítással, párkapcsolati - családi élettel kapcsolatos, irracionális félelmeket, szorongásokat, negatív, ellentmondásos átéléseket és érzéseket, vágyakat feltárhatjuk és feloldhatjuk. Azokat a láthatatlan belső pszichikai-mentális gátakat, előítéleteket, amelyek miatt annyira sötétnek, bizonytalannak látjuk a jövőt, a világot, az életet, azokat a negatív képzeleti - gondolati - érzésmintákat, amelyek mindaddig manipulálni fogják a háttérből a döntéseinket, és áthúzzák legszentebb terveinket, romba döntik leghőbb vágyainkat és álmainkat, amíg fel nem tártuk, és át nem világítottuk a női tudattalanunk rejtélyes világát. Nem lehetetlen feladat ez, bár sok bátorságot, kitartást és éberséget követel. De, minden látszat ellenére, ez az egyetlen célhoz vezető út a boldog családhoz és a derűs élethez.

Azt kell megértened, kedves nővérem, anyám és leányom, hogy a (többgyermekes) anyaságtól való félelem, a negatív Rák-karmához tartozó, az anyai ági női ősök által megoldatlan, a generációkat egymással láthatatlan szellemi szálakon keresztül összekötő spirituális memória révén önkéntelenül és öntudatlanul továbbörökített életfeladat. Ezt a finom, alig érzékelhető, tudattalan félelmet nem lehet elfojtani, elrejteni, pszichológiai-humanista közhelyekkel ki- és bemagyarázni, elodázni, hosszú évtizedekre elnapolni, hanem csak feltárni, tudatosítani és tudatosítva felvállalva, belemenni. És éber önismerettel, egy türelemmel végig vitt, hosszú belső újjászületési-átalakulási folyamat után (ezt szolgálja a gyermekszülés, mint újjászületési-teremtési aktus) meghaladni. Az, hogy ezek a programok ma gyakoribbak és erősebbek, mint régen, nem csoda, hiszen a zavaros és erőszakos világháborús időket megélt nagyanyáink, déd- és üknagyanyáink titkos abortuszai, “angyalgyártásai”, 4-5, sőt: akár 10 gyermekes anyaságukkal kapcsolatos lelki és testi fáradsága, neheztelései és görcsei, férjükkel, közösségükkel, sőt, akár az Istennel, a sorssal szembeni fenekedései állnak ezek gyökerénél!

Spirituális memóriánk (női tudattalanunk) irracionális módon, őrzi és továbbörökíti ezeket az emlékeket, akár tudunk erről a jelenségről, akár nem. Bármilyen külső okkal is próbálod magyarázni azt a torkodat fojtogató szorongást, amit akkor érzel, amikor gyereksírást hallasz kamaszlányként, vagy az első menstruációd nyomait meglátod a fehérneműdön, amikor az első szexuális tapasztalatodon átesel, vagy a későbbiekben, szerelmesen, boldog szeretőként, feleségként, első gyermeked érkezésére várva, annak igazi okai és titkai ott lappangnak az irracionális női képzeleted (tudattalanod) mélyén. A tudattalanodban (dédnagymamád, nagymamamád, édesanyád megoldatlan anyasági, családanyai életfeladataiban - rejtett vagy nyílt magzateltevési vágyaiban, titkos, vagy nyílt kísérleteiben, anyóssal, apóssal, vagy férjjel szembeni kismamai, családanyai – feleségi nehezteléseiben és megoldatlan házassági-családi feszültségeiben) rejlő kauzális ok! Én már nem ismerek például semmiféle náthát, mint betegséget, csak a tudattalan mélyére leszorított, rejtett agresszivitásom külső megnyilvánulását. És persze az allergiát, mint a gyermek-és magzatellenes örökletes programoknak a külső megnyilvánulását. Amitől a civilizált nők egyre jobban szenvednek.

Ezekkel a sorokkal nem kioktatni akarlak, csupán szeretném megértetni veled azt a metafizikai igazságot, hogy a civilizált lányok és édesanyáik, nagymamáik, dédnagymamáik, mindannyian ugyanazoktól a hamis boldogság-tévképzetektől szenvednek, mint te.

Azok a nők, akik, lányaik boldogságáért aggódva, óvva intik őket a “túl korai” és, és vagy a három-négyszeres gyermekáldástól, nem tudják azt (hiszen nem kaptak soha, senkitől beavatást az anyaság spirituális életfeladatába), hogy az emberi személy az őt megszülő édesanyának a tudattalanján keresztül átszűrődő teremtő őserőknek, a teremtői képzeletnek a megtestesülése. Ezért az édesanyának tudattalanjába lesüllyesztett vágy-képeket, titkos és önkéntelen sóvárságokat, fantázia-képeket, félelmeket, szorongásokat és személyi ambíciókat, vagyis ezeknek az önkéntelen képi átélését, valamint a tudatos vágyak és örömök intenzív átélését tartjuk meghatározó ok-csomónak egy születendő gyermek-ember alaptermészete keletkezésénél.

Bizony, bármennyire nehéz is ezt elhinned és racionális eszeddel megértened, így van ez, kedves leendő édesanya! Leendő anyaságodtól való félelmeid igazi okai azokra a képzetekre, vágyakra és félelmekre vezethetők vissza, amelyek, akárcsak téged, a te édesanyádat foglalkoztatták tudatosan, öntudatlanul, vagy titokban a biológiai fogantatásodkor és a fogantatásodat megelőző időszakban!

De tegyük félre a szemérmeskedést és mennyünk jobban bele valóság sűrűjébe. És ehhez nézzük meg, hogy miért is lenne szükséged egy olyan, nem jósláson, hanem sors-feltáráson alapuló személyi horoszkópra, amilyennek a segítségével sikerült feldolgoznom a gyermekem halálát és azt követően, nagyon hamar, még három ép és olyan egészséges gyermeket hoznom a világra, akik közül kettőt ugyancsak otthon, egyedül a férjem segítségével szültem meg? Elsősorban azért, mert a születési horoszkóp azoknak a konkrét életfeladatoknak a leírása is, amely személyre szabott életfeladatok felvállalása segítségével az úgynevezett karma-oldó képességeink kifejlődhetnek, és amely konkrét életfeladatokat a bolygóknak a földházakban (a jellegzetes életköröket - életterületeket jelölő szakaszokban) elfoglalt helye, helyzete és fényszöge alapján olvasható ki a horoszkópból. Ezen életfeladatoknak a tudatos felvállalása és végrehajtása adja meg a lehetőséget külön-külön mindenkinek arra, hogy összhangba kerülhessen saját sorsával, vagyis a születése körülményei által adott, szellem-fejlődési élet-programjával.

Ezért csak és csakis a horoszkóp segítségével lehet tudatosítani azokat a személyes életfeladatokat, amelyeknek a felvállalása és végrehajtása adja meg azt a kulcsot, amellyel egész életünknek a titka kinyitható és feloldható. Nélküle csak homályos elképzeléseink, megsejtéseink lehetnek arról, hogy mivel kellene intenzívebben foglalkoznunk az életben és arról egyáltalán semmit, hogy mivel nem kell egyáltalán foglalkoznunk. Azt, hogy mire is kellene igazából hangsúlyt fektetnünk, és a leginkább odafigyelnünk, és amiről más sors- és önmegismerési rendszerből konkrét értesüléseket nem szerezhetünk. Ezek az életfeladatok jelentik pontosan azt a bizonyos keresztet, aminek a felvételének a szükségességéről Jézus beszélt, de figyelem: amiről ugyanakkor azt is mondta, hogy "az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges". Ugyanis tény, hogy mihelyt tudatosítjuk magunkban és elfogadjuk ezeknek a feladatoknak a teljesítését, lassan – lassan érdekesnek, majd egyre inkább élvezetesnek találjuk és minden könnyűvé, sőt: "gyönyörűségessé" válik az életükben. Hiszen többé nem erőltetjük az öncélú sikereket olyan életterületeken, amelyekhez igazából semmi közünk nincsen. Nem küszködünk többet olyan területeken, ahol nincsen semmiféle keresnivalónk, viszont bemerészkedünk olyan, korábban félve elkerült területekre, ahol születésünk óta minden kapu nyitva áll előttünk.

Asztrológusi tapasztalatom az, hogy asztrológiai tudatosítás nélkül, minden ember többnyire igyekszik elkerülni a számára legfontosabb életfeladatokat. Akarva-akaratlanul elkerüli azok felvállalását, hiszen azok többnyire veszélyesnek, vagy fölösleges időtöltésnek, esetleg megalázónak tűnnek a számára. Vagy a másik véglet jelentkezik: amennyiben ezek olyan tevékenységi formákat jelentenek, amelyekhez születési adottságai, személyi tulajdonságai és adott életkörülményei hatására már valamiképpen hozzászokott, kényelemből és rutinszerűen beléragad, és egész életében csak azokon az életterületeken mozogna anélkül, hogy azokban valami különlegeset, valami szellemi jelentést felfedezne.

Az anyai szerepkör egész (egészséges, vagyis egyetemes tudattal rendelkező) embert kíván, ennek alapja viszont az individuális személyi tudat, az éber, tudatos, egyéni, önálló döntési-cselekvési - vagyis valójában, mindenekelőtt imaginációs (értsd: képzeleti) és gondolkodási képesség. A XIX. század végén elkezdődött és az 1960-as évek végén kibontakozott un. női emancipációs mozgalmak nagymértékben hozzájárultak ehhez az intellektuális és emberjogi női önértékelésen alapuló öntudatosodáshoz, a női individualizációs fejlődési folyamathoz, de korántsem volt elég. Egyetemes felelősségtudat és egészséges, élet-és természet-centrikus erkölcsi értéktudat hiányában, az emancipáció által nyújtott egocentrikus női kultusz csak merő külsőség, illetve egészségtelen önimádat és önféltés marad. A modern világban egyetlen ifjú hölgy sem arról álmodozik, hogy termékenységének virágában (18 - 28 évesen) gyermekeket fog szülni, és így, egészséges kismamaként és fiatal családanyaként egészséges és boldog lenni. Vajon miért? Mert nem rendelkezik (az anyaság, a szülés, gyereknevelés életfeladatába való, az archaikus időkben még anyáról leányra szálló, bizonyos rítusok, szertartások formájában átadott beavatás hiányában) semmiféle, a saját személyi sorsrendeltetésére vonatkozó információval. Nem tudja, mit kezdjen lelkiismerete szerint magával, mint nővel, mint a Szeretet őselvének a megtestesülésével, és hiányzik (mágikus tudattalanja mélyére van szorítva) a gyermek utáni vágya, vagy ha ez az egészséges ösztön mégis csak pislákolna benne, nem meri barátai és barátnői előtt, de sokszor még a szülei előtt sem felvállalni. Helyette inkább a világi-karrierépítő ambíciói és a józannak képzelt, anyagi egzisztencia-teremtő, pragmatista tervei vezérlik és irányítják gondolati és érzésvilágát.

Szeretnék most idézni egy korábbiakban írt cikkemből, amelynek alapját egy olyan, család-pszichológiai témájú könyvképezte, amelyet, amint megláttam, nyomban el is olvastam, és amelyre néhány gondolat erejéig reagálni szeretnék ebben az írásomban is. A könyv címe: “Anyák és lányaik”, a szerzők amerikai pszichológusok és felnőtt lánygyermekekkel rendelkező édesanyák, közzétették annak a kutatásnak az eredményeit a művükben, amelyet számos olyan élettörténetből, beszámolóból, naplórészletből, levélből, interjúból állítottak össze, amelyben a XX. századvégi amerikai középosztálybeli anyák és lányaik a saját életükben bekövetkezett változások kríziseiről mesélnek. Ezek a beszámolók rávilágítanak arra, hogy az anyával való viszony generációkon ível át, és mintát ad – pozitív és negatív értelemben – a saját gyerekeinkhez való viszonyulásunkhoz. A könyv hiteles embermeséiben nyomon követhetjük azt az öntudatlan szabályszerűséget, hogy a felnőtt nők szükségszerűen megismétlik ugyanazokat a viselkedési módokat, amelyeket nem vettek jó néven saját anyjuktól. Sok anya történetében előfordul az, hogy az áldatlan anya-lánya kapcsolat a felnőtt nőből azt váltja ki, hogy tudatosan egész másképp neveli lányait, mint ahogyan őt nevelték, de az eredmény mégis az lesz, hogy amikor az ő gyermekei, főként lányai megnőnek, a viszony éppen annyi és olyan súlyos konfliktusoktól terhelt, mint amit el szeretett volna kerülni.

Családi viszonyrendszerünk, de különösen az édesanyánkkal való viszonyunk feldolgozása fontos határkő a személyi fejlődésünkben, önismeretünkben és felnőttkori énképünk, személyi (leendő családanyai) öntudatunk kialakításában. A nyílt konfrontáció, az őszinte beszélgetés és a múlt sérelmeinek, gondjainak az egyértelmű tisztázása kiindulópontja lehet egy új minőségű, régebb felnőtt –és újonnan felnőtt viszonynak, amelyre anya és felnőtt lánya között egy egészen másfajta kommunikáció és érintkezési forma lesz jellemző. Egy olyan átalakult kapcsolat, amely a kölcsönös személyiség-tisztelet és barátság felé halad, és amelynek alapja az anyák részéről az a felismerés, hogy a lányuk felnőtt, önálló döntéseket hozó, önálló élettel és sorssal rendelkező autonóm lény, és semmi joga nincs az anyának a 21 éves felnőtt lányával szemben és nem is vezet semmi jóra az, ha beleavatkozik az életébe. Hogy a lányát irányítsa, kritizálja és befolyásolja, manipulálja az általa elképzelt boldogság-koncepciók szerint. Olyan felszínes, mindössze a változó fogyasztói mentalitásokra jellemző (divatos) boldogság – koncepciók alapján álló (a szellemi tisztánlátást, bölcsességet: az egyetemes törvények és a két önálló individuum: anya és lánya átöröklött személyi életfeladatainak az ismeretét nélkülöző) “anyai” ambíciók szerint, amelyek az anyáétól eltérő, más temperamentummal, lelki-szellemi struktúrával rendelkező, és teljesen más sorsprogrammal, életúttal rendelkező felnőtt lányra általában nem is találnak!

A lánygyermeknek pedig, meg kell tanulnia az önállóságot, az egyéni döntések kockázatának a felvállalását, és azt, hogy a neveltetése hiányosságait, amelyből esetleg a leendő anyaságával kapcsolatos ellenérzései erednek, illetve az anyjához való túlzott ragaszkodást, az anyai elképzeléseknek és akaratnak való reflexszerű alárendelődést (vagy bizonyos esetekben az anya személyének a haragos elutasítását!) átalakítsa éber szeretetté, amely aztán a későbbiekben egy egészen új párkapcsolati - családi - hivatásbeli mentalitás alapja lehet.

De miért ragaszkodnak értelmes, középkorú nők felnőtt, önálló életet élő lányaik irányításához, a (leendő, forrón vágyott, vagy rejtetten és aggódva elutasított) nagymamai szerepkör leple alatt, a lányaik házaséletébe való beavatkozáshoz, az unokák gondozásának, azok nevelésének a gyakori esetekben teljes mértékű kisajátításához? Ennek a lelkiismeret furdalásban is gyökerező, negatív mentalitásnak az okai szintén a személyi horoszkópból kiolvasható örökletes gyermek- és családellenes romboló programokban keresendők. Az anyai ágon öröklődő, élet- és magzat-ellenes programok feltárásának és az egyetemes törvények ismeretének a hiányában, nem tudja azt, hogy az élete legfontosabb szerepét éli, amitől nemcsak fizikai - lelki - szellemi egészsége, boldogsága, hanem lelki üdvössége, megváltása, vagyis a személyi sorsbeteljesülése függ. Ugyanakkor, az ifjú anyának a kezdetben egyfajta kis terhet is jelent a baba határtalan türelmet, és ugyanakkor sok bölcsességet és bátorságot, éberséget, határozottságot igénylő gondozása. Nem is beszélve a szeretői-házastársi élet nehézségeiről, amelynek fontosságáról, jelentőségéről ugyanúgy nem kaptak felvilágosítást az ifjú leányok és fiúk, akárcsak a leendő szülői szerep értelméről és rendeltetéséről. Ezért az aggódó fiatal kismama, vagyis a tudattalanja mélyére leszorított agresszivitását, érzelgős okoskodásba rejtő új anyuka, a belső szorongásait jelző gyerekbetegségek kezelésére a legjobb szakorvosokat keresi fel, remélve, hogy azok a vacak vírusok, baktériumok megdögölnek a sok antibiotikumtól és a légúti fertőzéseknek, a sok láznak, gyulladásnak, nátha váladék-termelésnek és köhögésnek vége szakad. Majd, egzisztenciális - karrieri szükségleteire hivatkozva, mielőbb pótmamát keres a babának közvetlenül a szülés után (de legkésőbb 2, vagy 3 évre rá) munkába áll, és minél kevesebb gyereket vállal, nehogy “rabszolga szülőedénnyé” válva, a sok gyermekgondozás kettétörje az életét, ahogy azt nagyanyjától, édesanyjától látta, vagy a mások élettörténetéből számára kiderült. Ezért, akkor akarja odaadni magát újból az anyaságnak, amikor már késő, amikor már, 17-18 éves ifjakként, kirepülő félben vannak a fiókák (van az egyke fióka) a fészekből, vagy már el is hagyták a családi otthont és új családot alapítottak. A sajgó szeretet- és gondoskodásvágy, a kellő időben és a természetes három-négy gyermeknek a maximális személyi felelősséggel (Nem az anyára – anyósra, orvosra, dadákra áthárított) és odaadással, napi sok órás gyermek-felügyelettel meg nem élt anyai szerepkör hiánya kínozza a leendő nagymamák lelkét. Hogy miután hasztalan próbálja felnőtt gyermekét infantilis önállótlanságra nevelve egy életre magához láncolni, képes elmarni valamennyi szexuális-szerelmi partnerét a felnőtt leánya mellől, és finnyáskodva válogatni amaz helyett a vőlegények között. Majd, amikor bele kell törődnie abba, hogy fia-leánya már nem őt szereti a legjobban a világon, hanem egy ellentétes nemű lényt, akivel az aggódó jó tanácsai ellenére is hajlandó összekötni az életét, önkényeskedve bevonul az újdonsült házaspár életébe, és az unokái boldogságára hivatkozva, kisajátítja a fiatalok magánéletét.

És akkor mit lehet tenni, hol lehet elkezdeni a változást? Hogyan lehetünk boldogabbak, egészségesebbek nőként, anyaként, mint ősanyáink? Mi az, ami rajtunk múlik, mi az, amin képesek vagyunk változtatni azért, hogy az életünk, a sorsunk is megváltozzon, hogy egészséges, boldog családi életet élhessünk? A hozzáállásunkon, az alapállásunkon kell változtatnunk, mert ez az, ami rajtunk múlik. Az, hogy képesek vagyunk-e megtisztítani anyai képzeletünket, azt a homályos, irracionális érzelmekkel és vágyakkal teli érzés- és gondolatvilágot, amelyből az egész Teremtés ered. Nem, nem kell megijedni attól a gondolattól, hogy teremtő vagy, hogy gondolataiddal, érzéseiddel, emberi sorsokat, életeket teremtesz - és pusztítasz is - el. Tudom, szokatlan gondolat ez számodra, de ez akkor is így van, ha nehéz elfogadnod és megértened. Akkor is csak ezen a ponton veheted kezedbe az anyai sorsod irányítását, ezen a ponton alakíthatsz egy kreatív, termékeny párkapcsolatot, és ezen a ponton foganhatsz, szülhetsz és nevelhetsz egészséges gyermekeket.

Mindaddig, amíg nem az egyetemes törvények szerint élsz és gondolkozol, a többgyermekes anyaság gondolata rémisztő marad számodra továbbra is, mert társulni fog hozzá a tudatodban a lemondás (ugyan miről is?), a sok szenvedés, fájdalom, temérdek házimunka, sütés-főzés, lótás-futás, no meg egy akaratos, házsártos, vagy éppenséggel tutyi-mutyi, esetleg impotens férj, aki még virágot sem képes hozni a névnapodon. Ez lenne a boldog anyaság?

A teremtés eredeti logikáján alapuló, illetve az attól eltérő, vagyis a helyes és a helytelen lét-látáson és életfelfogáson, vagyis a tradicionális és a spirituális koncepciók szembenállásán, illetve valamelyikük elfogadásán és a másiknak az elvetésén múlik minden. Természetes (gyümölcsökben, zöldségekben gazdag), húsmentes táplálkozással, kávé, cigaretta, alkohol nélkül is lehet élvezetes. Sőt. Még csak amúgy az élvezetes, hiszen csak az egészen fiatalok, akik személyesen nem ismerik a betegségeket, és mindent megtesznek azért, hogy megismerjék, csak ők merik azt tagadni, hogy az élet egészségesen élvezetesebb. Lehetséges élvezet- és jókedvserkentő szerek nélkül, természetesen étkezve, vagyis sütés – főzés nélkül és minimális edény-mosogatással, testi örömökben részesülni és közben jó erőben, egészségben maradni egészen öregkorunkig, bármennyire is hihetetlennek hangzik ez. De ezek nem mesterséges élvezetekkel, cukorkával, süteményekkel, csokoládéval előidézett testi örömök, hanem olyan harmonikus szerelmi-szexuális együttléteket jelentenek, amelyekre a természetes (sütés és főzés nélküli) étrend segítségével és az időben és térben jól elhelyezett, és ugyanakkor szeretettel adott, éber (gyermekeink érték- és felelősségtudatának a kialakítását célzó), atyai-anyai pofonokat is megengedő, felelős gyereknevelés mellett elég idő, hely és lehetőség adódik. Bizony, marad elég időnk a párunkra, arra, hogy igazi szeretetet áramoltassunk neki, ahelyett, hogy mi várnánk el tőle, a Fény megtestesítőjétől azt, hogy a zavaros tudattalanunkat átvilágítani és a szellemünket – lelkünket - testünket megtermékenyíteni hivatott – számunkra sokszor méltóság-sértőnek és zavarónak érzékelt - kíváncsiskodása és férfiúi tapasztalataiból eredő, találó értelmezései helyett, hamis, de kellemesen hangzó, romantikus szerelmi vallomásokat tegyen tűzpiros rózsacsokrokkal a kezében.

Mert bizony a romantikus érzelgősség helyett az intim, idillikus nyíltság, az egymásra való odafigyelés, rejtett félelmeink, sóvárgásaink őszinte feltárása teszi harmonikussá, gazdaggá és értelmessé, vagyis termékennyé és ez által teljessé a párkapcsolatot. Csakis ez a mentalitás tehet minket, nőket odaadó szülőkké, hiszen nem lehet jó szülő az, aki nem jó szerető, vagyis, aki nem képes befogadni a párjában többletként létező Fényt és áramoltatni a párja felé a benne természetes többletként létező, az igazi Szeretetet. Aki nem képes a férfitől be és elfogadni azt a Fényt, amely nem csupán elméleti, intellektuális (természetromboló, - kizsákmányoló, értelmiségi “szakképzettség”), hanem az egész létezés egységét, rendjét, tágítását, és gazdagítását szolgáló, veleszületett szellemi tudás. És aki nem képes a párja felé áramoltatni azt a Szeretetet, amely nem a látszatszelídség, az érzelgős humanitásunk leplébe burkolt gyávaság és vallásos színpadiasság, hanem éber hiten alapuló odaadása a bennünk levő, és általunk (is) megnyilvánuló, pozitív teremtő Lét-akaratnak, az egyetemes emberi rendeletetésünket őrző, éber lelkiismeretünknek.

Annak a nőnek tehát, aki képessé teszi magát arra, hogy így élje meg az élete és a párkapcsolata mindennapjait, annak, még hogyha el is veszett “valahol az időben” – nála, vagy már az édesanyjánál az ő megfoganását követően - a megyetermékenyülési képessége, előbb – utóbb, de vissza fogja kapni azt. És akkor nem kell aggodalmasan a legenyhébb hűléstől is rettegnie, amiatt, hogy ez elronthatja az orvosok és laboránsok által mesterségesen megtermékenyített és embrióként a méhébe ültetett női petesejtnek az orvosilag erre előkészített méhében való megkapaszkodási és életre kelési esélyeit.