napló nyitóoldal
"És akkor valamitõl meghülyülünk" ránk tör az "egy gyerek nem gyerek", "sok kerék, sok szoba, sok gyerek" érzés, újra szükségét érezzük a büdös pelenkáknak, az álmatlan éjszakáknak. Így történt ez a mi családunkban is. Nagyfiúnk (Kristóf), már 19 hónapos volt, mikor úgy éreztük, jöhet a kistestvér. Kitartó próbálkozásunkat két hónap múlva siker koronázta. Arcunkon üdvözítõ vigyorral bámultuk a két pici csíkocskát a terhességi teszten."
 

 

Bálint még nem kér kiflit
2002.09.17.
Magunkra maradtunk a mai napon. Reggel még annyi segítségünk volt, hogy a buszra fel és leszállást nagymama segítette. Onnét irány a játszótér hármasban. Szerencsére Bálint a hûvös levegõ áldásos hatására álomba szenderült. Kitartóan végigaludta a séta idejét, így végre Kristóf kisajátíthatott magának. Együtt hintáztunk, nagyokat kacagott. Végre felszabadultan viselkedett. Azért úgy százhúszszor megkérdezte, hogy Bálint baba mit csinál? Aztán elégedetten nyugtázta, hogy a válasz mindannyiszor az volt: alszik. Viszonylag kevés gyereket lökött fel játék közben, így két órát tudtunk maradni.

Délután anyuék elvitték magukhoz három napra. Kicsit korainak gondoltam, de aztán úgy döntöttünk, az elmúlt másfél hét elég volt az akklimatizálódásra, most már nem fogja megviselni, hogy Bálint itt maradt velünk. Amúgy is nagyon jól viseli a szülõi ház távolságát. Gond nélkül megy el bármelyik ismerõssel, családtaggal órákra sétálni. Ebbõl sosem csinált gondot, pedig ragaszkodik hozzánk. Nagyon önálló személyiség.

Este nagyon hiányzott Kristóf, de végre lelkiismeret-furdalás nélkül ölelhettem magamhoz Bálintot. Gügyögtem vele, mosolyogtam rá, nem kellett attól félnem, hogy vajon Kristóf mit hall meg az egészbõl.

2002.09.18.
Az elsõ séta kettesben Bálinttal. A közértben ezerszer is bennem volt a reflex, jaj, erre nem megyünk, mert biztos kiflit fog kunyerálni, inni kér. Siessünk, siessünk, nehogy türelmét veszítse. Aztán mindannyiszor rádöbbentem, hogy ez a babakocsi nem az a babakocsi. Ebben a kocsiban egy békésen szundikáló kéthetes fekszik, esze ágában sincs kiflit kérni. Még anyatejet sem akar még vagy két óráig.

Viszont újra megtapasztalhattam, a Moszkva tér egyáltalán nem babakocsis kismamáknak való. A derekam is csak azért nem szakadt le, mert a hasszorító még rajtam van. (Erre egy kedves, pocakos nõgyógyászismerõsöm azt mondta, hogy hasizomgyakorlatokat kéne inkább csinálnom meg tornázni. Gondoltam, majd elhívom egy napra, hogy a fektetés, fõzés, pelenkázás és szoptatás között majd együtt beiktathassunk egy kis laza ugribugrit).


 
     
X
EZT MÁR OLVASTAD?