Vészhelyzetek gyermekkorban

           
Azt gondolom, Magyarországon a „vészhelyzet” és a „gyermek” szavak együttemlítésekor az anyukák zömének Ross doktor, a népszerû sorozat gyermekgyógyásza jut eszébe még akkor is, ha a sármos George Clooney már rég kilépett a filmbõl. Most mégsem vele foglalkozunk, hanem kísérletet teszek arra, hogy a szülõ szemével, de az orvos szemüvegén át mutassak be a gyermekkorban elõforduló néhány sürgõsségi helyzetet.

                Elõször egy-két tévhitet szeretnék eloszlatni. Az elsõ, amely akkor fogalmazódik meg a szülõkben, mikor mások gyermekét látják életveszélybe kerülni, és így hangzik: „Ez borzasztó, de jó, hogy velünk ez nem történhet meg!”. Gondoljanak arra, hogy azok a szülõk tegnap még hasonlóan gondolkodtak, de jött egy olyan esemény, amely átstrukturálta az életüket. Jó példa az a régi betegem, akinek súlyos, szövõdményes bárányhimlõje volt. Addig a szülõk nem hallottak arról, hogy a bárányhimlõvel problémák lehetnek, de a kórházban töltött 3 hónap, a kezdetben kilátástalannak tûnõ élet-halál harc (és ebben higgyék el semmi túlzás nincs!), arra vezette õket, hogy az ikertestvérét beoltsák bárányhimlõ és más betegségek, pl. járványos agyhártyagyulladás ellen is. Viselkedésük érthetõ: egyszer megtapasztalták, hogy „nekik is áll a zászló”. Evvel persze nem azt akarom sugallni, hogy törvényszerû, vagy akár csak jó eséllyel kerülhet egy gyermek ilyen helyzetbe. A súlyos betegség, baleset bekövetkezte sokszor elkerülhetetlen. Épp ezért a hárítás nem megoldás, sokkal inkább az, ha a szülõ felkészül arra, mit kell ezekben az esetekben tennie. Ha ennek a tudásnak a birtokában van, akkor az megnyugtató, hiszen megtette amit lehet, a többi nem rajta múlik.

                A második tévhit így hangzik: ”úgysem tudok mit tenni, nem vagyok orvos, ez nem az én dolgom, majd a doktor intézkedik”. A betegségek, és fõleg a balesetek nem szokták megvárni, hogy az orvos kiérkezzen, hanem a lehetõ legváratlanabb helyzetekben üthetnek be, és hatékony beavatkozás hiányában feltartóztathatatlanul törnek elõre, az eleinte befolyásolható folyamat befolyásolhatatlanná válik. Komoly vizsgálatok igazolták, életveszélyes helyzetekben az elsõ észlelõ hatékony, magabiztos beavatkozása 50-70%-kal emelheti a túlélés esélyét. Ez is azt bizonyítja, hogy az idõnek kiemelt szerepe van ezekben a helyzetekben.

                A harmadik tévhit az, hogy a sürgõsségi helyzetek mindenképp életveszély jelentenek. A sürgõsségi helyzetet egy része valóban ilyen, de pl. a láz, a hasmenés, vagy a kiszáradás is ebbe a kategóriába tartozik, mégis extrém ritka, hogy ezekbõl a betegségekbõl életveszély alakuljon ki. A sürgõsség annyit jelent, hogy belátható idõn belül cselekedni kell.

                Na jó - gondolhatja most - ezek szerint az a legjobb, ha minden szülõ beiratkozik az orvosi egyetemre. Valójában a szülõnek nem kell „kisorvosnak” lennie, nem diagnózisokat kell felállítania, hanem azokat a jeleket, helyzeteket kellene ismernie, amelyek alapján el tudja különíteni a súlyos helyzeteket a nem súlyosaktól. Az orvosi nyelvben ezeket hívjuk „alarmírozó” jeleknek.

                Ezekrõl legközelebb olvashatnak.

Dr. Krivácsy Péter
A Léghajó Program vezetõje

2004.02.05