Terhes tömegközlekedés
Számoltátok a terhesség alatt, hogy hányan adják át a helyet a buszon, villamoson, metrón? Én igen, ez volt az egyik kedvenc játékom, kivált, hogy minimum napi négy járművön volt szerencsém utazni.
Jó, hogy az első hónapokban nem nagyon látszódott semmi a bennem lakóból, de úgy az ötödik hónaptól már határozottan kikerülhetetlen voltam. A kilencedikre pedig gigászi méreteket öltött, az ultrahangos mindig kereste bennem a sunyin meglapuló második gyereket. Sosem találta.
De bármekkorára is nőtt a hasam, a teljes kilenc hónap alatt – szülés előtti napon még dolgozni voltam – összesen kilenc embernek jutott eszébe felállni, mikor meglátta, hogy felszállok a járműre. Az idős bácsik és a fiatal, huszonéves fiúk voltak a magam kis statisztikája szerint a legudvariasabbak, a legkevésbé előzékenynek pedig esetemben a középkorú nők és férfiak bizonyultak.
Engem személy szerint nem háborított fel ez a dolog akkoriban, bezzeg a gyerek születése után már inkább, főleg, mikor már babakocsi nélkül közlekedtünk, és a karomba vett gyerekkel kellett állnom. Ám ettől függetlenül több okból sem értem, miért nem adják át a helyet az emberek: egy kismama sokkal fáradékonyabb lehet, a nagyobb súly cipelése komoly terhet róhat rá, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges hirtelen fékezésnél vagy balesetnél ilyenkor két ember van kitéve az esés és ütközés okozta sérüléseknek.
Az okok annyira rejtélyesek, hogy Nagy-Britanniában két felmérést is készítettek a témában. Az egyik felmérést az Orientpress szerint ezer nő megkérdezésével készítették, akik a harmadik trimeszterben, tehát a 29-40 hétben voltak, vagyis csaknem a felük valószínűleg lábduzzanattól, súlyos hányingertől és szédüléstől szenvedett.
A kutatások igencsak meglepő, és mondhatni, vicces eredményt hozott. A kutatók szerint ugyanis a terhes nők azért maradnak gyakran állva a tömegközlekedési eszközökön, mert az utasok túlságosan félnek, hogy akkor ajánlják fel a helyüket, ha a nő egyszerűen csak túlsúlyos. Vagyis a legtöbb utas egyszerűen nem tud különbséget tenni egy terhes és egy túlsúlyos nő alakja között.
Sok utas a bizonytalansága miatt végül inkább amellett dönt, hogy nem adja át a helyét. De tény, hogy vannak olyan esetek is, mikor csupán az önzés volt a döntés mögött álló tényező. És bár senkit sem fog vigasztalni, a tanulmányból az is kiderült, hogy bizony nemcsak a magyar kismamák kénytelenek nagy hassal állva zötykölődni a tömegközlekedési járműveken: öt terhes nőből négy a brit járműveken is állva marad a tömegközlekedési eszközökön.
Ti mit tettetek, ha nagy hassal nem kaptatok helyett a tömegközlekedési járműveken?
Babanet hozzászólások(10 hozzászólás)
Szóval nem volt ebből gond, csak néha ki kell nyitni a szánkat, ha már van. :)
De azt hozzá kell tennem, hogy minden korosztály, kivéve a tini lányok! Szomorú, hogy pont ők, akik szintén lehet, hogy lesznek anyák.
Buszmegálló: mivel meleg volt a napon, így beültem a megálló bódéba, mert ott árnyék volt. Jön egy tinilány, beáll ugyanoda és rágyújt. Majd felálltam és kimentem napra.
Szégyellheti magát mind... Ugyanis feküdnöm kell, de mivel dokihoz el kell menni így kénytelen vagyok felkelni és utazni. Nem tudhatja, hogy valaki veszélyeztetett terhes avagy sem, pont ezért kéne mindig figyelni, hogy hol gyújt rá és adja át az ülőhelyet. Egyedül metron nem ülök le, mert az nem rángat és lehet normálisan kapaszkodni.
és a hasonló korú férfiakkal. A legjobban azon akadok ki,
amikor anyám korú nők látványosan nem adják át a helyet, sőt,
feltörtetnek, és leülnek előttem. Azt nem várom el, hogy mindenki
észrevegye, és ugorjon, de amikor látom, hogy látja....
Egyébként a másik a fdeltételezés, és a megjegyzések. Én a mostani terhességem elején annyira rosszul voltam, hogy ha állnom kellett, szinte tuti volt a hányás.
Tudom, hogy akkor még nem látszik, de számtalanszor kaptam
meg az "ez a mai fiatalság" típusú megjegyzéseket...
Claire
konstatáltam, h a fickó szó nélkül kiment jó messzire!
A csúcs beszólást nem is járművön, hanem vérvételen!!! kaptam
egy eü alkalmazottól: Előre mentem, mert ko volt írva, hogy 20.
héten túl mennyünk előre. Egy sorban állló középkorú pasi morgott
, mire mondtam neki, hogy miért, stb. a pofa el is hallgatott,
a dolog így maradhatott volna, de az adminisztrátor nő közölte
"jól van na, nincs az magára írva!" úgy a 27. héten, ikrekkel...
értitek! :-)))) Azóta ez nálunk a családi mondás, úgyhogy maradandót
alkotott a nő :-)))
Claire
néha nem látom mit írtam! C