A váltott sírás örömei
Körülbelül mára érlelõdött meg bennünk a gondolat, a mi gyerekünk sem kivétel, bizony visszakívánkozik rá a pelenka, pedig már egész jó úton haladtunk a szobatisztaság felé. A kakilás stabilan a bilibe megy, de a pisi mostanában mindig becsorog. Utána persze közli, hogy pisilni kell. Erre rezignáltan már csak annyit szoktam felelni: hallom (mármint a csorgást a padlón), majd engedelmesen hozom a felmosórongyot, Lõrinc pedig már engedi is a mosdóba a ruhaöblítõ vizet. Ma megtapasztaltuk, milyen is a váltott sírás. Mondjuk, nem panaszkodom, három gyerekekkel még jobb lehet. Történt ugyanis, hogy Kristóf elhatározta, a mai délelõttöt kutyaként éli. Mi egy darabig tiltakozni próbáltunk, de a családi béke kedvéért beletörõdtünk, hogy Maugli köztünk él. Négykézláb rohangálva jött-ment, a csengõ hangjára hevesen ugatni kezdett, de a csúcs a reggelinél következett. Kitalálta, hogy a kutyának nincs keze (lássuk be, ebben van valami), tehát csak szájjal tudja az ételt a tányérból kivenni… ja, és persze mindezt a földön, mert hogy jön egy kutya az etetõszékhez? Beletörõdtünk ebbe is. De míg elsõszülöttünk vígan csemegézett a padlóról, Bálint úgy döntött, itt a kézben ringatás ideje. De ezt is inkább úgy szerette volna, ha kicsit kézben, kicsit a hordozóban, kicsit én, kicsit az apja ringatja. Épp sikerült lecsillapítanunk, mikor Kristóf úgy határozott, most már inni is csak lefetyelve lehet. Heves tiltakozásunkra heves hisztivel reagált. Ezt olyan jól csinálta, hogy a végre csendben leledzõ Bálint is megirigyelte.

A párommal egymásra néztünk, és egyszerre vetõdtünk a telefonért, hogy áthívjuk a felmentõ sereget (nagyanyó képében) a szomszéd házból.

Kicsit lelkiismeret-furdalásom van, hiszen mi akartunk két gyereket, de a probléma megoldását - tekintve, hogy éjfél is elmúlt már - átütemezem holnapra.

Ma elgondolkoztam, vajon a fáradtságnak milyen fokozatai vannak a nagyon után. Délután sétálni voltunk négyesben. Kristóf az apja nyakában utazott. Egyszer csak levette a sapkáját, és ledobta. Én enyhe rosszallás mellett vissza akartam tenni. Lõrinc lejjebb guggolt, hogy elérjem Kristóf kobakját, mire szórakozottságomban az õ fejére húztam a gyerek sapkáját. Közben valamirõl hevesen magyaráztam, észre sem vettem, mit csinálok. Lõrinc halkan megjegyezte, hogy az õ feje nem fázik, de ha így aggódom érte, akkor mégis inkább a saját sapkáját szeretné viselni, bár alapvetõen semmi kifogása Micimackóék ellen.