|
Bevezetés
A szülészeti ellátás napjainkban hangsúlyozottan családközpontú.
Ez a koncepció valósítja meg mindazokat az elvárásokat, amelyeket az
újszülött érkezésében leginkább érdekeltek, a család és az egészségügyi
intézmény közösen fogalmaznak meg. A filozófia sikeres alkalmazása révén
a szülõk kiteljesítõ élményben részesülnek a vajúdás és a szülés
során, felesleges beavatkozásoktól mentesen. A szülõszoba így válik
felhasználóközpontúvá, ahol a vajúdó számára a teljes flexibilitást
és választási szabadságot tudjuk biztosítani mind a szülési pozíciók,
mind az elérhetõ fájdalomcsillapítási módok vonatkozásában. A családközpontú
megközelítés lehetõvé teszi a nyitottságot is - a vallási és
kulturális különbségek teljes elfogadása az új népvándorlás jelen
korában fontos szempont (Crisholm 1998).
A szülõszobai párbeszéd a szülõk, a szülészorvos és a
gyermekgyógyász részvételén túl tartalmazza azokat a jelzéseket is,
amelyeket a legfontosabb ötödik résztvevõ, a méhen belüli magzat,
majd újszülött küld a külvilágba. Részérõl két alapvetõ információ
fogalmazódik meg direkt vagy indirekt formában:
köszönöm, jól vagyok, vagy
nem vagyok teljesen jól, figyeljetek rám!
A jelzések helyes interpretációja a szülõszobai ellátás minõségének
kulcspontja, az errõl való kommunikáció az érintettek között jelentõs
változáson ment át az idõk folyamán. Mivel a megközelítésnek számos
aspektusa, intraperszonális és interperszonális vetülete van, érdemes
gondolati sétát tennünk, elemezni azokat a körülményeket, amelyek a
kommunikáció mai formáinak kialakulásához vezettek, azt lényegileg
befolyásolják, és a szülõszobai döntések meghozatalában alapvetõ
jelentõségûek.
A
magyarországi szülések túlnyomó többsége intézeti körülmények között,
kórházi szülõszobán zajlik le. Mind a perinatális anyai morbiditás,
mind a magzati veszteség paraméterei jelentõs javulást mutatnak az elmúlt
évtizedekben. Ez a tény egyértelmûen a szakorvosi ellátás javulását,
az életmentõ protokollok standardizált és hatékony alkalmazását tükrözi.
A tudásanyag bõvülésével párhuzamosan fogalmazódott újra az igény
a tudományosan etikus orvoslás reneszánszára, mely a technikai tudáson,
az emberi empátián és mindezek gyakorlati megvalósításán alapul (Rodrigues
2000). Az elmúlt évezred utolsó évtizedeinek új kihívásai jelentõs
próbatétel elé állítják mindazokat, akik az egészségügyi ellátás
és szolgáltatások felelõsségi szintjeit, kötelezettségeit megállapítják
és mindezt az új típusú orvos-beteg kapcsolatban érvényesíteni kívánják
(Nadelson 1991, 1993). Új tendencia, hogy az ellátottak részérõl
tapasztalhatóan megnõtt a szabadságigény a gyógyítás hagyományosan
paternalisztikus légkörében - a beteg informálódni kíván, tudatos
alakítója akar lenni egészsége és állapota befolyásolásának (Rada
1986). Ezt az elvárást, amit a célorientált orvosi tevékenység nem
mindig elégít ki, a pszichoszomatikus orvoslás tudja úgy-ahogy teljesíteni,
amennyiben a "szolgáltatást" ebbõl az aspektusból is
professzionális személyzet, azaz kellõ lelki munícióval és szakértelemmel
felszerelt orvos-szakdolgozói gárda végzi (Bolman 1995). A jogos
betegigényeket az orvostanhallgatók oktatása során nem kellõ mértékben
vesszük figyelembe, az egyébként bõvülõ pszichoszomatikus oktatási
paletta jelentõs késéssel követi a magyar társadalom ezirányú átalakulását.
Ez a magyarázata annak, hogy a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti-Nõgyógyászati
Társaság látszólag folyamatosan küzdeni kényszerül az új típusú
szülészeti szemlélet mind nagyobb arányú térhódításáért (Szeverényi
1997, Tiba 1997). A haladás, azaz a hagyományos szülészeti ellátás
átalakulása kétségbevonhatatlan jelei mellett megjelennek a tanácstalanság
felhangjai is. Ezek hátterében a szülészorvos részérõl az eseményeket
ügydöntõ jelleggel befolyásoló szerepkör elvesztése, a jogi szabályozás
keményedése, a fokozott jogvita-(per)fenyegetettség, a szülészeti ténykedés
kiskorúsítása (egyetlen kérdés: mikor végezzem el a császármetszést?)
és az ezekbõl következõ általános bizonytalanság áll, amit
napjainkban csak tetéz az egészségügyi ellátórendszer
tervezett-megkezdett reformfolyamata a kapcsolódó személyes, vélt vagy
valós kiszolgáltatottsággal.
Marad
ezután a kérdés: hogyan kell szülést vezetni, milyen információk
alapján kell dönteni, milyen párbeszédet kell folytatni napjaink
magyar szülõszobáiban?
A
társas támasz jelentõsége a szülõszobai ellátásban
Az Egészségügyi Törvény egyértelmûen fogalmaz, amikor a szülõnõ
alanyi jogává teszi, hogy vajúdása és szülése alatt hozzátartozója
mellette tartózkodhat. A társas támasz jelentõségérõl, az egészséget
megõrzõ sajátságairól könyvtárnyi irodalom szól, hazai kutatómûhelyek
munkái is megvilágítják fontosságát a terhesség és szülés idõszakában
(Forgács 2000). Érdemes röviden felidézni a szülészeti ellátás
fejlõdéstörténetébõl Lamaze és Sanger munkásságát, akik döntõen
járultak hozzá ahhoz, hogy napjaink szülõszobáiban a kommunikáció a
mai módon folyik. Aktivitásukkal teremtették meg a kihívást, a szülõnõ
"átértékelését", a család felemelését, azt, hogy a szülészeti-egészségügyi
ellátás bástyái, a kórházi falak között az ellátott kérdezhet, kérhet,
manapság már "megrendelheti" a szülészeti ellátás mikéntjét
is. Kik voltak õk?
Fernand
Lamaze francia orvos 1951-ben honosította meg a róla elnevezett módszert,
amely alapvetõen oroszországi tapasztalatokon nyugodott. Az eljárás
magába foglalta a szülés elõtti felkészítõ foglalkozások szervezését,
a relaxációs és légzési technikák elsajátítását, a férj
folyamatos érzelmi-informatív támogatását, a szakszemélyzet kiképzését.
A Marjorie Karmel által saját szülési tapasztalatairól írt könyv (Thank
You Dr. Lamaze) megjelenése után a módszer rohamosan terjedt, és az ötvenes
évek végétõl dokumentálhatjuk a férjek általános szülõszobai
jelenlétét, míg Magyarországon a jelenség 1984 óta tekinthetõ
jellemzõnek. A Lamaze módszer alapvetõ feltételezései a következõk:
a.
a szülés természetes, normális és egészséges folyamat
b.
a szülési élmény alapvetõen befolyásolja a nõ és családja
életét
c.
a nõt a szülés folyamán belsõ bölcsessége vezérli
d.
a nõ szülési képességét és magabiztosságát a segítõ hozzáállása
és a
szülés
helyszíne fokozhatja, illetve jelentõsen gyengítheti
e.
a nõ alapvetõ joga a rutin orvosi beavatkozásoktól mentes szülési
folyamat
f.
a szülés otthoni vagy szülõházi körülmények között is
biztonságos lehet
g.
a szülésre felkészítõ oktatás megerõsíti a nõ képességét
a tájékozott beleegyezésre
Margaret Sanger amerikai
szülésznõ, felvilágosító irodalmár és polgárjogi aktivista a XX.
század elsõ felében tevékenykedett. Páratlanul nagy hatású
ismeretterjesztõ, egészségfejlesztõ és irodalmi munkássága céljává
a nõk reprodukciós egészségvédelmét tette. A szülészeti ismeretek
újságokban való terjesztésével megszüntetni igyekezett azt a mélységes
kiszolgáltatottságot, amely a századforduló táján a szegény néposztályok
asszonyaira tömegesen jellemzõ volt és mind a nemi betegségek, mind a
nem kívánt terhességek révén nagyszámú áldozatot is követelt. A
szexuális felszabadítás jelszavát hangoztatva mai értékítélet
szerint anarchista-közeli nézetei miatt saját korában is meggyûlt a
baja a hivatalos fórumokkal, de felvilágosító munkája és
statisztikailag kimutatható egészségvédõ eredményei alapján óriási
tiszteletet vívott ki. 1956-os látogatása Gregory Pincusnál jelentette
azt a katalizátort, amely az orális fogamzásgátlók gyakorlati bevezetését
is eredményezte a késõbbiekben.
Mit jelent a pszichoszomatikus szülészeti megközelítés a fenti
úttörõk tevékenységének tükrében? Mindenekelõtt azt, hogy a
gyermekáldás nem egyszerû technikai esemény, hanem mélységesen
felemelõ, megrázó, emocionálisan semmivel sem pótolható emberi élmény,
amely elsõsorban a család bensõséges magánügye, de ugyanakkor
kiemelkedõen fontos társadalmi esemény, melynek biztonságáért a szülész-nõgyógyász
szakmai közösség a felelõs (National Guidelines, Canada 1998).
A szülõszobai esemény résztvevõi között a kommunikációt
ennek a megközelítésnek a szellemében kell vezetni. A kommunikációs
stratégiát a résztvevõk különbözõ tudatossági szinteken kezelik.
A szülõnõ õszinte kommunikációja a segítséget kérõ ember
attitûdje. A tágulási és kitolási szakról meglevõ ismeretei a
gyakorlatban kerülnek megtapasztalásra, szembesül mindazzal a félelemmel
vagy magabiztossággal, amit terhessége alatt épített fel magában. A társas
támasz jelentõsége a pozitív attitûd megerõsítésében áll - ennek
segítségével a szülõnõ félelmei eloszlanak, partnerkapcsolata megerõsítést
nyer, a szülést pozitív emberi és társadalmi élményként éli meg (Sjogren
1997).
A férj kommunikációja az õszintén kiszolgáltatott ember támaszkeresése,
aki a kedvest szenvedni érzi és látja. A szituációban érdemleges
technikai segítséget nem tud nyújtani, mert laikus, de társfájdalma
és aggódása, mint külsõ kontroll, befolyásolja a szülõszobai történéseket.
A férj fokozott tudatállapota miatt is észreveszi a szülõszoba személyzetének
verbális és non-verbális kommunikációjában az apró bizonytalanságokat,
mindent kinagyítva észlel. Laikus voltában is "felügyeli" a
szülõnõ jólétét. Jelenléte és aggódása üzenet: ez az én családom,
vigyázzatok rá minden módon és azon túl is! A férjjel való kommunikáció
a szülésznõ, a szülészorvos és a jelenlevõ perinatológus közös,
aktív szerepjátéka. Tudatos, tanult elemekbõl felépített szülõszobai
elõadás, amelyben a professzionális szereplõk a szülés tényleges
eseményeit a mindenkori aktuális szituációnak megfelelõen közvetítik
a szülõnõ és a férj számára. A közlés történhet külön-külön
vagy együttesen, amit a sürgõsségi szituáció jelenléte vagy hiánya
módosít. Egyes vélemények szerint korunkban kölcsönös tanulási
folyamat részesei vagyunk: a család sugallja, mit szeretne, a szakma
pedig igyekszik ezt megérteni és kielégítõ módon válaszolni a megváltozott
igényekre (Chalmers 1998).
A szülésznõ szerepe, aktivitásának mértéke, az önálló
kommunikáció kiterjedése országról országra változik. Európában a
legnagyobb tényleges önállósággal a holland, dán, német és brit szülésznõk
rendelkeznek, de a tény megítélésekor messzemenõen figyelembe kell
venni az országokban fellelhetõ jelentõs infrastrukturális különbségeket,
melyek a szülészeti ellátás biztonságát alapvetõen befolyásolják.
Az évtizedes hagyományoknak megfelelõen strukturált különbözõ ellátási
szinteken a szülés biztonságát olyan faktorok határozzák meg, melyek
túlmutatnak a szülésznõ szakmai kompetenciáján és tudásán (Papp
1999).
Hazánkban a jelenlegi biztonságos szülészeti ellátás kulcsa a
jól felszerelt szülõszoba a 24 órában rendelkezésre álló háttérkapacitásokkal,
intenzív háttérrel és a progresszív betegellátás nyújtotta lehetõségekkel.
A tabloid sajtó és az internet nyújtotta adathalmaz alapján természetesen
juthat valaki a fentiekkel ellentétes következtetésre is, amennyiben például
kiragadott esetek alapján az otthonszülést biztonságosnak véli. Tudatában
kell lennünk a ténynek, hogy a szülések mintegy 75 %-ban valóban
nincs szükség szülész-nõgyógyász szakorvosi tényleges jelenlétre,
de zavaró, hogy elõre nem lehet megmondani, hogy kik tartoznak majd a
fennmaradó 25 %-ba? A szülészeti ellátás biztonságát nem lehet
statisztikai valószínûségekre alapozni, és többek között ez a
magyarázata a hazai szigorú, szakorvosra alapozott ellátási felelõsségnek.
Szülésznõink túlnyomó többsége a fentiekkel egyetértve dolgozik.
Számukra a személyes szülésznõ-szülõnõ kötõdés gyakorlati
megvalósulása az a terjedõ jelenség, hogy a terhesre személyesen felügyelõ
orvos mellett a szülésznõ is a család kívánságának megfelelõen
nevesített személy. Az intézmény gondja és felelõssége, hogy a
munkabeosztás dinamizmusa révén az ilyen igényeket is lehetõleg
kezelni tudja (Philips 1988).
Különbségek
az aktív - passzív szülésészlelés kommunikációs stratégiáiban
Az aktív szülésvezetés mindazon ténykedéseket foglalja magába,
melyek révén a szülés progresszíven zajlik, a tágulási és kitolási
szak lerövidül, a fájdalomérzet csökken, a szülés késõi potenciális
károsító hatásai minimalizálhatók. Ide tartozik a megindult szülés
szigorú kritériumrendszere, a korai burokrepesztés, oxytocin infúzióval
fájáskeltés vagy erõsítés, episiotomia, az elhúzódó kitolási
szak lerövidítése, valamint a folyamatos monitorizálás, szakértõ
felügyelet. A szülésre való felkészülés során tisztázni kell
mindazokat az elvárásokat, amelyeket a szülõnõ és férje megfogalmaz
a majdani szülõszobai tartózkodással kapcsolatosan. Így leht
minimalizálni azokat a csalódásokat, amelyek a szülõszoba váratlan körülményei,
túltechnicizáltsága, a szak- és orvosi személyzet nem kellõen
individualizált odafigyelése miatt keletkezhetnek (Nerson-Sachs 1993).
A pszichoszomatikus megközelítésmód vizsgáló eljárásaival
igazolható, hogy a szüléssel kapcsolatos szövõdmények elsõsorban
azokban fordulnak elõ, akik nem megfelelõ módon adaptálódtak az aktuális
terhesség tényéhez (Madeja 1988). A két megfigyelés látszólagos
antagonizmusát nem túlhangsúlyozva, a szülõszobai párbeszéd szerves
részévé kell tenni a szülõnõ önigazoló, erõsítõ momentumai alátámasztását,
ellenkezõ esetben a szülésznõ-szülészorvos-gyermekgyógyász
professzionális hármasa egy mindenbe beletörõdõ, a kreatív
omnipotenciájában való hitét elvesztett, a szülésen valamilyen módon
túljutni kívánó szenvedõt fog látni, akinél a császármetszés sem
oldja fel az alapvetõ konfliktust. A csalódottság késõi következményei
különösen akkor szembetûnõek (jogviták, eljárások), ha a perinatális
"végeredmény", az újszülött és az anya állapota sem optimális
(Ciolli 1995).
Mindezek tükrében nem meglepõ, hogy a szülõszobai választható
alternatív észlelési lehetõségekrõl ritkán történik "párbeszéd"
a szülõnõvel és férjével. A magyar gyakorlat az instrumentális észlelést,
annak biztonságát elõtérbe helyezve inkább az aktív szülésvezetés
mellett voksol, kuriózumként tekintve arra a szülõnõre, aki
megtagadja a burokrepesztést, az infuziót vagy az episiotomiát. Ezen a
helyen is érdemes felidézni a történeti elõzményeket, melyek ismeretében
magunk is belátjuk, hogy saját gondolkodásunkat, szülõszobai
gyakorlatunkat mennyire dogmák, hiedelmek, begyakorolt rutin vezérlik és
milyen nehéz a bizonyítékokra alapozott orvostudomány tételeit igazából
átvenni a bennük való valódi meggyõzõdés nélkül. Ezek után nem
fogunk csodálkozni azon sem, hogy a párbeszéd, a szülõszobai kommunikáció
néha egymás melletti elbeszélést jelent valós odafigyelés nélkül (Thornton
1994).
Az elõzmények. A dublini iskola, elsõsorban a karizmatikus Kieran
O'Driscoll révén a 70-es évek elején hirdette meg az "aktív
szülésészlelés" programját, amely az akkori, nemzetközileg is
alacsony ottani császármetszésfrekvencia miatt is nagy reputációnak
örvendett. A partogram 1972-73-ban történt bevezetése az egymást
keresztezõ görbékkel, a szülés progressziójának grafikus ábrázolásával
tudományos színezetet adott az aktív szülésvezetésnek (Studd 1973).
Bár a dublini számszerû eredményeket sehol másutt nem sikerült tartósan
megközelíteni sem, vitathatatlan tény, hogy lehetett 1.3% császármetszésfrekvencia
mellett is jó perinatális eredményeket felmutatni a szülészet utolsó
20 éves történetében (Rosenschaub 1990).
Hogyan
mûködik az interaktív szülõszoba?
Az interaktív szülõszoba gyakorlati paraméterekkel jellemzett,
felhasználóbarát közeg, ahol a szülõnõ és családja vélt vagy valós
problémáira igyekszünk megnyugtató választ adni (Hagymásy 1999). A
szülõnõvel és férjével folytatott modern párbeszéd a szülés
menetének ismertetésén, az aktuális állapot közlésén túl
foglalkozik a születendõ gyermek potenciális állapotával, a születéskori
és késõbb várható, adott esetben negatív lehetõségekkel is. A
szakmai körökben széles palettán vitatott kérdések közül nehéz
kiválasztani és protokollszerûen meghatározni azokat, amelyeket a szülõnõvel
nem optimális magzati paraméterek esetén közölni kell, és még
nehezebb az orvos helyzete akkor, amikor magzati distress esetén a szülés
dinamikája alapján hüvelyi szülésvezetés mellett dönt. A párbeszéden
alapuló felvilágosítás mértéke, szakszerûsége és emberiessége a
szülész-nõgyógyász és gyermekgyógyász professzionális felkészültségének
egyik próbaköve.
Mit
tartalmazzon a felvilágosítás akkor, ha szakmailag sem egyértelmûen
eldöntött kérdésekre kell választ adni? Ilyenek például
a.
dysmaturus magzat életkilátásai, fenyegetettsége (Vines 1999)
b.
császármetszés jogosultsága, szülõi kérésre való elvégzése, az
adott intézmény sectio-filozófiája (Papp 2000)
c.
szülésészlelési elvek az adott osztályon, a minimálisan kötelezõ
és az asszony által még elfogadható mértékû monitorizálás összhangja
- a szülés technikai észlelése és az azt megélõ szülõnõ közötti
diszharmónia, ennek feloldása (SOGC 1998)
d.
az orvosi hierarchia mûködése, az intézet belsõ döntési struktúrarendszerének
ismertetése (DeGeorges 1992)
A fenti, kényes kérdések tisztázása meglepõ módon nem
rontja, de sokkal inkább segíti a párbeszéd hatékonyságát. A szülõnõ
megérti és elfogadja, hogy a szülõszoba személyzete az adott szituációt
kell, hogy mérlegelje, korlátozott emberi és technikai lehetõségei
vannak és lehetnek a szülésnek olyan komplikációi, amelyekre
azonnali, megfelelõ orvosi válaszlépést kell foganatosítani a
komolyabb szövõdmények elkerülése érdekében. Ilyen szituációban
az együttszülés szép emberi élménye olyannyira feldúsul az intenzív
szülõszoba technikai jellegû történéseivel, hogy ez utóbbiak
lesznek a dominánsak és a pszichoszomatikus attitûd másodlagossá válik
az életmentéssel szemben. Korunk szülészeti ellátásában ez
vitathatatlan vezérlõ elem, és ennek révén vált elsõsorban lehetõvé
a szülészeti statisztikai mutatók javulása.
Hogyan
valósul meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás és az információáramlás
a szülõszoba speciális körülményei között?
A bizonyítékokon alapuló orvoslás (Evidence Based Medicine, EBM)
eredményeit legalább annyian támadják, mint amennyien õszintén
hisznek benne. A Cochrane Collaboration adatbázisa (Internet címe: hiru.hirunet.mcmaster.ca/cochrane)
az adott témában megjelent, elfogadhatóan tervezett és végrehajtott,
lehetõleg prospektív, randomizált, ahol lehet, kettõs-vak tanulmányokat
tekinti át és ezekbõl von le metaanalitikus konklúziót. Az ellenzõk
legfontosabb ellenérve az szokott lenni, hogy a gyakorlati orvoslás évtizedei
alatt felgyûlõ személyes tapasztalat nem jelenik meg a konklúziókban,
nem is kerül írásos dokumentálásra, de ettõl eltekintve még kiválóan
mûködik. A szülõszobánál maradva ilyen eldöntetlen kérdés például
a szülési folyamat gyorsítása burokrepesztéssel és oxytocin infusióval,
és mindezen ténykedések valódi hatásosságának az értékelési módja
(Cohen 1987).
A szülõszobai párbeszéd, a felvilágosítás nem korlátozódhat
csupán az EBM által bizonyított tényekre. A szülõnõ maximálisan
megbízik orvosában, elhiszi értékítéletét, rábízza magát
tapasztalatára akkor is, ha az illetõ orvos nem tudja tárgyszerû világirodalmi
adatokkal alátámasztani klinikai judíciumát (Keith 1994). Ezt a nagyon
nehéz kérdést jelen sorok szerzõje nem érzi tisztének eldönteni.
A nemzetközileg, jelenleg bennünket érintõen Európa-szinten
egységesülõ orvos- és szakorvosképzés új eleme, hogy az egészségügyi-orvosi
adatbázisok elfogadott nyelvét, az angolt vizsgához kötötten oktatja.
A korábbi generációk felhalmozott tudását és tapasztalatát a felnövekvõ
új szülésznemzedék a nemzetközi szakirodalom adataival vetheti össze,
széles kitekintést nyerve hivatásunk elvi és gyakorlati problémáira,
a családközpontú szülészeti ellátás teljes vertikumára. A bizonyítékokon
alapuló orvoslás természetes igénye csak napjaink tömegkommunikációs
és számítástechnikai hátterében nyer valódi értelmet, amikor az
adatok mindenki számára egyenlõ eséllyel érhetõk el, minden állítás
rövid úton ellenõrizhetõ és a levont következtetés, akár mint személyes
tapasztalat mások által is próbálhatóvá válik (Wolff 2000).
Tények
és ellentmondások a személyhez kötõdõ és a megkért orvoshoz nem
kapcsolt szülésészlelési statisztikai mutatók között - mit jelent
ebben az esetben a párbeszéd?
A hazai szülészeti ellátás tagadhatatlan ténye a személyhez kötött
szülésvezetés, a "megkért" orvos szerepvállalása a szülõszoba
eseményeiben. Az átalakuló intézményi és osztályos munkarendek,
beosztások az Egészségügyi Törvénynek is igyekeznek eleget tenni,
amikor ezt a gyakorlatot messzemenõen figyelembe veszik (Eü. Törvény
1997).
A 8 §
(1) bekezdés alapján " A betegnek joga van az állapota által
szakmailag indokolt szintû egészségügyi szolgáltató és - ha jogszabály
kivételt nem tesz - a választott orvos egyetértésével az ellátását
végzõ orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota
által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgõssége
vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem
zárja ki. Az (1) bekezdés szerinti orvosválasztás joga az egészségügyi
szolgáltató mûködési rendjének megfelelõen gyakorolható."
A nemzetközi szakirodalom mindazonáltal tartalmaz figyelmeztetõ
adatokat is. Nagy esetszámú ausztrál felmérés tanúsága szerint a szülészeti
ellátást igénybe vevõ magánbetegeknél legalább kétszer annyi császármetszés,
hüvelyi szülésbefejezõ mûtét vagy más mûszeres beavatkozás történik,
mint a közellátást igénybe vevõknél. Az ellátottak nincsenek tisztában
ezekkel a statisztikai adatokkal, de a szülészeti ellátás minõsítésében
a két csoport közel egyenlõ arányban adott az ellátást minõsítõ
elégedett válaszokat (Roberts 2000).
Hasonlóan ellentmondásos a kép, ha a magánbiztosítók szülészeti
eseményeit hasonlítjuk össze állami intézmények betegstatisztikáival
(Murray 2000). A British Medical Journal aktuális közleménye olyan
szituáció visszásságait taglalja, mely a sokbiztosítós
"modell" térhódításával hazánkban is könnyen kialakulhat.
Míg a szülõnõk tényleges 6-32 %-a választaná elektíven a császármetszést,
mint szülési módot, ha elõzetesen szabadon dönthetne, a magánbiztosítottak
között a sectio aránya 57-83 % volt, az állami intézmény vajúdói között
pedig 27 %. Szakmai indokok ilyen arányú különbséget nem támaszthatnak
alá - ettõl függetlenül, mindkét arányt tisztességes, szakmájukat
lelkiismeretesen ûzõ szülészorvosok alakították ki és alakítják
évek óta.
Ahány ház, annyi szokás. De akkor mirõl szóljon a párbeszéd
a szülõszobán, melyik filozófia a jó, és melyik szolgálja a család
tényleges érdekeit? Meg lehet-e ingatni bármely ellátott beteg hitét
a kezelõorvosában és annak döntésében statisztikai adatok alapján?
Természetesen nem. Az etikus és professzionális szülõszobai magatartás
a vajúdó és a család elsõdleges érdekének annak teljes egészségét
tekinti. Ebbe a pszichés elégedettség éppúgy beletartozik, mint a
szomatikus jólét. Szülõszobai párbeszédünket mindig ennek az elvnek
rendeljük alá, szolgáljuk a feladatot és visszakapjuk hivatásunk gyönyörûségét.
Az
internet jelentõsége az egészségügyi információáramlásban. A
felvilágosult beteg, mint kliens és fogyasztó. Hasznos szülészeti
vonatkozású weboldalak.
A fentiekben röviden áttekintettünk néhány szempontot, amely a
szülõnõ, a férj, a szülésznõ, a szülészorvos és a gyermekgyógyász
párbeszédét alakítja, miközben mindannyian a magzatra gondolnak. A
hivatásos szereplõk tudása rendezett, tudományos alapú és fejlõdõ.
A laikus család szülészeti vonatkozású tudásanyaga napjainkban
robbanásszerûen bõvülõ és ez a tény az, ami oly meglepõ sokszor az
orvos számára - nem teljesen ismeretlen fogalmakat felhasználó,
szakszerû kérdéseket kap a terhestõl, igényes válaszokat várnak tõle,
szembesíthetik dogmáival vagy adott esetben tévedéseivel. Számolnunk
kell azzal a ténnyel, hogy a globalizáció világában, ha nem is
mindenki személy szerint egyformán, de részesül a globális információból
és a kollektív tudás bõvülése megállíthatatlan. A folyamatnak elébe
kell menni ahhoz, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk arról,
amit szülõnõink tudnak és elvárják, hogy mi is tudjuk!
Befejezésképpen az internetes oldalak tengerébõl néhány olyan
címet ismertetek, ahol lényeges szülészeti vonatkozású fejezetek
vagy ismeretterjesztõ anyagok lelhetõk fel.
Medline
- www.ncbi.nlm.nih.gov
Az alap orvosi adatbázis a kapcsolódó linkek révén
gyakorlatilag a teljes web-medicinához kiindulópontot jelent.
The
Cochrane Collaboration
- hiru.hirunet.mcmaster.ca/cochrane
A bizonyítékokon alapuló orvoslás eredményeinek rendszerezett
gyûjteménye témakörök szerinti csoportosításban, világos, érthetõ
absztraktformátumban hozzáférhetõ információkat közöl. A témakörökben
végzett orvosi tanulmányok gyûjteményes rendszerezése mind új vizsgálat
tervezéséhez, mind zsákutcák elkerüléséhez nélkülözhetetlen.
Canadian
Medical Association's Practide Guideline Database
- www.cma.ca/cpgs/obgy.htm
Protokollokra alapozott orvosi gondolkodásunkban fontos segítséget
jelentenek az olyan dokumentumok, melyek a diagnózisok, állapotok,
helyzetek megoldásához ABC-szerû algoritmikus kulcsot biztosítanak. A
kanadai orvosszövetség honlapján a szülész-nõgyógyász kedvére
barangolhat az ajánlások-elõírások között.
US
National Institute of Health Statement
- odp.od.nih.gov/consensus/cons/obgyn.htm
A kanadai adatbázishoz hasonló állásfoglalásgyûjteménybõl
tanulságos különbségekre figyelhetünk fel az európai és az észak-amerikai
megközelítésmódokat illetõen.
OBGYN.NET
- www.obgyn.net
A szülész-nõgyógyász nemzetközi közösség alapoldala. Saját
honlap készítését is felajánlja, kimeríthetetlen kapcsolatfelvételi
lehetõséget testesít meg linkjei révén. Laikusoknak, orvostanhallgatóknak,
szülésznõknek és szakorvosoknak egyaránt páratlan belefeledkezést
jelent. Új szolgáltatása a letölthetõ PowerPoint prezentáció, mely
vezetõ szaktekintélyek teljes elõadásit tartalmazza bõvülõ témakörök
szerint.
John
Radcliffe Doctor's Internet Handbook - Cebm.jr2.ox.ac.uk
Az angol honlap mind szakmabelieknek, mind laikusoknak szerteágazó
linkeket kínál a szülészet-nõgyógyászat összes területérõl.
AWMF
- www.uni-duesseldorf.de/WWW/AWMF/awmfleit.htm
A honlap a német egyetemi szövetség egyik központi szerverén
található. Alaposan dokumentált és fogalmazott állásfoglalásait
napi munkánkban is felhasználhatjuk.
Irodalom
1.
Az egészségügyrõl szóló 1997. évi 154. törvény és a módosításáról
szóló 1999. évi 71. törvény
2.
Bolman WM. The place of behavioral sciences in medical education
and practice
Acad Med 1995, 70(10):873-8
3.
Chalmers B. Psychosomatic obstetrics and gynecology in the next
millennium: some thoughts and observations
J Psychosom Obstet Gynecol 1998,
19(2):62-9
4.
Ciolli P, Caserta D, Giordanelli E, Russo R. Cesarean section and
spontaneous birth: clinical aspects and maternal psychodynamic impact
Minerva Ginecol 1995,
47(6):263-7
5.
Cohen GR, O'Brien WF, Lewis L, Knuppel RA. A prospective randomized
study of the aggressive management of early labor
Am J Obstet Gynecol 1987,
157:1174-7
6.
Crisholm J. Ontario Midwifery Report Card.
In: The Complete Mother Spring
1998: 16
7.
DeGeorges KM, Van Hine P, Pearse WH. ACOGQUEST: the model phase of
the IAIMS project of the American College of Obstetricians and
Gynecologists
Bull Med Libr Assoc 1992,
80(3):276-80
8.
Family-centered maternity and newborn care.
National Guidelines, Ottawa,
Health Canada 1998
9.
Forgács A, Németh M, Márton S, Szeverényi P. A társas támogatás
jelentõsége a terhesség, a szülés és a szoptatás idõszakában
Magyar Nõorvosok Lapja 2000,
63:367-73
10.
Hagymásy L. A családközpontú szülészet megvalósításának
lehetõségei hazánkban
PhD értekezés, 1999, I. sz. Szülészeti
és Nõgyógyászati Klinika, Budapest
11. Keith
RD, Greene KR. Development, evaluation and validation of an intelligent
system for the management of labour
Baillieres Clin Obstet Gynaecol
1994, 8(3):583-605
12. Madeja
UD, Maspfuhl B. Psychometric studies in pregnant women
Zentralblatt Gynakol 1988,
110(17):1065-72
13.
Nadelson CC. Emerging issues in medical ethics
Br J Psychiatry Suppl 1991,
10:9-16
14.
Nadelson CC. Ethics, empathy and gender in health care
Am J Psychiatry 1993,
150(9):1309-14
15.
Nerson-Sachs C. Words in the light of reality of symptoms
Contracept Fertil Sex 1993,
21(3):255-8
16. Papp
Z. A szülészet-nõgyógyászat tankönyve
Semmelweis Kiadó, Budapest, 1999, 391-2 oldal
17. Papp
Z. Baross utcai Szülészeti Esték 35.
Vitatott kérdések a szülészetben,
2000.02.10.
18. Philips
C. Single room maternity care for maximum cost-efficiency
Perinatology-Neonatology 1988,
March/April 4.
19. Rada
RT. The health care revolution: from patient to client to customer
Psychosomatics 1986,
27(4):276-9, 283-4
20. Roberts
LC, Tracy S, Peat B. Rates for obstetric intervention among private and
public patients in Australia: population based descriptive study
BMJ 2000, 321:137-141
21.
Rodrigues RJ. Information systems: the key to evidence-based health
practice
Bull World Health Organ 2000,
78(11):1344-51
22.
Rosenschaub A. Technology-free obstetrics at the Semmelweis clinic
Lancet 1990, 335:977-8
23. Sjogren
B, Thomassen P. Obstetric outcome in 100 women with severe anxiety over
childbirth
Acta Obstet Gynecol Scand 1997,
76(10):948-52
24. Society
of Obstetricians and Gynaecologists of Canada
Clinical Practice Guidelines - Healthy beginnings: Guidelines for care
during pregnancy and childbirth
SOGC Policy Statement 1998,
No.71
25. Studd
JWW. Partograms and normograms of cervical dilatations in management of
primigravid labour
BMJ 1973, iv:451-5
26.
Szeverényi P, Kovácsné TZS. Pszichoszomatikus szemlélet a szülészeti-nõgyógyászati
betegellátásban
Magyar Nõorvosok Lapja 1997,
60:143-8
27.
Thornton JG, Lilford RJ. Active management of labour: current
knowledge and research issues
BMJ 1994, 309(6):366-9
28. Tiba
J. Volt egyszer egy pszichoprofilaxis!
Magyar Nõorvosok Lapja 1997,
60:141-2
29. Vines
G. The Barker-hypothesis
Orgyn 1999, 10(4):19-22
30. Wolff
AM, Bourke J. Reducing medical errors: a practical guide
Med J Aust 2000, 173(5):247-51
Megjelent a Szülészeti és Nõgyógyászati Továbbképzõ Szemlében
2001.12.11
|
