Terhesnapló 6. - Miért is menne minden zökkenőmentesen?

Hosszas vizsgálgatás, és már-már döfködés után közölte velem a szonográfus, hogy jobb lenne, ha elmennék pisilni, hátha úgy többet lát. Irány a mosdó, majd vissza a vizsgálóba. Még jó pár hosszú perces keresgélés után behívott egy tapasztaltabb kolleginát, hogy vessen egy pillantást a képernyőre. Ekkor már nagyon pipa voltam. Olyan sok ultrahangon voltam ezalatt a pár hónap alatt, nem hittem, hogy bármi gond lenne, erre tessék.

Mi lehet az, ami megkívánja, hogy két ember tekintse és fejtse meg? Kisebb tanakodás után azt mondta az egyébként kedves hölgy, hogy nem tudta szemügyre venni alaposan a baba gerincét, és szeretné, ha látná egy orvos is. Gondoltam magamban, hogy ha már orvos is kell az amúgy rutin szűréshez, ott nagy lehet a baj.

Azonnal felkísértek minket az első emeleti nőgyógyászatra, ismét várakozás következett. Engem már az agyvérzés kerülgetett, olyan ideges voltam. A férjem halál nyugodtan olvasgatott, ő biztos volt abban, nagy baj nem lehet. Nagy sürgés-forgás volt az osztályon, végül egy szülésznőhöz kerültem, aki sűrű elnézést kérések közepette megkért, hogy menjek vissza két nap múlva, szerda délután, mivel az összes orvost egy súlyos esethez hívták. Megértettem a szituációt, jobb is volt, hogy nem várattak minket több órán keresztül. Erre is volt már példa.

Két nap vívódás következett. Mi lehet az, amit nem láttak? Persze, a gyerek gerincét nem látták rendesen. De hát nem egy aprócska dolog, miért nem látták, és miért kell nekem ehhez orvos? Paramami módon nekiveselkedtem a guglinak, válaszokat keresvén. A spina bifidától kezdve az égegyadta világon mindent találtam, ami még jobban rám ijesztett, szóval jobbnak láttam az internet hanyagolását.

Eljött hát a szerda délután. Molly-t sikerült anyumra rábízni, így nyugodtabban vágtunk neki a „kalandnak”. Egy rettentő meleg váróteremben vártuk, hogy szólítsanak minket. Előre szólt a doktornő, hogy ne aggódjak, ha csendben van, csak alaposan szemügyre veszi bent a dolgokat, és kell a koncentráció. Ismét hosszas keresgélés kezdődött. Talán tíz perc után szólalt meg, hogy ő bizony nem talál aggodalomra okot, valószínű, hogy olyan pozícióban feküdt a baba hétfőn, hogy lehetetlen volt élesebb képet varázsolni a kis hátáról. Viszont három hét múlva menjek vissza egy rutin ultrahangra, mégis csak ez az eljárás abban az esetben, ha az első próbálkozásnál nem sikerül mindent alaposan megvizsgálni.

Bármit, csak végre kikerüljek a vizsgálóból, és a férjem nyakába ugorhassak! Én bolond...egy pillanatra sem jutott ez a magyarázat az eszembe, hogy tényleg csak képtelenség volt tiszta képet kapni a baba gerincéről, nincs itt szó semmiféle elváltozásról. Arról egyébként is szóltak volna, még ha csak gyanakodnak is. Gondolom én. Nem semmi aggodalmakat okoz ez az aprócska teremtés, mennyi könnyet hullajtottam már miatta, meg persze az ikertestvére miatt is, akiről ugyebár sosem fogunk megfeledkezni, hogy létezhetett volna.

Ultrahang után egy gyors emeltváltás következett, mivel pont akkorra volt időpontom a konzultációra. Felettébb jókedélyű orvoshoz volt szerencsém, akivel kiveséztem az előző szülésemet. Arra az egyre viszont, hogy a farokcsontom mitől sérülhetett meg - a hosszú vajúdástól, az elhúzódó kitolástól, esetleg a fogótól -, nem kaptam választ, és még az orvos sem tudta, hogy mi lehett a valódi ok. De most már orvosi javallat is áll a döntésem mellett, hogy Molly testvére császásmetszéssel fog a világra jönni. Pontos időpontot nem tudott most adni, majd a 34. héten kell mennem további megbeszélésre és vizsgálatra, annyit viszont mondott, hogy a 39. betöltött terhességi héten fogják végezni a műtétet.

Most járunk a 21. hét ötödik napjánál, és még mindig csodásan érzem magam. A minap beindult a fészekrakó ösztönöm, és a már meglévő fészeklakó szobájában szortíroztam a játékokat. Két zsáknyi „szemét” is összegyűlt a gyerekszobából, régi kifestők, kopott filctollak, és egyéb maradványok formájában. Mikor sikeresen végeztem a hadművelettel, gyönyörű rend volt a szobában.

Persze csak kb. 2 percig, amíg Molly ki nem találta, hogy egy láda aljából mennyire szeretne valamit, amit csak a láda teljes tartalmának a kiürítésével érhetett el.

Léna