El vagyok keseredve...

Az én történetem elég hosszú és még végeláthatatlan.
1989-től élek együtt egy elég ritka, főleg nem ilyen fiatalon jelentkező betegséggel. Pollycytheaemia vera - ezzel a névvel kezdődött, de mára már kibővült a felsorolás, Essentialis thrombocythaemia, Myeloprolif,  Thromboreduktin intolerantina,  illetve compliance problémák. Pánikbeteg vagyok...
Az első spontán vetélésem 1995 decemberében volt. Az akkor a  fiatal korom, egyben a felelőtlenségem miatt történhetett .Akkor még úgy éreztem, hogy én követtem el a hibát.
A következő betervezett terhességem 1997-ben sikerült, aminek nagyon örültünk. Voltak rosszullétek, teltek a hetek, vártam, hogy mi fog történni. De úgy tűnt, hogy minden rendben zajlik. Majd a 16. héten éreztem, hogy valami történt. Mintha szivárgott volna a magzatvíz...!? Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy valóban szivárog a magzatvíz, azonnal mentem a kazincbarcikai kórházba, a fogadott orvosomhoz, aki  mindent rendben talált! Hazaküldött, de napok múlva visszamentem ugyanezekkel a tünetekkel. Ekkor megfigyelésre benntartottak hat napra, szerintem folydogált a magzatvíz. Szóltam, de azt válaszolták, hogy vizelet! Majd hazaküldtek azzal, hogy nincs semmi gond.

Korábban kértem a Debreceni Klinikára beutalót, egy genetikai vizsgálatra. Így. miután hazaküldtek, pár nap múlva elmentem Debrecenbe, ahol csináltak egy ultrahang vizsgálatot. Megkérdezték, hogy hol van a magzatvíz?! Ekkor sokkot kaptam! Azonnal be akartak fektetni és elvenni a babámat. Miután megbeszéltük az orvosokkal, hogy Kazincbarcikán is el tudják végezni a beavatkozást, hazajöttem, becsomagoltam és még aznap este befáradtam a kórházba... Onnan az ügyeletes orvos, a saját felelősségére hazaküldött!

Másnap reggel ismét bementem, így délben már rohammentő vitt Miskolcra, hogy mielőbb elvegyék a babát. Akkor már várandósságom 20. hetébe léptem. Mielőtt bevittek a szülőszobába, meghallgathattam a szívhangját. 3 nap múlva meg is született, és én űrrel a hasamba, kiborulva mehettem haza. De ez nem sok mindenkit érdekelt.
Ezen a megrázkódtatáson soha túl nem lépve 1998-ban újra próbálkoztunk. Hónapokig nem sikerül, majd az év vége felé csak összejött a terhesség. Számoltam a heteket, de a 8. héten spontán elvetéltem. Ezután kezdődött az ördögi kör! A betegségem! Az orvosok mindig mindent erre fogtak... fognak! 2001-ben megint várandós lettem, imádkoztam, hogy csak most ne! De..., vetélés a 7-8. hét fordulóján.

Ezek után már nem tudtam, hogy mire gondoljak. Éltem tovább az életem, küszködtem a lelki problémáimmal - hol orvosokkal, hol nélkülük. Majd 2002 nyarán újra terhes lettem... és már nem örültem. Nem tudtam,, hogyan viselkedjek – mozogjak, ne mozogjak? A 7. héten az a magzatom is elment. Akkor befejeztem...

Azóta majdnem hat év telt el. Sok minden történt. Elváltam, leküzdöttem az idegösszeomlást, az öngyilkos gondolatokat. Új életet kezdtem. Van egy párom, akivel öt éve boldog vagyok. De még nem volt terhességem tőle. Eddig csak a gondolataimban volt az, hogy mi lesz, ha újra megpróbáljuk? Mi lesz, ha belevágok a hatodik terhességembe. Félek, rettegek és talán nem is akarom! Nem tudom... Nem tudom, hogy mit tegyek, kihez forduljak? Ugyanis változatlanul küszködöm a betegségemmel - néha agyi keringési zavaraim vannak! Szinte minden nap pánikrohamok törnek rám - hol erőteljesebben, hol gyengébben! Gyógyszerek nélkül nem tudok élni... Mit tegyek??? Ezen gondolkodom minden nap. El vagyok keseredve...

A. M.

2008.02.29