Háziállat a fa alatt?

Miután csilingelt az Angyal, hogy a karácsonyi ajándékok tálalva, megálltunk a sűrűn feldíszített, csillagszóróktól szikrázó fa előtt és rázendítettünk valamelyik bevett karácsonyi dalunkra. A kedvenc kék-fehér pettyes ruhámban feszítettem, aminek fodor volt az alján, és miközben énekeltünk, tekintetemmel az ajándékokat pásztáztam. Hopp, egy bringa, hopp, az biztos könyv, hopp, lehet, hogy van ott egy kvarcjáték is, hopp, egy plüsskutya, hopp, az talán egy Barbie baba.

És akkor a plüsskutya megmozdult. Én meg elhallgattam, képtelen voltam egy hangot is kipréselni a torkomon. Kutya. Kutya! Fekete, cuki, úristen! Így lett nekünk Lindánk, aki aztán 14,5 évig az életünk és a családunk szerves része volt.

Persze, a nagy örömködés közepette szüleim már sorolták is: a ti dolgotok lesz reggelente és minden délután levinni sétálni, 40 fokban, hóban-sárban-esőben, mese nincs. Ha becsinál, hát feltakarítjátok. És a többi. Mi pedig sűrűn bólogattunk, hogy hogyne. A fene se gondolta komolyan, de nem volt mese, tényleg csinálnunk kellett.

Mert a kutya betojt és bepisilt, míg szobatiszta nem lett. Megtanultuk feltakarítani annak ellenére, hogy az undort legyőzni sokáig tartott. Rosszabb esetben hányt is, ha mondjuk túl mohón evett vagy beteg volt. Bizony fél órával korábban keltünk, hogy levigyük sétálni, de volt is miért hazaérni az iskolából, annyira örült nekünk. Megtanultuk elpakolni a cuccainkat, mert amit a kutya elért, azt lakli kölyök korában kíméletlenül megrágta. A cipőket is. Jött a foga. Arra is ő szoktatott rá, hogy a lábunkkal nem kalimpálunk az asztal alatt – ezt ő ugyanis felhívásnak vette keringőre, és rendre elkapta a tűhegyes fogaival a lábfejünket.

Viszont soha többé nem kellett félni éjszaka, a legrosszabb álmoktól is megvédett a mi fekete házőrzőnk, mindig volt kivel játszani és volt kihez bújni. Na jó, helyesebb lenne azt mondani, hogy mindig volt, aki kitúrjon az ágyadból, de valahogy nem lehetett haragudni rá.

Örökké hálás leszek a szüleimnek, ja bocs, a Jézuskának, hogy azon a karácsonyon ott csücsült a kutyakölyök a fa alatt. Rengeteget tanultam tőle – felelősségről, állatokról, elfogadásról, megbocsátásról és szeretetről. Azóta is meggyőződésem, hogy minden gyereknek jár a háziállat, legyen az csak pár hal, egy hörcsög, egy kanári, egy nyúl, egy cica vagy egy kutya.

Szóval, ha a gyerek nagyon könyörög egy kis kedvencért, ne zárkózzatok el mereven. Gondoljátok át! Nemcsak egy háziállatot adtok vele, hanem egy életre elegendő útravalót is.

Hogy melyik háziállat nagyjából mivel jár, kinek ajánlott, arról itt olvashattok bővebben.

Nálunk azóta is mindig van háziállat, jelenleg két macska. Nálatok laknak-e állatok?