A tegnapi rémálmot nem kívántuk megismételni, ezért otthoni létre rendezkedtünk be. Késõn keltünk, hála a borús idõnek. Ilyenkor a természet kárpótol az elõzõ napért, a sötéten induló reggelen a gyerekek is tovább alszanak. Én is próbálok, csak elég nehéz a derekam alá kerülõ kezecskéket és lábacskákat kerülgetve ellazultan pihenni. Már olyan edzett vagyok, hogy - Gombóc Artúr toleranciáját megörökölve és nem a csokoládékban, hanem az alvási pozitúrák változatosságában lelem kedvem - hol "S"-alakban, hol vigyázban, hol egy kicsit az ágy felett lebegve tudok feküdni.

A késõi kelést egy kiadós késõi reggeli követte. Úgy látszik a gyerekek is lelassulnak a borús idõben, mert ma valahogy mindenre volt idõm. Még zuhanyoztam is, míg Bálint nézelõdött a hordozóban, Kristóf pedig a reggelijét majszolta.

A reggeli ceremóniák után feltettem mindannyiunk kedvenc lemezét, amelyiken az enyhén bugyuta daltól kezdve a nagyon igényesig mindenféle zene megtalálható. Hiányzik viszont róla a céltalan utyuluputyulus cukipofa nóták sokasága a dirmidörmi medvérõl és a csimpilimpi nyuszikáról. Van viszont ritmus, dallam és értelmes szöveg.

Erre a zenére aztán táncra perdült a család. Bálint a kezemben "táncolt" velem riadt pofival. Biztosan arra gondolt, hogy az édes anyukája egy icinyke picinykét megzakkant az elõzõ napi tortúrától vagy legalábbis víz került az elemek közé. (Apropó elem: tegnap megfordult a fejemben, hogy az izgága kutyánkból valaki kivehetné legalább egy napra a gombelemet. Ha volt egy piciny rész a ruhánkon, ami nem volt sáros, azt Boni az ötpárnás kis mancsával szürkére mázolta, míg nyálas puszikákkal halmozott el minket. Szeretjük mi a kutyát, de azért ilyenkor elgondolkozom, milyen igaza volt a szüleimnek, mikor az elsõ kutyánk vásárlása elõtt olyasmivel érveltek, hogy kutya csak kertesházba való…)

Visszatérve a mai napunkhoz, remek hangulatban telt. Hogy teljes legyen az esztétikai nevelés, gyurmáztunk és rajzoltunk is. A rajzolás többnyire karikák firkálgatásában merül ki, de ez még ennyi idõs korban elnézhetõ. Persze ha azt is hozzáteszem, hogy ezek a karikák "O" betûk, akkor most sok pedagógus és pszichológus a fejéhez kap. Én sem voltam lelkes, amikor kiderült, hogy Kristóf olthatatlan vonzalmat érez a betûk iránt, de a kíváncsiságát mégsem elégíthetem ki azzal, hogy azt mondom, ezt majd az iskolában a tanító néni elmeséli. Különben is annyi könyvünk van itthon, hogyha azt szeretnénk, hogy legalább õ végigolvassa mindet, akkor hamarosan el kell kezdenie.

A délutáni alvás is kellemesre sikeredett. Bálintot magunk mellé vettük, és hármasban összebújtunk a "Csodálatos Házikó Ágyikó" (emeleteságy, mely csodás képességekkel rendelkezik pl. metróvá vagy trolibusszá képes változni Kristóf fantáziájának segítségével) alsóbb emeletén. Míg Bálint szopizott, addig én meséltem. Kristófot a késõi kelés ellenére hamar elnyomta az álom. Másodjára Bálint aludt el, végül pedig én.

Este, mikor Lõrinc hazaérkezett, egy egészen új család fogadta. Nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós család. Még a vacsora is készen volt. Lefekvés elõtt aztán mindannyian a gyerekszobában gyûltünk össze. Ha még azt is elmesélem, hogy együtt énekelgettünk és beszélgettünk, akkor sokan azt hihetik, valami csöpögõs brazil szappanoperát látnak, de ez velünk tényleg megesett. Azt hiszem, gyakrabban kéne ilyen lassú folyású, melankolikusan derûs napot beiktatnunk.