Mikor szükséges a hallásvizsgálat?

A halláskárosodás mielõbbi felismerése különösen fontos, hiszen megnehezíti a gyermek kommunikációját a szülõkkel, a társakkal és a pedagógusokkal is. A hallás csökkenése esetén elõfordulhat, hogy a kicsi nem érti pontosan a felnõtt kéréseit, utasításait, s bizony gyakori, hogy a szülõk és a pedagógusok a gyermek viselkedését rosszaságnak, neveletlenségnek veszik, eszükbe sem jut, hogy a háttérben halláskárosodás állhat.

Pedig a hallás csökkenését több tünet is jelezheti, ilyen lehet a gyermek figyelmetlensége, az, hogy nem figyel és reagál a felnõtt kérdéseire, kéréseire, nyitott szájjal alszik, vagy úgynevezett „bamba" arckifejezése van. A késõbbiek folyamán zavarok észlelhetõk a beszédkészség és beszédérthetõség területén is, de tünet lehet az is, ha a kicsinek gyakran van középfül-, illetve orrmelléküreg-gyulladása.

Szerencsére az újszülöttek hallásvizsgálata Magyarországon egyre jobban szervezett, a kötelezõ szûrés otoakusztikus emissziós módszerrel, bizonyos helyeken hagyományos módszerekkel történik. Itt már a legtöbb esetben azonnal kiderül, hogy az újszülöttnek van-e valamilyen halláskárosodása. Ha valamilyen oknál fogva a késõbbiekben a csecsemõnél a szülõk halláskárosodásra utaló jeleket észlelnek (például, ha a baba nem rezzen össze a hangos zajokra, nem keresi a hangok forrását), érdemes a kicsit egy fül-orr-gégészeti osztályra elvinni, ahol elvégezhetik a részletes, hallásra vonatkozó vizsgálatokat.

Mindenképpen érdemes, sõt szükséges elvégezni a halláscsökkenéssel kapcsolatos vizsgálatokat, ha a gyereknél beszédfejlõdési zavar alakul ki. Ugyanis nemcsak a halláscsökkenés okozhat ilyen problémát, hanem elõfordulhatnak olyan pszichés fejlõdési zavarok (pl. autizmus) is, melyek a beszéd fejlõdés kialakulására hatással lehetnek.

Az óvodáskorra már rendszerint kiderül, ha a gyereknek halláscsökkenése vagy a beszédfejlõdési zavara van. Ilyenkor csak nagyon elhanyagolt esetekben szükséges a hallásvizsgálat, ami elsõsorban a belsõfül, illetve a magasabb agyi központok károsodására deríthet fényt. Az elsõsorban orrmandula megnagyobbodással kapcsolatos halláscsökkenések kiszûrését azonban mindenképpen érdemes elvégezni, hiszen elõfordulhat, hogy a szülõk tévesen ítélik meg a halláscsökkenést és figyelmetlenségnek, esetleg viselkedési zavarnak tartják.

Ma már meglehetõsen ritka, hogy csak iskolaérett korban figyelnek föl a fent említett tünetekre. Ilyenkor feltétlenül érdemes elvégezni az audiológiai vizsgálatot és a tympanometriai vizsgálatot, így kideríthetõ, hogy vezetéses zavarról van-e szó, vagy esetleg egy fel nem ismert, érzékeléses típusú halláscsökkenés áll a háttérben. Ennek megállapítása feltétlenül az audiológus szakember vagy egy jól felkészült audiológiai centrum feladata.

Mikor a gyermek már kommunikatív, és képes az együttmûködésre, elvégezhetõ az úgynevezett küszöbvizsgálat, és egyes szubjektív hallásvizsgálatok is. Ha a gyermek még nem képes megfelelõen együttmûködni, a játék-audiometriával lehet eldönteni, hogy van-e halláscsökkenése. Késõbb jó módszer lehet a beszéd-audiometria is, de a magasabb agyi halláscentrumok vizsgálatát csak altatásban lehet elvégezni.