Az otthon szülés kérdésének rendezését kéri a TASZ
Nyílt levéllel fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), mert álláspontja szerint az otthon szülni kívánó nőket és segítőiket rendszeresen jogsérelem éri Magyarországon - jelentette ki a szervezet elnöke az otthon született gyerekek találkozóján szombaton Budapesten.
A TASZ célja, hogy segítse azokat a gyermekvállaló nőket, akik tervezett módon, otthonukban vagy az általuk megválasztott helyszínen, szakértő segítségével kívánják világra hozni gyermeküket - hangsúlyozta Dénes Balázs.
Mint mondta, az elmúlt 15 évben minden egészségügyi miniszter nyitott volt a kérdés rendezésére. Ugyanakkor hozzátette: ezt meghiúsította a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium arra hivatkozva, hogy Magyarországon \"nem adottak\" a feltételek a tervezett otthon szülések engedélyezéséhez.
Az elnök úgy látja: az intézményen kívüli szülések szabályozásához megvannak a feltételek, a szakmai kollégium pedig meg sem kísérli körüljárni az otthon szülések kérdését hazai és nemzetközi statisztikák és tapasztalatok alapján, kizárólag \"saját anyagi érdekeiket védik\". Dénes Balázs kiemelte, hogy a TASZ támogatja a független bábaság mint foglalkozás létrehozását, továbbá felvállalja az otthon szüléseket segítő szakemberek jog- és érdekvédelmét.
Beszámolt arról is, hogy a TASZ április 7-én, az otthon szülés napján, nyílt levelet intéz Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, arra kérve őt, haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a helyzet megoldódjon, \"az otthonszülés misztifikálódástól és démonizálástól mentesen elnyerje helyét a hazai egészségügyi ellátások palettáján\".
Forrás: MTI - MTV Híradó