Anyának lenni
válogatás a társalgó hozzászólásaiból
2000 - 2003 február

           
Mottó: Ne, még ne vigyék. Szeretnénk vele lenni. Érezni, már egy más állapotban. Tudni, hogy van, fogni a kezét. Megciciztetni. Szétkürtölni a világba: MEGSZÜLETETT! Új élet kezdõdött! A mi lányunk!
Sosem voltam még ennyire boldog!

Az anyaság nem a hasnövekedéssel kezdõdik, hanem a gondolatvilágban. Felelõsségérzettel együtt.
Zsomimama 

A sógornõmnek van gyereke, 3 éves. A lány 18 évesen szült, még szinte õ is gyerek volt. Az anyaság érzése lassan alakul ki benne. Közben elvált és magára maradt a gyermekkel. Még most is csak 20 éves a sógornõm, szóval nincs veszve semmi.
Én férjnél vagyok és boldog vagyok, de mégis irigylem õt, mert minden pasinál többet ér egy gyerek és neki van, nekem meg nincs.
Kriszta

Elõre is elnézést, de nekem tök fura, hogy hogy lehet még születése elõtt elvárásokkal terhelni egy emberkét. Valójában biztos vagyok benne, hogy ti is tudjátok, hogy mindegy hogy fiú e vagy lány. Nekem mondjuk olyan ez az egész, mintha a gyerekeink választanának minket. Ilyen módon fel sem merült bennem, hogy jobb lenne így vagy úgy.
Zsunya

A gyermekvállalás a legszebb dolog a világon!
Természetesen nehéz, de idõvel minden megszépül.
A szülésrõl: mi eleve 3 gyereket akartunk. Az elsõt szülve párom -valamikor az utolsó egy órában - megkérdezte (tréfásan), hogy "na még mindig 3 gyereket akarsz?". Azt mondtam, hogy egy-két nap múlva kérdezze meg. És addigra már igen volt a válaszom. Azt hiszem, az ember az elsõ gyerekével válik igazán felnõtté. Egy másik életforma kicsit, de megéri!
Ildi

Ha valaki késztetést érez magában, hogy a szülést gyönyörû élményként emlegesse, hát akkor úgy  érzem én vagyok az.
Annyira nagy hatással van -volt- rám a szülés élménye, hogy napok múlva is könnyes szemmel próbáltam visszaidézni az órákat. Ha van olyan kismama, aki fél a szüléstõl, hát ne tegye. A legcsodálatosabb dolog a világon, fájdalom ide- -fájdalom oda, van értelme, hogy fájjon.
Nekem pláne megérte, olyan lehetetlen és álomszerûnek tûnik az egész Anyaság  számomra, hogy  úgy érzem csodagyerekem van.
Névtelen

Én csak kislány koromban féltem a szüléstõl, a fájdalomtól, és fõleg a vágástól. Késõbb mindez a félelem magától elmúlt, és amikor megtudtam, hogy a kisfiam akit nem mi akartunk, hanem õ  akart jönni, belém költözött, akkor madarat lehetett velem fogatni és nemcsak hogy meg sem fordult a fejemben a fájdalom, hanem alig vártam, hogy õt.
Bánkanyu

Pici, piros, édes, gyönyörû. Sára. Puha és meleg. Alig látszik ki a takaróból, amibe bebugyolálták. Ne, még ne vigyék. Szeretnénk vele lenni. Érezni, már egy más állapotban. Tudni, hogy van, fogni a kezét. Megciciztetni. Szétkürtölni a világba: MEGSZÜLETETT! Új élet kezdõdött! A mi lányunk!
Sosem voltam még ennyire boldog!
Solya

Megkérdezték, hogy a hasamra tehetik-e. Igen-volt a válasz. Az elsõ benyomásom a meglepetés érzése volt, hogy a bõre meleg és száraz tapintású, pedig magzatmáz borította. (Arra számítottam, hogy nedves és hûvös lesz.) Ez az élmény olyannyira meglepõ volt, hogy mire feleszméltem, már el is vitték. Nesze neked NAGY TALÁLKOZÁS...
Napokkal késõbb sírtam el elõször magam attól az egyre fokozódó (és azóta is csak fokozódó) érzelemtõl, amit ez a kicsi ember kiváltott belõlem, és ami azóta már eltéphetetlen kötelékként köt össze vele, és körülleng, betölt, kielégít: ANYA vagyok.
Krisztinke

Még csak most szültem, de már szeretnék ismét nagy pocakkal mászkálni, elképesztõ nosztalgiám van. És ahhoz képest, hogy megboldogult ifjúkoromban azt mondták, hogy nem lehet gyerekem, elég könnyen és gyorsan jöttek. Sokan kérdezik, hogy nem hiányzik-e a munkám, nem akarok-e karriert. Hét nem! Sose gondoltam, hogy valaha ezt mondom, de ez így van. Tényleg a kicsik a legfontosabbak, és amikor elõször teherbe estem, gondolkodás nélkül hagytam ott mindent.
De gondolom, ez így természetes.
Éva

Találkoztam Valakivel, aki anyakönyvvezetõ elé tudott cipelni, és rábeszélt egy babára. Mit mondjak, nem voltam egy kiegyensúlyozott kismama. Olvasgattam a babanetet, az indexet, és nem értettem, mi ebben a jó. Rettegtem a szüléstõl. Szülés közben még rosszabbra fordult a helyzet, inkább nem írnám le, hogy miket gondoltam. Azután megszületett végre, és kezembe adták. Hosszasan bámultuk egymást és 180 fokot fordult az eddigi értékrendem, és az életem. Soha nem idegesít a sírása, egy büdös szó nélkül keltem hozzá éjszaka, és úgy egyáltalán, az életem része lett.
Madárka

Én több, mint 15 hónapig éltem abban a hitben, hogy meddõ vagyok, és a vége felé már könny szökött a szemembe, ha megláttam egy pocakos nõt, illetve egy kisbabát. Ezek után én voltam a világon a legboldogabb nõ, amikor megtudtam a labortesztbõl, hogy Ákimanó a pocakomban lakik. Ennél már csak akkor csordult jobban túl a szívem, amikor elõször megláttam azt a kisembert, akire már olyan régóta vágytam. Azóta is bearanyozza minden percemet, olyan imádnivaló, jókedélyû, barátságos kisbaba.
Nem is tudom, mi lett volna velem, ha a sors nem adja meg nekem ezt az örömöt, hogy ANYA lehessek.
Zsu

10 évig voltam otthon boldog anyuka és háziasszony. Egy percig sem sajnáltam az idõt és az un. karriert. A gyerekeim a karrierem.
Zsuzsamama

Ha kérdeznek, (meg ha nem) elszoktam mondani, hogy a gyerekek 1 és 2 éves koruk között a legaranyosabbak. Nagyon jó a ragasztókorszak kifejezés és nem szabad belefáradnod. Felejthetetlen élmény a mindent veled tenni akaró, nyiladozó értelmû kicsi. Nekem öt gyerekem van, de ezt a fáradhatatlanul tevékenykedõ idõszakot csak élvezni lehet. Akkor is ha sietnék, hogy kész legyek az ebéddel, de a rántást õ akarja keverni, hogy a mosogatástól nyakig vizes és a felmosás után úszik a konyha, a seprésnél pedig balettozni kell, hogy épségben el tudd kapni a leesõ tárgyakat. Ki fogja nõni és ha Te el tudod engedni a kezét, akkor boldog embert fogsz belõle nevelni! 
Timi

Mindannyiunknak nagy öröm a gyerek, de ha volt már mondjuk macskád vagy kutyád, azokkal sem csak boldogság van és (nekem mindkettõ van) persze össze sem lehet hasonlítani õket egy gyerekkel (pláne többel). Nincs olyan az életben aminek csak pozitív oldala van. Valamint azt hiszem eléggé egyéni hozzáállás kérdése is ki mit tekint problémának. Van aki szó nélkül felkel a gyerekéhez 2 éven keresztül minden éjjel, van akit ez egy hónap után kiborítana. Van akinek nagyon hiányzik a megszokott társasági élet, a munka, és van aki boldogan babázik évekig otthon. A terhességtõl szüléstõl, szoptatástól pedig nem félni kell (az emberiség nem halt még ki tehát valahol mûködik a dolog) hanem informálódni, olvasni róla, elõkészítõre járni, készülni rá. Végül pedig, hogy lásd nem csak problémáink vannak, elmondom ország-világnak, hogy a kisfiamtól tegnap elõször kaptam egy puszit. Nem tudom leírni milyen érzés volt amikor átölelte a nyakamat és az arcomba csücsörített. És az ilyen érzésekbõl van a legtöbb.
Zsuzsanna

Gyermekkoromban élt egy szomszédbácsi, akinek 5 gyermeke volt. Mi is nehezen éltünk, szinte elképzelhetetlen volt nekünk, hogyan lehet ennyi gyerekkel nem éhen halni? Mindig ezt válaszolta: "Ahova Isten bárányokat ad, ad hozzá legelõt is!"
Evelyn

Bárkiben csalódhatsz ebben a mocskos életben, de az biztos, hogy a gyerekedben soha! Õ mindig a TIED marad és szeretni fog (persze ez tõled is függ!). Engem már nagyon sok csalódás ért, de a gyerekem miatt soha nem gondoltam olyanra, hogy feladom és ne küzdjek tovább. Tudom, hogy szüksége van Rám és ez csodálatos érzés! Nagyon jó dolog azt éreznie az embernek, hogy még ragaszkodik hozzá valaki.
Atiapuka

Amikor bõven 30 felett ismét terhes lettem, nagyon sokáig küzdöttem az elfogadásával. Egy alkalommal el is indultam elvetetni, de visszafordultam. De egészen a szülésig nagyon felemás volt a babához való viszonyom. A kicsim kb. két hetes korában döbbentem rá arra, hogy ez a pici lény egy életre kijelölte az utamat. De arra is, hogy nem sok fontos dolog maradt a világon rajta kívül... A puszta léte értelmet adott annak a sokszor hangoztatott közhelynek, miszerint az élet értelme az élet maga.
Jusztina

“Minden anya és minden apa is  megosztja a maga életét. Az anyák a testüket is megosztják a gyerekeikkel, ez azonban szinte semmi ahhoz képest, hogy mit adnak oda még azután az idejükbõl, erejükbõl, figyelmükbõl, álmukból, olvasásukból, pihenésükbõl, szabad mozgásukból, munkájukból, s nem utolsósorban anyagi javaikból. De nem azért, hogy feláldozzák önmagukat, hanem hogy megtalálják."
Az idézet Varga Domokos "Kölyökkóstolgató" címû könyvébõl való.

2003.04.29