 |
 |
|
| "És akkor valamitõl meghülyülünk" ránk tör az "egy gyerek nem gyerek", "sok kerék, sok szoba, sok gyerek" érzés, újra szükségét érezzük a büdös pelenkáknak, az álmatlan éjszakáknak. Így történt ez a mi családunkban is. Nagyfiúnk (Kristóf), már 19 hónapos volt, mikor úgy éreztük, jöhet a kistestvér. Kitartó próbálkozásunkat két hónap múlva siker koronázta. Arcunkon üdvözítõ vigyorral bámultuk a két pici csíkocskát a terhességi teszten." |  |
|
|
Hogy hívnak?
2002.10.08.
A kedves nénik és bácsik mindig
elõszeretettel kérdezgetik a gyerekeket nagyon okos dolgokról. Az a szerencse,
hogy az én tisztelettudó kisfiam pedig szájmenéssel van megáldva (csakúgy, mint
a felmenõi), így szívesen válaszolgat a kedves ámde néha ostobácska kérdésekre.
Azért néha én is jót mulatok a válaszain. A kérdezgetõ felnõttek hol mosolyognak,
hol meg szemmel láthatóan a fejüket csóválják, mert szerintük ezekre a kérdésekre
egy négyévesnek már tudnia kéne a választ
igen ám, de ez a négyéves még csak
kettõ és fél!
Az elsõ kérdés általában a "Hogy hívnak?", amire a fodrászolás óta Kristóf büszkén feleli: Szeredás Süni, majd magától folytatja a felsorolást: Szeredás Bálint - mutat az öccsére, a mama Szeredás Mama. Az idõsek ilyenkor zavarba szoktak jönni, hogy biztos csak õk nem értették pontosan, mit is mondott ez a kislegény, így mentõkérdésnek szánva a kutyára böknek: "És a kutyusodat hogy hívják?". Szeredás Boni! - vágja rá diadalmasan Kristóf. Sebaj, gondolják a nénik-bácsik, a tíz forintos kérdés következik: "Hány éves vagy?". Erre is kész a választ (fogalmam sincs, honnét vette): fél tíz. No, itt jön a fejcsóválás általában. Ha jó kedvem van, akkor megvédem az én kisfiam jó hírét, és beavatom a kérdezõt a "vizsgázó" életkorába, jókedv hiányában kényszermosolyok jönnek mindkét oldalról, tisztelgés jobbról, balra el. Persze ez nem mindig ilyen sematikus. Ma például a Feneketlen-tónál sétáltunk. Nézegettük a tavat, lusta õszi délelõtt volt, alig volt ember a parkban, azok is inkább idõsek. Az egyik félreesõ padon egy kedves arcú bácsi üldögélt magányosan. Kristófnak kinyílt a kis antennája, és megkörnyékezte a bácsit. Odaállt elé, és így szólt: - Nézd, van buszom! - Szép! - mondta a bácsi kedvesen. - Nyílik az ajtaja (központi téma, errõl mindenkivel szívesen társalog)! - Nahát! - próbált kizökkenni a bácsi magányos gondolataiból. - Ideülök melléd! - jelentette ki Kristóf kedves hangon. - De jó! - felelte a bácsi. Ezután csendben ültek egymás mellett és nézték a tavon úszkáló vadkacsákat. Megszelídítette... Kristóf mai mondása: Mama, szempillangó van a szememben! Bálint nagyokat mosolyog, már kezd hangicsálni is. |
||
