Csecsemõakadémia
avagy hogyan figyelhetõ meg kisbabák megismerõ képességeinek kibontakozása
(2010. március)

Az élet elsõ éveiben olyan látványos változásoknak lehetünk tanúi, melyek csodálatot ébresztenek bennünk: napról napra valami újat látunk kisgyermekeinktõl. Ez nemcsak azért nyûgöz le bennünket, mert rendkívül gyors és hatékony változások zajlanak a szemeink elõtt, hanem azért is, mert az emberi élet jelenségeinek és képességeinek elképesztõ sokszínûségébe is betekinthetünk a korai fejlõdés során.

Elegendõ, ha két képet magunk elé képzelünk: egy apró újszülöttet, aki magatehetetlenül fekszik és rövid ébrenlét után elszenderedik, illetve egy kisóvodást, aki egyik percben bájosan elmagyarázza, hogyan készül lényegében a meggyes süti, majd felpattan egy biciklire és elviharzik. E képek hûen érzékeltetik azt, mennyi színtéren zajlik a fejlõdés, mely a sokrétû emberi készségek kibontakozásához vezet.

A fejlõdéspszichológusok szemszögébõl az alapvetõ megismerõ képességeknek, azaz a figyelemnek, tanulásnak, emlékezetnek és gondolkodásnak az eredete és kibontakozása önmagában nagyon fontos és érdekes kérdés, hiszen így nyerhetünk betekintést abba, mi várható el egy normálisan fejlõdõ kisgyermektõl.

Más szempontból pedig, a normális fejlõdési vonaltól való eltérés korai felismerése alapozható meg, így lehetõség kínálkozik az intervencióra, mely révén a fejlõdési probléma kompenzálható, kezelhetõ, kivételes esetben visszafordítható vagy teljesen megelõzhetõ. Itt most szeretnénk bemutatni azt, hogy a fejlõdés kutatói hogyan, milyen eszközökkel próbálják megérteni, „mi történik a pici babák fejében”.

Hogyan vizsgálható pici babák megismerése egyáltalán?

A fejlõdéslélektan az elmúlt évtizedekben felismerte, hogy a kicsik figyelme - egy tárgy vagy kép megfigyelésével töltött idõ, anélkül hogy egyéb viselkedéses választ várnánk - már gyakorlatilag újszülött kortól mérhetõ. Az eljárás lényege az a feltételezés, hogy pici gyermekek is képesek figyelni a körülöttük lévõ világ elemeire, és minél inkább érdekes és/vagy új információt képvisel egy-egy tárgy vagy környezeti elem a számukra, annál több idõt töltenek a nézegetésével.

Az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében és az ELTE Pszichológiai Intézetének Babalaborjában is felhasználjuk azt az elképzelést, hogy a kicsik azt nézik, ami érdekli õket, és amikor már nincs számukra érdekes, új információ a tárgyon vagy képen, amit mutatunk nekik, akkor nagyban lecsökken az az idõ, amit a megfigyelésével töltenek. Azon az idõn keresztül, amit a rövidfilmek és képek nézegetésével töltenek, tulajdonképpen kikövetkeztethetõ, mi segíti õket a választásban, még ha az nem is, pontosan mi jár a fejükben.

Az elvárás-megszegés alkalmával például bemutatunk egy képet a gyerekeknek, amelyet addig nézhetnek, amíg el nem unják. Ezt követõen, rövid idõ elteltével az eredeti ingerhez hasonló, ám apró változtatásokat tartalmazó teszteseményeket mutatunk be egymás után a kicsiknek. Azt feltételezzük, hogy az eseményekben fellelhetõ hasonlóságot a kicsik a már birtokukban lévõ következtetési sémák mentén értékelik, és ha értelmezni tudják a látható különbséget, azaz értik, mi a változás oka, akkor az nem jelent számukra számottevõen új információt. Míg ha nem tudják értelmezni, akkor hosszabban nézik, mert újdonságot jelent a számukra.

Így a nézési idõ alapján bejósolható, mi volt számukra valóban figyelemfelkeltõ információ. Így például kimutatható, hogy kisbabák egy önmozgó tárgytól azt várják el, hogy ésszerûen érje el a célját: ha egy akadályon átugró labda bemutatását követõen azt látják 9 hónaposok, hogy a labda ugorva éri el a célját, pedig már nincs ott akadály, meglepõdnek.

Ez a módszer lehetõvé teszi, hogy nagyon sok érdekes tudás jelenlétét kimutassuk pici babáknál, ugyanakkor közvetett módon, csak a figyelmükön keresztül. Természetesen még érdekesebb, ha a cselekvéseiken, aktív választásaikon keresztül értjük meg mi is hogyan gondolkodnak.

Az utánzás a korai tanulás kiemelt eszköze

Saját kutatásaink a korai fejlõdés egyik legfontosabb kérdésköréhez járultak hozzá, mégpedig ahhoz, hogy igazoljuk: a nem beszélõ gyerekek az utánzás eszközével cselekvéses formában is képesek felidézni, amit korábban tanultak. Ezen túl is elfogadott nézet, hogy az utánzás képessége maga a tanulás hatékony eszköze, amely már születéstõl rendelkezésre áll.

Az újszülöttek utánoznak egyszerû arckifejezéseket - nyelvnyújtás, ajakkerekítés -, miután már nem látják azokat. Ma még nem tudjuk biztosan, hogy ez a veleszületett utánzási készség milyen kapcsolatban van a késõbb tapasztalható, késleltetett utánzás képességével. A késleltetett utánzás 6 és 9 hónapos kor körül jelenik meg, ekkortól kisgyermekek képesek eszközcselekvések elsajátítására és felidézésére az utánzás eszközével.

Az utánzásról az elmúlt évtizedig tartotta magát az a nézet, miszerint a lényege, hogy a szemlélõ vakon, anélkül, hogy megértené a látott viselkedés pontos szervezõdését, követi a modellt. Úgy tûnt, hogy e vak mechanizmus elõnye az, hogy a fajtárstól gyorsan átvehetõ a már bevált eszközcselekvés, anélkül, hogy a megértésére vesztegetné a tanuló az idõt.

Kutatásaink azonban rámutattak, hogy már 12-14 hónapos gyerekek is szelektíven utánoznak, azaz csak akkor követik a modellt, ha valamiért úgy értelmezik, hogy a látott cselekvés hatékonyabb, mint az a megoldás, ami a gyerek számára is kézenfekvõ. Ha egy év körüli gyerekek ugyanis azt látják, hogy a felnõtt nem tud kivenni egy rejtett tárgyat kézzel egy nagyobb dobozból, és utána figyelik meg azt, hogy a felnõtt egy eszközt használ a tárgy megszerzésére, hajlamosabbak az eszközhasználatot lemásolni és az egyszerûbb kézakciót elhagyni, mint amikor csak az eszközhasználatot magát látják. Az utánzás ebbõl a szempontból még hatékonyabb társas tanulási forma: a kisgyermek azt sajátítja el, amirõl képes kikövetkeztetni, hogy hasznos új információ.