Mese félálomban
Kristóf éjjel már a nagyszülõknél aludt, hiszen ma iskolába kell mennem. A délutáni és esti fektetés egyformán nehézkes, mióta Bálint megszületett. Annyira nem akar egyedül maradni még alvás közben sem, hogy egyszerûen nem mer elaludni. Én rendszerint hamarabb elalszom, mint õ, pedig rettentõen próbálom magam fegyelmezni, mégis többször riadtam fel félálmomból arra, hogy az adott mese váratlan fordulatot vesz (még szerencse, hogy a kétévesek vevõk az abszurd történetekre is). Volt már, hogy Piroska azt mondta a farkasnak mikor összetalálkoztak az erdõben: háp, háp, háp, jönnek a kacsák... Sajnos az nem derült ki, hogy Piroska mi végre is mondhatott ilyet a farkasnak, mert erre a marhaságra azért már én is felébredtem. Kissé pironkodva néztem Kristófra, vártam a rosszalló pillantását, de szerencsére az õ logikája még elbírta ezt a furcsa népmesei fordulatot.

Egy szó, mint száz, én már rég aludnék, mikor szegény Kristóf még hõsiesen birkózik egyre nehezedõ szempilláival (micsoda gyönyörû képzavar!) és az álommal. Ez az álom pedig egy lusta disznó lehet, mert az én kisfiam gyakran két vállra fekteti, no meg engem is. Így küzdünk mi rendszeresen minden délben és este.

KMa kivételesen anyu küzdött, hiszen nekem sulim van, Kristóf ilyenkor náluk idõzik. Mikor Dida (Kristóf elsõ szavai között ez a nagymamát jelentette, azóta is így hívja anyukámat) elmondta az aznapra elõirányzott mesepenzumot, majd jó éjszakát kívánt, Kristóf kérte a folytatást. "Mesélj még, Dida!", mire anyu azt találta mondani, hogy már nem mesélek, Kristóf, most már alszunk. Kristóf hamar feltalálta magát, már jött is a kész válasz: "Dida, viselkedjél! Nem mondunk olyat, hogy nem!". Kész... mit lehet erre felelni, mikor mi tanítgatjuk hosszú ideje arra, hogy nem lehet mindenre kapásból azt felelni, hogy nem?

Hát így neveli szüleit, nagyszüleit egy neveletlen, bájos, nagyszájú kétéves.

Bálint ma elõször mosolygott ránk! Így ünnepeltük egyhónaposságát. Annyira jól esett, hogy végre nem csak tejesküblinek néz, hanem gyengéd érzelmeket is táplál irántam.

Már amúgy is kezdtem aggódni, hogy nem hiszi-e azt, hogy az anyja egy csillár vagy falilámpa, mert ezekre a tárgyakra mindig áhítattal bámul.