A klónozás és az õssejtek

A klónozás és az õssejtek
	A klónozás révén õssejtekhez is lehet jutni. Tegyük fel, hogy egy édesapának olyan súlyos, kezelhetetlen, gyulladásos eredetû vesebetegsége van, hogy az élete csak szervátültetéssel menthetõ meg. Az illetékes szakemberek azonban nem találnak számára immunológiailag elfogadható vesét. Végsõ kétségbeesésükben ezért a következõt ajánlhatják: a beteg feleségénél történjen meg a lombikbébi-módszeres elõkészítés: a szokásos hormon kezelés után a köldökön keresztül (laparoszkópiás mûszerrel) nyerjenek minél több petesejtet. A petesejteket azután nem a férj ondósejtjével termékenyítik meg, hanem kiütve a petesejt sejtmagját, annak helyére a beteg férj valamelyik testi sejtjébõl (pl. szájnyálkahártyájából) származó sejtmagot ültetik be. (Ezt nevezzük sejtmag-átültetésnek vagy nukleusztranszfernek.) Ezt követõen elektromos ingerrel szûznemzést érnek el, amely után megindul az így létrehozott magzatkezdeményben a sejtosztódás. Elérve a 4-16 sejtes fázist, a magzatkezdeményt nem ültetik be a nõ méhébe (ahogy a klónozott újszülött elõállításakor tennék), hanem a magzatkezdemény õssejtjeibõl un. genetikai indukcióval vesesejteket állítanának elõ. A kísérletes kutatásban sikerült már az ilyen sejtvonalakból a kívánt szervet, így - többek között - vesét is produkálni. Ha ez a módszer embernél is alkalmazható lenne, akkor a gyógyíthatatlan vesebeteg számára saját vesét lehetne e módon biztosítani, hiszen a klónozott õssejtek csaknem 100%-ában az apa genetikai állományát tartalmazzák. A petesejt sejtmagon kívüli, ún. 47. kromoszómájában lévõ mitokondriális gének jelenlegi tudásunk szerint nem szólnak bele az immunológiai összeférhetetlenségbe. E példából következõen természetesen számos más, jelenleg halálos betegségben is sor kerülhetne az élet megmentésére. A klónozás megítélésekor éppen ezért érdemes különválasztani három területet. Az elsõbe a humán klónozás eredeti értelme, az "embermásolás" tartozik. Erre épeszû szakember bizonyosan nem vállalkozna, hiszen emberségünk egyik alapvetõ kritériumát fogalmazta meg Kosztolányi Dezsõ: "Minden ember egyedüli példány". A másikba a reprodukciós klónozás tartozik, amikor is a más módon nem kezelhetõ meddõ házaspárok (pl. mivel a férjnek nincs heréje) csak így juthatnak a hõn áhított saját gyermekhez. Ennek megítélése vitatott a szakemberek körében. Végül a klónozás harmadik alkalmazási területébe tartozik a "saját" õssejtekbõl elõállított sejtek, szövetek és esetleg szervek felhasználhatósága, vagyis a szervklónozás. Ennek gyógyászati jelentõsége beláthatatlan, éppen ezért az USA-ban és az UK-ban a legfelsõ szintû politikai szervek végülis a klónozás egészét nem tiltották be. Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus 2003.01.21