A Nagy Bluggy!
9 óra    Már tegnap dél óta bizonytalan vagyok, vajon nem a magzatvíz szivárog-e. Az elõbb felhívtuk a papámat, hogy bevinne-e minket a kórházba, mert nem tudjuk, mi a helyzet. Alig bírtuk meggyõzni, hogy ne a dudát nyomva közelítsen százhússzal a házunk felé, elég lesz, ha kényelmesen ideautózik. Ebbõl mi lesz?

20 óra Hát gyerek lett!!! Ugyanis némi bizonytalankodás után az orvosom megállapította, ez bizony magzatvízszivárgás, a monitor enyhe összehúzódásokat mutatott. Könyörögtem, valaki értesítse az egy emelettel lejjebb rekedt páromat (nem engedték ugyanis feljebb), hogy ideje öltözni. Nyugtattak, hogy még nyugodtan elmehet egyet sétálni. Én tiltakoztam, mivel Kristóf is alig négy óra alatt született meg, ki tudja, most mennyi idõ kell majd.

A férjem már rutinosan húzta magára a bokaközépig érõ zöld mûtõsnadrágot, erõltette pocakjára az amúgy senki alakjára nem idomuló zöld felsõt, és végül biggyesztette fejére az enyhe kifejezéssel élve is röhejes sityakot. Mikor megjelent a szülõszobán, én már túl voltam a kórházi szakzsargon szavaival élve elõkészítésnek nevezett élvezeteken. Ezzel kezdõdõen szép lassan átadtam magam a kórházi gépezetnek (ez nem amolyan bababarát naturista intézmény, inkább a hagyományokat tisztelõ szülészet). Bekötöttek a karomba infúziót (kiszáradás ellen), oxytocint fájáserõsítés gyanánt, aztán az önszántamból kért EDA csövecskéjét is bevezették a hátamba. A csúcs az volt, amikor helyettem pisiltek, de akkor már minden mindegy volt, meg akartam szülni a babánkat. Éreztem, ahogy a gyerekem egyre lejjebb csúszik, és visszavonhatatlanul helyet követel magának ezen a világon. Csodálatos volt maga a Nagy Bluggy! Nagyon sajnálom, hogy a férfiak ezt nem élhetik át.

15.50-kor a hasamra tették a talpig véres, maszatos, üvöltõ kisfiamat, akit remegõ kézzel tartottam és csak folytak a könnyeim. Érdekes, az elsõ szülésnél „csak” nagyon boldog voltam, most viszont igazán mélyen átéltem a születés misztériumát. Azt hiszem, teljesen más másodszor is szülõvé válni.

Szép lassan ocsúdtunk fel ebbõl a különleges tudatállapotból, de kétség kívül sokat segített ebben az egyre jobban sajgó gátsebem.

A család egy része még titkon elárasztotta a kétágyas baba-mama szobát, hogy láthassák Õt, na meg persze engem is. De most másodszorra ez már nem ért váratlanul, önzetlenül toltam elõtérbe Bálintot, és közben hálásan kanalaztam anyukám csoda finom húslevesét az ágyban fekve.