"Megint itt egy túlaggódó kismama!"

Próbáltam hányni, vettem be szódabikarbónát, de semmi sem segített. A panaszok csak nem múltak, sőt, egyre erősebben jelentkeztek. Annyira fájt már a hasam és a hátam övszerűen, hogy semmit sem tudtam csinálni, se feküdni, se ülni, se állni, még talán a járkálás volt a legpihentetőbb. A fájdalom csak nem múlt,végül bementünk az ügyeletre.

Az egyik fővárosi kórházba mentünk, ahol hosszú várakozás után az ügyeletes orvos egy vérnyomásmérés, lázmérés, és tapintásos vizsgálat után hazaküldött, hogy ő erre nem tud mit mondani. Annyi azért volt benne, hogy felküldött a nőgyógyászatra is. Egyébként nem gondoltam, hogy a babával vagy a terhességgel lenne gond, mert a hasam felső része fájt, és végig éreztem mocorogni a babát.

A nőgyógyász nagyon rendes volt, megvizsgált, ultrahangot készített, megnyugtatott, hogy minden rendben, zárva a méhszáj. De azért látszott rajta, hogy basszus, megint itt egy túlaggódó kismama, aki bebeszéli magának a terheseknek szóló tájékoztatóban említett összes betegséget. Ezzel hazamentünk. Másnap ismét jelentkeztek fájdalmak, de sokkal gyengébben. Pár napig diétáztam, aztán el is felejtettem az egészet.

Két hét múlva szombaton a szüleimnél ismét jelentkeztek a már ismerős fájdalmak. Anyukám, aki az egészségügyben dolgozik, egyből mondta, hogy szerinte ez epegörcs, de azért menjünk be a nőgyógyászatra. A vidéki kórházban egyből megvizsgált az ügyeletes nőgyógyász. A terhességgel és a babával szerencsére ismét minden rendben volt. Vettek vért és vizeletmintát. Azt mondta, a tünetek alapján három dologra gyanakszik: toxémiára, hellp szindrómára vagy epegörcsre. Végül a laboreredmények és a gyorsan elvégzett epe-ultrahang alapján megállapította, hogy epeköveim vannak. Korábban sosem volt gondom az epémmel.

A belgyógyász főorvos azonnali műtétet javasolt, tekintettel arra, hogy a görcsök két héten belül jelentkeztek, ez gyakorinak számít. Azt mondta, a terhességi hormonok sűrítik az epeváladékot, ez koncentrálódott be, emiatt alakultak ki a görcsök. Véleménye szerint kockázatos lett volna diétával kivárni a terhesség végét, mert egy újabb roham, vagy az epekövek elmozdulása, az epevezeték elzáródása súlyos következményekkel is járhatott volna: sárgaság, hasnyálmirigy gyulladás, arról nem is beszélve, hogy a görcsök beindíthatták volna a szülést is.

Szóval a nőgyógyászati és belgyógyászati konzultáció egyértelműen a műtét mellett döntött. A sebészek is a minél előbbi operációt sürgették, mert a méhem már a köldökömig ért, később már nem tudtak volna megműteni. "Normális" esetben, amikor a kismamának köztudottan epekövei vannak már a terhesség előtt is, megvárják a műtéttel a kisbaba születését, és pár héttel a szülés után végzik el a beavatkozást.

Végül 25 hetes terhesen laparoszkópos eljárással eltávolították az epeköveimet az epehólyagommal együtt. Rettenetesen féltem, sosem volt még műtétem, féltem az altatástól, féltettem a babát, hogy mi lesz vele.

Szerencsére minden rendben zajlott, sikeres volt a műtét. A baba mozgását aznap nem éreztem, ő is aludt a pocakomban az altatógáztól.

Még 6 hétig szigorú epediétát kellett tartanom, kerülni kellett minden zsírt, tejterméket, a zöldségek, gyümölcsök közül is sokat. Azóta semmi panaszom. A terhességem további része zökkenőmentesen zajlott, és immár 7 hete, hogy megszületett a kisfiam, teljesen egészségesen.

laubaba