Kristóf ma elõször vehette fel azt a ruhát, amit a múlt héten turkáltam neki az én kis titkos falusi turcsimban. Még jó, hogy a gyerekeknek fogalmuk sincs (legalábbis egy bizonyos életkorig), hogy mi a látható különbség a használt és az új ruha között. Már csak azért is örülök, mert ez tényleg egy nagyon klassz kis hely, szinte új ruhákat lehet kapni kilós áron. Az én havonta egy centit növõ nagyfiam csõdbe vinné a famíliát, ha mindig új ruhát kapna. De mondom, szerencsére nem veszi észre a csalást. Mostanáig az sem érdekelte, hogy milyen ruhát adok rá. Úgy látszik, most az esztétikai érzéke fejlõdött sokat, mert egy hónapja nagyon gyakran áll a tükör elõtt. Amikor megdicsérem, hogy de szép vagy, odaszalad a tükörhöz. Ha mondom neki, hogy kisfiam, de kócos vagy, akkor rohan a tükör elé fésülködni. Ma meg, amikor az "új" ruháját adtam rá, türelmetlenül kérdezte míg a gombjaival bíbelõdtem: "Megnézhetem a tükörben?". Felrémlett bennem, hogy: segítség, nárciszt nevelgetek! Aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy én gerjesztettem benne a tükör iránti olthatatlan érdeklõdését, amikor túl gyakran meséltem neki a Hófehérkét. Százszor is elismételtette velem a bûvös varázssort: Tükröm, tükröm mondd meg nékem... Õ viszont nem várja meg, míg az a dög lusta tükör kinyögi végre a választ, hanem maga felel magának: "Csinos vagyok!" - kiáltja ilyenkor elégedetten. Mondom, hogy fejlett az esztétikai érzéke! De azért ezerrel vágyik arra, hogy mi is büszkék legyünk rá. Mindegy, hogy mekkora az a hõstett, amit véghezvitt, a lényeg, hogy elismerjük ügyességét, szépségét. Ilyenkor fontoskodva bizonygatja és kérdezi egyszerre, hogy "Büszke a Dida? Büszke!" és közben fürkészõn néz rám. Nincs mese, hitelesen kell állítanom, hogy a Dida olyan büszke, mint még soha.

Bálint sem sokkal van lemaradva tõle, mert õ is rendkívüli érdeklõdéssel szemléli magát a tükörben. Akkorákat vigyorog magára, mint amekkorákat még rám sem. Amúgy õ se adja olcsón, mert máris kinõtte az elsõ ruháit, kombidresszeit. Ilyenkor adok hálát a sorsnak, hogy az unokatestvérek lányok, mert náluk már korábban kitört a nárcisztikus korszak, rengeteg ruhát örököltünk tõlük. Szebbnél szebbeket. Na jó, néha kicsit nehéz a virágocskás ruharészeket pulcsival elfedni, de azért megoldom. Profi vagyok a masnik, fodrocskák levarázsolásában. A szoknyák már megoldhatatlan probléma elé állítanak, így azok egy nagy ruhászsák mélyén, a pincében végzik. Remélem, egyszer majd egy pici lány még értékelni fogja õket, de ez a jövõ zenéje...

Kristóf mai mondása: Milyen vonattal utaztatok ma, Kristóf? Hát-hát-hát olyan szimpatikus vonattal!