Tényleg késhet a stressz miatt a baba
Először bizonyította be egy tudományos tanulmány azt, hogy a sok stressz valóban késleltetheti a terhességet. Az Oxfordi Egyetem szakértői a stresszhormon-szintet mérték azoknál a nőknél, akik természetes úton terveztek gyermeket, és arra az eredményre jutottak, hogy a leginkább stresszes nőknek volt a legkisebb esélye a teherbeesésre.
A tanulmány szerint a relaxáció, meditáció vagy a jóga is segíthet a gyermekre váró, vágyó pároknak. A szakemberek ugyanis azt is megfigyelték, hogy ha egy nőt sok stressz is ér, ám különféle módszerek segítségével megbirkózik vele, akkor a teherbeesés sem várat annyit magára. A a Fertility and Sterility című lapban publikált kutatás során 274 egészséges, 18-40 év közötti nőt vizsgáltak, akik mind gyermeket szerettek volna.
A vizsgálatban minden nőt hat ciklus erejéig vagy a teherbeesésükig kísértek figyelemmel – számol be róla a themedguru.com. Minden ciklus hatodik napján a kutatók nyálmintát vettek a nőktől, amelyekben megmérték két stresszhormon, az alfa-amiláz és a kortizol szintjét. Ez a két hormon jól jelzi, miként reagál valaki a fizikai és szellemi stresszre. Azoknak a nőknek, akiknél a nyálból a legmagasabb alfa-amiláz szintet lehetett kimutatni, 12 százalékkal kevesebb volt az esélyük arra, hogy megtermékenyüljenek ciklusuk fogékony napjain, mint azoknak, akiknek ezek a stresszhormonjai alacsony szinten álltak.
Általánosságban elmondható, hogy a pároknak minden ciklus alatt körülbelül 30 százalékos esélyük van arra, hogy utódot nemzenek. Érdekes, hogy a kortizol szintjének változása – szemben az alfa-amilázzal - nem volt hatással a termékenységre.
Az alfa-amiláz a szervezetben jelenlévő adrenalinszint indikátoraként, afféle „küzd vagy fuss” hormonként működik, főképp vészhelyzet esetén termelődik. Ezzel szemben a kortizol a krónikus stresszben szenvedők szervezetében található meg magasabb koncentrációban – számoltak be róla a kutatók.
Ugyanakkor továbbra is figyelembe kell venni az olyan tényezőket a termékenység esetében, mint az életkor, a dohányzás, az elhízás és az alkoholfogyasztási szokások. Ezek is mind befolyásolják a sikeres teherbeesést, de a stressz hatása eddig kevésbé volt egyértelmű. Bár beszámolókban már régóta összekapcsolták a stresszt és a meddőséget, de a közvetlen tudományos bizonyíték sokáig váratott magára.
Germaine Buck Louis, az Eunice Kennedy Shriver Országos Gyermek-egészségügyi és Human Fejlődési Intézet munkatársa és a tanulmány vezetőszerzője úgy véli, hogy „a stressz-csökkentő technikákkal a termékenységi rátája még azoknál a pároknál a pároknál is növelhető, akik mesterséges megtermékenyítéssel vagy más módszerekkel próbálják elérni a várt gyermekáldást”.
Babanet hozzászólások(1 hozzászólás)