#baba#anya

Egyedülállók jogai

Egyedülállók jogai és az Őket megillető szociális támogatások - gyermekvédelmi, lakásfenntartási és albéret támogatás 2015/2016

Lakásfenntartási támogatás nyújtható annak a személynek, vagy adósnak akinek a havi jövedelme, vagy a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét.A kormány tisztában van a helyzettel, igyekszik csökkenteni a terheket, és próbál különböző állami támogatásokkal segíteni a bajbajutottakon. Az egyedülállóknak többféle támogatást is nyújtanak, mind pénzbeli és természetbélit is, ilyenek gyermekvédelmi, a lakás és albérlet támogatások. 

A támogatást a benyújtás hónapjától kell megállapítani tizenkét hónap időtartamra. Lakásfenntartási támogatásban részesülő személy egy időben nem részesülhet lakbértámogatásban is. A megállapított támogatást a kérelmező által választott szolgáltatónak utaljuk.

A szociális juttatások rendszere a kormányváltás óta folyamatosan szigorodik. A három ellátási formára nagyjából 6 milliárd forint jut csupán, ebből a legnagyobb tétel az átmeneti segély. Ezen a címen 2011-ben országszerte 353 ezer rászoruló összesen 4 milliárd forintot kapott; egy évvel korábban még 5,3 milliárd forintot költöttek erre. A politikájával deklaráltan a középosztályt támogató kormány első, igazán drámai szigorítása 2011 elején történt, amikor bevezették, hogy aki munkavégzésre alkalmas, csak akkor részesülhet az aktív korúak ellátásában, ha évente legalább 30 napon át közfoglalkoztatásban, képzésben, munkaerő-piaci programban vesz részt, keresőtevékenységet vagy közérdekű önkéntes tevékenységet folytat. Ugyanebben az évben lehetővé tették, hogy az önkormányzatok a lakókörnyezet rendben tartásától tegyék függővé az ellátás folyósítását. Ezt a követelményt később a rendszeres szociális segélyben, valamint a lakásfenntartási támogatásban részesülők részére is előírhatták a települések. Tavaly 20 százalékkal csökkentették a közmunkáért járó bért is, ami idén minimálisan, nettó 2 ezer forinttal lett magasabb a 2012-esnél. Néhány hete pedig már az effajta munkalehetőség feltételeként is bevezették a lakókörnyezet rendben tartását, a dolgozni vágyó rászorulók gyerekei pedig nem hiányozhatnak igazolatlanul az iskolából.

Időközben folyamatosan bővült a természetben adható ellátások köre. Tavaly ősz óta a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó, évente két alkalommal nyújtott pénzbeli támogatás teljes összegét Erzsébet-utalványban kell kifizetni. A szociális ellátásokra szánt összeg viszont ezzel együtt csökkent. A Széll Kálmán-terv 2.0 változata a méltányossági segélyek rossz elosztására hivatkozva nagyjából 10 milliárd forintot vont el az önkormányzatok segélykasszájából, holott a válság közepette éppen hogy bővíteni kellene a szociális juttatásokat – figyelmeztetnek szakértők. A pénzszűke miatt több település, köztük Miskolc városa is megszüntette a méltányosságból adható ápolási díjat. Márpedig a Tárki legfrissebb jelentése szerint 2009–2012 között jelentősen nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon, ma már a népesség 17 százaléka él szegénységben az öt évvel ezelőtti 12,6 százalékkal szemben.

Szociális pénzbeli és természetbeli támogatások

Rendszeres támogatások

Rendszeres szociális segély (egészségkárosodottak részére)

Rendszeres szociális segély (nem foglalkoztatottak részére)

Foglalkoztatást helyettesítő támogatás

Lakásfenntartási támogatás

Ápolási díj (méltányossági)

Rendkívüli pénzbeli támogatások

Önkormányzati segély

Gyógyszertámogatás

Természetbeni ellátások

Közgyógyellátás (méltányossági)

Adósságkezelési szolgáltatás

Gyermekvédelmi támogatások

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítása

Gyermekek napközbeni ellátásáért fizetendő személyi térítési díjhoz hozzájárulás

Fiatalok életkezdési támogatása

A mosható nadrágpelenka használatának támogatása

Egyéb pénzbeli támogatások, hatósági igazolások

Lakbértámogatás

Helyi támogatás:

-Ifjú házasok első lakáshoz jutásának támogatása

-Lakásvásárlás, építés

-Lakás korszerűsítés és berendezési tárgyak cseréje

Lakáscélú állami támogatások igénybevételéhez szükséges jegyzői igazolás

Lakásépítési (vásárlási) kedvezmény vagy adó-visszatérítési kedvezmény visszafizetési kötelezettségének jegyző általi felfüggesztése.

Halmozottan hátrányos helyzet megállapítása

Az egyik ilyen támogatás a lakhatási, albérleti támogatás. A támogatást igénylők szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a támogatás finanszírozása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap által történik és olyan személyek számára nyújt támogatást, akik esetleg a lakóhelyüktől távol kaphatnának munkahelyet.

Alapjában a következő feltételeknek kell megfelelniük az igénylőknek:

- a lakhelyüktől több mint 100 km-re van a munkahelyük.
- vagy ha közelebb laknak, de több mint 6 órába telik a munkahely elérése tömegközlekedési eszközzel.
- abban a városban, ahol dolgozni fog nem lehet lakástulajdona .
- legalább 3 hónapja bejegyzett munkanélküli
- vagy csoportos leépítés miatt vesztette el munkahelyét.
- vagy pályakezdő

A fent említett igénylők a lakhatásukat bérleti jogviszonnyal, albérlettel tudják megoldani.
Fontos feltétel még, hogy az igénylő számára nem folyósítanak más támogatást – más jogcímen lakhatási támogatást vagy közüzemi támogatás.
Az igénylőnek természetesen rendelkeznie kell új munkaszerződéssel és a jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér 300%-át.

A támogatást az igénylő 18 hónapig veheti igénybe és ennek összege hat havonta csökken.
Amennyiben egyedülálló az igénylő a következő mértékű támogatást kapja:
- az első 6 hónap – 100 ezer forint
- 2. hat hónapban 60 ezer forint
- 3. hat hónapban 40 ezer forint.

Amennyiben család kapja a támogatást:
az első 6 hónapra 150 ezer forint
- a 2. hat hónapra 90 ezer forint
- 3. hat hónapra 60 ezer forint.

Előfordulhat olyan eset, hogy ugyanabba az albérletbe, lakásba 3 vagy több külön-külön saját jogon is jogosult személy költözik, ilyen esetekben a következőképpen folyósítják a támogatást:

- első 6 hónap 200 ezer forint
- 2. hat hónap 120 ezer forint
- 3. hat hónap 80 ezer forint támogatást kapnak összesen.

A támogatás igényléséhez szükséges nyomtatványokat az igénylő lakóhelyén területileg illetékes munkaügyi központban lehet kérni, a kitöltött nyomtatványokat szintén ide kell benyújtani, 30 napon belül bírálja el a Munkaügyi központ a kérelmet. Amennyiben pozitív elbírásban részesül az igénylő a munkaügyi központ egy keretszerződést köt vele, amely tartalmazza a jogosult kötelezettségeit és jogait és azokat az eseteket, amelyekben megszüntethetik a folyósítást. A támogatás nem csak a bérleti díj kifizetésére használható fel, hanem közüzemi díjak kiegyenlítésére is.

 

http://hirkozpont.eu/index.php/bulvar/658-szocialis-tamogatas-egyeduelalloknak-gyermekvedelmi-lakasfenntartasi-es-alberlet-tamogatas

2015. augusztus 09.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?