Otthonszülés apaszemmel

Kedves Anyukák és Apukák!

Az imént olvastam egy szép üzenetet egyikőtöktől: István írta le az ő babájának születését. Ezen felbuzdulva mesélem el én is Nektek a mi kis hercegnőnk születését, aki lassan három hete bújt elő, hogy beteljesítse boldogságunk!

A téma olvastán sokatokban sokféle érzés merülhet fel. Én pusztán a saját élményeimet írom le, bármiféle vita indítása nélkül. Először is tudnotok kell, hogy feleségem retteg még a kórház gondolatától is. Ezért ő már a "két csík" előtt is az otthonszülésről álmodozott. Mint bizonyára számos apuka, én is kissé idegenkedtem e gondolattól, mert gyakran felötlött bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha Egy kórházban mégiscsak nagyobb biztonság van!

Csakhogy szembesülnöm kellett egy szigorú ténnyel: a biztonság relatív dolog. A fontos, hogy a várandós kismama biztonságban érezze magát. És mivel a Kedvesem a kórház gondolatától is rettegett, ezért úgy gondoltam, hogy leginkább akkor nyújthatok neki támaszt, ha a biztonságérzetét azzal növelem, hogy a helyszín kiválasztásában támogatom. Mindenesetre - felkészülve a legrosszabbra is - számos előadást meghallgattunk, amelyek között volt kórházi és alternatív szülésről szóló előadás is. 6 hónapig úgy voltunk vele, hogy egy kórházban szülünk, mivel nagyon kedves orvosunk volt, aki maximálisan támogatott mindenben. Viszont egy tényező alaposan felkavarta a terveinket: a kórházban, ahol a szülést terveztük, nem lehetett szülésznőt választani. Döntésünket hát mindezek tükrében hoztuk meg.

Ennyit az előzményekről. Következzék hát a nagy Esemény.

Feleségem első fájásai egy szép csütörtök hajnalon kezdődtek. Bár akkor még rendszertelenek voltak, mind gyakoriságukat, mind intenzitásukat tekintve, a későbbiekben beigazolódott, hogy ezek már a kislányunk érkezését jelző tünetek voltak. Napközben a kontrakciók enyhültek is, mindenesetre találkoztunk az orvossal, aki megállapította, hogy a méhszáj elkezdett kinyílni. Ennek tudatában este szépen lefeküdtünk, mint máskor. Majd péntek hajnalban ismét folytatódtak a fájások, melyek egyre rendszeresebbek lettek.

Reggelre bizony mindkettőnk előtt nyilvánvalóvá vált, hogy itt bizony komoly dolgok történnek, ezért szaksegítséget hívtunk. A délelőtt és a délután nagyon szépen telt. Sütöttünk tököt, teáztunk és persze kísértük a feleségem vajúdását. Az egész lakás uraló meleg hangulatot finom olajok illata fűszerezte. Simogattam a kezét, arcát, biztattam és lestem minden igényét. Sokat segített neki, hogy délután a kádat jól megeresztettük forró vízzel, és ott folytatta a vajúdást. Teamécseseket gyújtottunk a fürdőben, és tejes vízben áztatott forró pelenkákat raktunk a pocakjára, ami nagyon jól esett neki. Úgy emlékszik vissza ezekre a percekre-órákra, hogy egyben volt menny és pokol.

A kádban való vajúdás sok terhet levett róla. Este hat óra után kezdődött a kitolási szakasz. Szegény, bizony eléggé megszenvedett a Kislánnyal, mivel nemcsak rá volt tekeredve a nyakára a köldökzsinór, de még egy csomót is hurkolt rá néhány hónapos korában, így komoly feladat volt a szülés, mivel a köldökzsinórnak nem szabad megfeszülnie. Ezért ez a szakasz eltartott 2-2,5 óráig: a baba fejét már hol látták, hol pedig azt javasolták, hogy engedje vissza. Bizony nekem is össze kellett szednem minden erőmet, hogy segítsem Páromat, amikor kellett. De rendkívül fontos volt, hogy ő szilárd támaszt érezzen általam.

A kitolás legvégén együtt lélegeztem feleségemmel, és mikor nyomni kellett, én is ugyanúgy tettem. Amikor a hosszú feladatsor végén, 20:46-kor rátették pocakjára a kis Tündérkét, leírhatatlan érzés fogott el mindkettőnket. Az előbb még csak ketten voltunk, és egyszer csak, íme: egy kis lilás színű, mázas kis kupaccal teljesedtünk.

Nem sírt, csak nyöszörgött egy keveset, majd körülnézett az Újvilágban. Azonnal megtalálta a cicit, és máris szopizni kezdett. Csodálatos érzés volt, határtalan boldogság áramlott szét körülöttünk. A köldökzsinórt én nyisszantottam el, amikor már kicsit magunkhoz tértünk ebből a mámorból. A placenta megszülése pedig csak kb. másfél óra múlva történt. Feleségem pozitívan csalódott ebben, mivel nem volt olyan fájdalmas, mint hitte.

A szülés hát teljesen sikeres volt: sem oxytocinra, sem gátmetszésre, sem egyébre nem volt szükség (első! baba). A baba és a mama is - bár kifáradtak - jól voltak, vannak.

Az első éjszakánk is meseszép volt. Hogy anya kipihenje magát, apa aludt a Báránykával először. A mellkasomra téve aludtunk egy nagyot, három és fél óra múlva csak a bal karom elzsibbadása miatt kellett kettőnk közé tennem.

Feledhetetlen élmény volt. Nem bántuk meg a döntésünk, a többi babánkat is otthon szeretnénk világra hozni. Kívánom minden leendő apukának, hogy legyen része hasonló csodában, és kívánom minden erre vágyó anyukának, hogy - Feleségemhez hasonlóan - sikerüljön minden külső beavatkozás nélkül természetes úton megszülnie kisbabáját.

Üdv, Tamás Pest Megyéből

A fenti történetet biba31 nevű látogatónk írta a Társalgó Otthonszülés topikjába.

Továbbra is várjuk tanulságos, megindító, elgondolkoztató történeteiteket
a szerkeszto@babanet.hu címre!