Császárral szülni?
Dr. Csákány M. György

           Hogy a téma mindenkit érdekel és a szakma is vitatkozik rajta annak az az oka, hogy nincs az orvostudományban ehhez hasonlítható kérdés. Nincs még egy olyan mûtét, amit a beteg kérhetne, leszámítva a plasztikai mûtétet, de ott is van „orvosi javallat”: a szépség vélt vagy valós hiányának komoly lelki következményei lehetnek, tehát a plasztikai mûtétek is lényegében valamilyen orvosi javallatra történnek.

            Ebbõl a bevezetésbõl már látható: a véleményem a „szószóló” véleményével, és az egészségügy törvény idézett passzusával azonos. Ezt a véleményt támasztja alá a szakmai kollégium állásfoglalása is. Miért van vita mégis? Mert félõ, hogy lesznek (vannak, mindig is voltak) akik, anyagi megfontolások alapján gátlástalanul végeznek ilyen, javallat nélküli császármetszéseket. Veszélyei pedig, mint ezt írtam is számosak. Ott nem is említettem, a tévedésekbõl korán világra hozott magzatokat, a véletlen mûvi koraszülést.

Nem akarok most hivatalos lenni, nem is vagyok kompetens fórum, inkább néhány személyes emlékkel és gondolattal kívánom színesíteni a képet. 
           Én 1971-ben kezdtem a szakmát, a Sportkórházban. Akkori munkahelyemen, a császármetszés arány 6% volt, igen sok olyan problémát oldottunk meg hüvelyi úton, melyet ma császármetszéssel oldunk meg: medencevégû fekvés, ikerszülések, koraszülések. Mint lelkes kezdõ, otthon többször is lelkendezve meséltem orvos (radiológus) apámnak az érdekes és ügyesen megoldott eseteket, mire õ fanyalogva mondta: miért oly fontos egyáltalán a hüvelyi szülés, miért nem lehet mindenkinél császármetszést csinálni, ma, amikor már van korszerû anesztézia, antibiotikumok, transfúzió, ha kell. Ezen akkor nagyon fel voltam háborodva. Ma a császármetszés arány országosan 20% felett van … Igaza lesz apámnak?

            1971-ben, amikor a császármetszések aránya 6% volt, a magzatok - újszülöttek 3%-a halt meg (szakszóval. A perinatális halálozás 3% volt). Ma ez az arány valamivel 1% alatt van. A szakma gondolkodásmódja szerint a kettõ között van összefüggés. Ma már szinte mindegyik medencevégû fekvés esetén császármetszést végzünk. Ez egyedül kb. 3%-os növekedést jelentett. Miért? Jellemzõ történet.
            A válogatás nélkül, vagy a szubjektív megítélés, a tapasztalat alapján, hüvelyi úton vezetett medencevégû fekvéses szülések perinatális halálozása 3%, ezt írják a tankönyvek is. Ez az arány 1972-ben vállalható volt, mert ennyi volt a perinatális halálozás az összes szülésre számítva is. Ma, amikor ez az érték 1% alatt van, a 3x magasabb várható halandóság már nem vállalható! A csökkentés módja pedig a megelõzés: idõben felismert esetekben a szakma minden számottevõ fórumán a császármetszést javasolják ezekben az esetekben. Persze mindig lesz spontán „faros szülés” is, hiszen elkerülhetetlen, hogy ha szülés olyan fázisában kerül az asszony a kórházba, amikor már a császármetszés végzésének nem adottak a feltételei, akkor a szülést hüvelyi úton kell vezetni. A baj az, hogy egyre kevesebben tanulják meg a szükséges mûfogásokat. Császármetszésben meg egyre gyakorlottabbak vagyunk …

            Talán valóban el lehetne kerülni az „oxigénhiányos szülések” egy részét, de, ha a kérdést így tettük fel, csak azon az áron, ha válogatás nélkül mindenkinek császármetszést végzünk. Igaza lesz apámnak? Azt hiszem ez nem járható út. Nekem az a már többször kifejtett véleményem, a Babanet szorgalmas olvasói már találkozhattak vele, hogy a magzat-anya sorsa döntõen nem a szülõszobán dõl el, hanem a terhesgondozás során. A terhesgondozás során, amit én egy 9 hónapig tartó szûrõvizsgálat sorozatként fogok fel, minden olyan dolognak ki kell derülnie, ami a magzat és az anya sorsát befolyásolja. A szülõszobán töltött néhány óra alatt már csak kevés új dolog derülhet(ne) ki, mintegy a szövõdmények 10%-a nem látható elõre. Azért tûnik mégis a szülõszoba a legérdekesebbnek, mert ez a 10% igen drámai módon képes megnyilvánulni, és ekkor a szakmailag kompetens döntést néha igen gyorsan kell meghozni, ez valóban magában rejti a hibázás lehetõségét. És hát bizony: nem vagyunk istenek. Mi sem. Akkor mindenkinek császármetszést? Igaza lesz apámnak?

            A másik témában, a nagymamának nagyobb biztonsággal tudok válaszolni. Ebben a kérdésben a szakma álláspontja már egységesebb. Halott magzat esetén nincs magzati érdek, ami a császármetszést szükségessé tenné. Harántfekvés, elõlfekvõ lepény (placenta praevia) és néhány egyéb, ritka eset kivételével a hüvelyi utat kell választani. És nem kell szenvedni hagyni az anyát! Ez egyáltalán nem törvényszerû! Az epidurális érzéstelenítés tökéletes fájdalommentességet biztosít! Nemrég meglepõ statisztikát készítettem a hazai szülészetek anyagából: mindössze 7% az epidurális érzéstelenítés aránya a hazai szülészeteken! Talán a szülészek és aneszteziológusok és az egészségügyi kormányzatnak vannak itt felelõsségteljes teendõi, hogy a szükségtelen szenvedést kiküszöbölhessük, és természetesen nem csak halott magzat esetén! Egészségkárosítást (hasmûtét) okozni a fájdalom elkerülése érdekében (amikor más megoldás is lehetséges) nem más, mint az anya gondatlan veszélyeztetése, véleményem szerint megengedhetetlen.

Dr. Csákány M. György
szülész-nõgyógyász szakorvos,
egyetemi docens
(Országos Gyógyintézeti Központ)

2002.10.09