Angelika Glitz – Stefanie Pfeil: Vickó

Ha az állatkertben nézzük meg a jegesmedvéket, az is különleges pillanat, de mégsem az igazi, hiszen szegény vagy a parton billegteti magát, vagy a hozzá képest igencsak kádméretû medencében próbál rajcsúrozni egyet. Pedig a jegesmedvék nem ilyenek. A tudósok szerint – és most nemcsak a brit tudósokra gondolok – a jegesmedvék nagyon családközpontúak, ha kölykeik vannak, remek vadászok és bizony, az emberre éppenséggel életveszélyt jelenthetnek. Ezért nem is tanácsos a közelükbe menni, bár azt hiszem, erre sokunknak nem is lenne lehetõsége.

Angelika Glitz szerint azonban a jegesmedvék egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek a tudósok leírják õket. Jó, persze, köztük is akad arrogáns, és nem annyira nyájas – pont, mint az emberek között -, de könyvének fõhõse, Viczkó például kifejezetten szeretnivaló fickó. Azaz medve.

Aki a nagyapjától kapott egy mesterhorgász sapkát, mert a nagyapja fogta ki addig a legnagyobb halat. Vickó nagy becsben tartja a sapkát, amelyik hûséges társa számtalan kaland során. Aztán egy nap valaki kifog egy két centivel nagyobb halat, mint egykor a nagypapája…

Engem kicsit meglepett a könyv formátuma: a méretébõl arra következtettem, hogy egy rövidke, óvodásoknak szóló mesét fogok benne találni sok-sok szép képpel. Ám a könyvben nem rövidke mese rejtõzik, hanem egy egész meseregény – még aha abból nem is a leghosszabb -, olyan, amit több, mint egy hétig mesélhetünk a gyereknek, vagy magának is olvashatja, ha már képes kiigazodni magától a betûkön.

A szöveg remek, a történet fordulatos és izgalmakban bõvelkedõ. Stefanie Pfeil azért nem kevés képpel is illusztrálta a szöveget, amelyek kifejezõek, de mégis egyszerûek, és nem vonják el a figyelmet a kalandokról.

(Könyvmolyképzõ Kiadó)