 |
 |
|
| "És akkor valamitõl meghülyülünk" ránk tör az "egy gyerek nem gyerek", "sok kerék, sok szoba, sok gyerek" érzés, újra szükségét érezzük a büdös pelenkáknak, az álmatlan éjszakáknak. Így történt ez a mi családunkban is. Nagyfiúnk (Kristóf), már 19 hónapos volt, mikor úgy éreztük, jöhet a kistestvér. Kitartó próbálkozásunkat két hónap múlva siker koronázta. Arcunkon üdvözítõ vigyorral bámultuk a két pici csíkocskát a terhességi teszten." |  |
|
|
Kis lelki terror
2002.10.02.
Kristóf ma hazafelé készülõdött anyuéktól, már az autóban ült. Anyu kérlelni kezdte,
hogy na, Kristóf adjál egy puszit a nagyinak búcsúzóul! Kisfiam hajthatatlan volt.
Tipikus férfi már most. Csak akkor lehet neki puszit adni vagy tõle puszit kapni,
ha õméltósága úgy határoz, hogy kiutal egy cuppanósat. És ha egyszer kimondta,
hogy nem, akkor tutira lehet rá számítani, hogy ez egy jól megfontolt és megmásíthatatlan
döntés. Kár is erõltetni. Anyu mégis megpróbálta. Kis lelki terror készülõdött,
azt találta Kristófnak mondani, hogy "akkor én nagyon szomorú leszek". A kisember
kész volt a válasszal: " akkor menjél be, Dida, és szomorkodjál!". Szerencsére
egyértelmû, hogy nem igazán tudja, mit mond, hiszen egy ilyen nem túl szívéjes
mondat után is nyílt tekintettel tud áldozata (jelen esetben anyukám) szemébe
nézni.
Bálint: teljesen magabiztosan hasról hátra fordul. Kiegyensúlyozott, jól alvós baba. Nagyon élvezem, hogy nekem is tud ilyen gyerekem születni, aki eszik-alszik, mosolyog. Persze azért hangja is van, de nem az oroszlánoktól tanulta az üvöltést, ez is nagyon barátságos dolog tõle. |
||
