8 vicces gyerekszáj, ami ellen képtelenség volt védekezni

Talán ez az a korszak, amikor a legtöbbet nevetünk otthon a gyerkőcünk mókás beszólásain, érdekes meglátásain és azok szokatlan kifejezésre juttatásán. Ilyenkor még gyakran összekeverednek a kis fejekben az ismert fogalmak a még ismeretlenekkel, számukra akkor és ott talán teljes képet rajzolva egy-egy szituációról, amin mi felnőttek rendkívül jókat szórakozunk. Kivéve, amikor pár pillanatra kellemetlen helyzetbe kerülünk általuk, szétnézve magunk körül, hogy vajon ki hallhatta még a sokszor rólunk is szóló „kényes” információkat. Persze ember legyen a talpán, aki nevetés nélkül kibírja a gyermeki szösszeneteket, így azért legtöbbször nincs miért aggódnunk, inkább csak átadni magunkat a felhőtlen szórakozásnak, no meg tollat és papírt ragadni, hogy feljegyezzük az elhangzott bölcselkedést az utókor számára. Most is ilyen családi gyűjteményekből szemezgetünk nektek, hogy feldobjuk kicsit a napotokat!

1)) Szalámi szakértő

„Uzsonna idő volt az oviban, a menü pedig téliszalámis zsemle retekkel. Kislányom teljes tiltakozással közölte a dadus nénivel, hogy „Edit néni! Jön a nyár...én ilyenkor már nem eszek téliszalámit, csakis nyáriszalámit kérek!” Fogalmam sincs mivel győzték meg ezek után, hogy a téli verziót is nyugodtan megeheti...”

2)) Amikor visszanyal a fagyi...

„Magammal vittem a 6 éves kisfiamat a plázába bevásárolni. Megígértem, hogy bemegyünk a játékboltba, ha utána még kibírja, hogy beugrunk a drogériába is. A játékboltban a kisautóknál megkezdődött az alkudozás, amit ezzel a mondattal sikerült elintéznem (legalábbis azt hittem): „Peti, annyi autó van már otthon, nincs szükséged még egyre! Majd esetleg megírjuk a Mikulásnak, jó?” Negyedórával később a drogériában megálltam az egyik smink pult előtt, amikor Peti már látványosan unatkozott, majd megszólalt: „Anya, menjünk már! Annyi ilyen színes cuccod van már otthon, ha kell még valami majd megírod te is a Mikulásnak!”

3)) Futás, futás!

„A férjem hónapok óta arra készült, hogy lefutja a félmaratont a kollegáival. Ehhez persze minden nap edzett, a lányaink már látszólag hozzászoktak a sporttal töltött órákhoz, amikor elment otthonról róni a köröket. Aztán az ovis tornaórán a foglalkozást tartó pedagógus megkérte a gyerekeket, hogy fussanak körbe-körbe, mire az öt éves Pankánk kikelt magából: „az biztos, hogy én nem futok, mert apukám is egész nap fut, amitől úgy kifárad, hogy nem tud velünk játszani, én pedig délután még főzni akarok a babámnak!”

4)) Sürgős „ügyek”

„A gyerekekkel vásároltunk az egyik ruhaüzletben, amikor irtózatosan elkezdett tekeregni a hasam. Arra sem volt időm, hogy megkeressem a nézelődő férjemet, a gyerekekkel együtt kivágtáztam a boltból és rohantunk a wc irányába. Útközben halkan magyaráztam nekik miért és hova sietünk, majd miután odaértünk és a megkönnyebbülés után újra és újra válaszoltam a kakilással kapcsolatos keresztkérdéseikre a nyilvános wc-ben, elindultunk vissza abba az üzletbe, ahol a férjemet hagytuk. Már egy ideje keresett minket, aztán mikor végre meglátott, széttárt karokkal kérdezte: -Hova a fenébe tűntetek, már benéztem a próbafülkékbe is! A nagyobbik gyerekem ekkor jó hangosan felvilágosította az apját a bolt kellős közepén: -Kár, hogy nem a wc-ben kerestél, mert anya majdnem bekakilt!” Tényleg nagy kár...”

5)) Mégis, hogy képzelte?

A sógornőmék voltak nálunk vendégségben a hétvégén, akiknek már nagyobb iskolás gyerekei k vannak, így kifejezetten élvezik, ha néha visszacsöppenhetnek kicsit az ovis korszakba. Az épp csak három évesünk kiharcolta, hogy amíg pancsolást rendez este a kádban, a sógornőm játszon vele. Aztán fél óra után Kati úgy gondolta, kezd kihűlni a víz, annak ellenére, hogy Dani még fürdeni akart. Kati rutinból elkezdte leereszteni a vizet a kádból, hogy aztán kivegye a kis lubickolót. Ekkor Dani teljes torkából kiabálni kezdett nekünk a férjem szavajárásával: „Eldobom az agyamat, hát...ez kihúzta a dugót!”

6)) „Minden vízbe mártott test...”

Tudvalévő dolog a családunkban, hogy édesapám (aki ma már 70-es nagypapa) minden gyereknek, akit valaha úszni tanított, előadta legalább egyszer Arkhimédész ismert törvényét: „Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya...” Imádja ezt a kis „mondókát”, amit tavaly nyáron a Balatonban az 5 éves kisfiamnak is előadott, miközben lebegéssel bizonygatta, hogy bárki, súlytól függetlenül fenn tud maradni a vízen. Ádi próbálkozott, ismételte a mondókát, kérdezősködött: „Akkor is, ha valaki 100 kilós? Nem hiszem papa, az a bácsi ott olyan dagi, hogy tuti elsüllyedne!” Apukám ekkor bánta meg, hogy először nem a hang vízen való terjedéséről tartott előadást...”

A fiam már nagycsoportos ovis volt, amikor az anyukájával először külföldre merészkedtünk kettesben pár napra, őt pedig a szüleimnél hagytuk vidéken. Elmeséltük neki, hogy hova megyünk, mit fogunk csinálni, mikor jövünk vissza, stb. Egyik nap átment hozzájuk a szomszéd néni kicsit beszélgetni anyukámmal, amikor a gyerek nagy büszkén mesélte neki: „Anya és apa elutaztak bunyózni Spanyolországba!” Szerencsére anyukám résen volt és elmondta, hogy Buñolba mentünk kirándulni a barátainkkal az éves paradicsom-ünnepre!

8)) Született „tehenész”

A kislányomék ovija kirándulást szervezett egy családi gazdaságba, ahol megismerkedhettek az állatokkal, egyebek mellett megmutatták nekik azt is, hogyan működik egy kis tehenészet. Volt egy foglalkozás is, amin arról beszélgettek a gyerekekkel, mi készülhet a tejből. A gyerekek sorolták a tejtermékeket: kefir, tejföl, joghurt... Aztán a bemutatót tartó férfi vesztére megkérdezte, tudják-e, hogy készül az aludt tej. Mindenki hallgatott, majd kis csend után a lányom felkiáltott: „-Szerintem lassan, nálunk a nagypapi csinálja!” „Tényleg, és tudod, hogy csinálja?” -érdeklődött mit sem sejtve az előadó. „-Hmm, azt nem tudom, csak a nagyi mindig mondja, hogy olyan lassú, hogy megalszik a tej a szájában!” – felelte a lányom, aztán az előadás kis időre leállt a felnőttek röhögőgörcse miatt.