Terhesnapló 6. - Még három hónapnyi kényelmetlen alvás
Szóval immáron lassan egy hónapja, hogy nem dolgozom. Eleinte ugyebár aggódtam, hogy nem tudom majd magunkat kellőképpen lefoglalni teendőkkel, de beláttam, hogy piszkosul élvezem az itthonlétet. Lassan hivatalosan is megkezdem a szülési távollétemet a munkahelyemtől, ami sajnos csak 52 hétig fog tartani.
Ez idáig betegállományban voltam a szivemmel és milyen jól tettem! A sok munkahely okozta stressz nélkül lassan helyreáll a szívem működése is, viszont a panaszok elmaradása nélkül is megkaptam tegnap a 24 órás EKG-t.
Legutóbb 17 éves koromban kellett ilyet használnom, már akkor sem volt a kedvencem, de most nagy pocakkal még irritálóbb volt és ma reggelre meg már a tapaszok alatt is viszketett a bőröm - nem is csoda, hisz jó nagy piros pacák maradtak a helyükön. Az eredmény jövő hét hétfőn lesz meg. Kezd úgy kinézni ez a napló, mint egy nyugdíjasé, nem pedig egy kismamáé.
Na, de hogy ellensúlyozzak is - vagy rátegyek egy lapáttal -, elmesélem, hogy most már ott tartok, hogy magától a csapvíztől is ég a gyomrom a nap bármely szakaszában - naplóírás szent pillanatában is. Habár ez egyelőre még nem hátráltat abban, hogy finomakat süssek, főzzek vagy elvegye a kiváló étvágyamat. Minden nap készítek valami finomat, igazi ínyenc lettem. Olyan dolgokat eszem meg, amit ez idáig soha - például céklát. Habár céklaevés közben állt a karomon a szőr is, messze áll a kedvenc kategóriától, de ugye a Kicsi érdekében bármit. Ami egészséges, az mind jöhet!
Az elmúlt héten megfigyeltem, hogy kezd később sötétedni délutánonként, így például tegnap is nagyot sétáltunk Molly-val a közeli parkban. Hetedik hónapja lakunk ebben a házban, viszont ezt a parkot még csak most, pár hete fedeztem fel. Eddig bármikor indultam el itthonról, jobbra fordultam a ház sarkánál. Na, a park meg balra van. Jobb későn, mint soha!
Szóval tegnap, a délutáni alvás után megindultunk Molly-val. Másfél órás lett a kiruccanás, és mindhárman jól bírtuk a sétát. Molly hazafelé jövet már csak kullogott, alig vitte a rövidke kis lába, de hazaérve jó nagyot vacsorázott a kipirosodott pofijával. Az én lábaim is még vitték a már annyira nem aprócska testemet, viszont az utolsó pár kanyart már pingvinjárásban tettem meg. Reggelre megint sajgott mindenem, habár nem tudom mitől - több variációt is felállítottam. Vagy a nagy sétától, vagy a rengeteg a testemre csatolt elektródától vagy attól, hogy kiesett a párna a combjaim közül, ami nélkül már egyébként sem tudnék aludni.
A babakelengyém is szépen halmozódni látszik. A héten lecsaptam egy pelekázó-fürdető asztalra - még jó, hogy csak a pihenőszéket emlegettem a hetekben. Nem terveztem, hogy veszek bármi nagyobb holmit, mert ugyebár minden megmaradt Molly-tól, de ez a pelenkázó asztal remek vételnek bizonyult, remek hasznát fogjuk venni. Ahogy álltam az asztal mellett, belegondoltam, hogy már kevesebb, mint három hónap múlva a Kicsit fogom itt öltöztetni.
Most átlapoztam hirtelen a naptáramat, és rájöttem, hogy elszámoltam a terhességi heteket. Nem tudom, hogy mikor bonyolódhattam bele - valószínű, hogy a sok kórházi látogatás során -, de ma a 27. hét második napjánál tartok. Barátnőm említette, hogy a héten tölti a harmincadik hetét, és most hasított belém a gondolat, hogy mivel csak három hét van közöttünk, nekem elviekben már a 27. hetet kellene taposnom.
Mondom én, mindig van valami teendő, ha már számolni sem jut időm rendesen!
Léna
Léna, 2014. február 21.
Babanet hozzászólások(2 hozzászólás)