Kőbaltás kismama – Kinek a kezében vagyunk?

A gimnázium után én gyerekápolónak tanultam, így voltam hat hét szülészeti gyakorlaton, láttam pár szülést-császármetszést. Ott biztos voltam benne, hogy ha ez az, aminek olyan magasztosan szépnek kellene lenni, akkor én kihagynám, köszönöm.

Aztán ott volt az is később, hogy Geréb Ági fia az én kedves jó osztálytársam volt, és később sok barátnőm-osztálytársnőm az otthonszülést választotta. Talán ezért nem is volt ez számomra sem ijesztő, sem elgondolkodtató, egyszerűen csak egy választás. Aztán később kialakult ez a nagyon furcsa helyzet itt Magyarországon ezzel a kérdéssel kapcsolatban, plusz ezzel egy időben, amikor a Jaffa kiadóban dolgoztam, kiadtunk pár nagyon fontos könyvet ebben a témában és megismerkedtem olyan emberekkel, akikért azóta is hálás vagyok.

Most pedig nekem kell eldöntenem, hogy mi legyen. Igazából elég faramuci helyzetnek találom, mert amíg csak növesztem a földlakót, addig mindent a legjobb belátásom szerint teszek, az ő egészsége az én felelősségem. Az, hogy mindenben a lehető legjobbat kapja, és a legjobb esélyekkel induljon, az is az én kezemben van. Az, hogy eldöntsem, mit eszek, és mit nem. Hogy kire hallgatok, és kire nem. Hogy milyen vizsgálatokra megyek, és milyenekre nem. Hogy milyen vitaminokat szedek, vagy milyeneket nem. De amikor elérkezik az a pillanat, hogy a világra jön, az hirtelen miért nem az én felelősségem?

Mert egyszer azt olvastam, hogy akik otthon szülnek, milyen felelőtlenek, csak azzal törődnek, hogy a saját kényelmük meglegyen. Mintha csak arról lenne, szó, hogy a kórházban nem olyan komfortosan érzi magát az anyuka. Nem értem, miért kell - egyébként már a terhesség alatt is - mindenkinek jobban tudnia mindent? Miért lenne az inkább felelősségteljes döntés, hogy egy teljesen idegen ember, sőt emberek kezébe adom a saját és a babám sorsát? Miért jobb az, ha mások mondják meg, mit tegyek és hogyan tegyem? Miért jobb, ha később azt mondhatom esetleg, hogy nem én, hanem ők rontottak el valamit? Miért érezném nagyobb biztonságban magam egy kórházi környezetben, mint otthon? Miért van az, hogy mások azt hiszik, ők mindent tudnak, én meg semmit?

Nem tudom, nem döntöttem, nincsenek válaszaim. Egyelőre kérdéseim vannak és igyekszem mindenkitől információkat, tapasztalatokat gyűjteni. Meg egyszerűen csak néha nem értem ezt a bolygót és bevallom, kicsit félek. Ez az egész egyébként Mimi és Oli utolsó Babanetes naplója miatt szaladt ki belőlem, és csak a legnagyobb szeretettel tudok rájuk gondolni és kívánom, hogy mielőbb rendbe jöjjön minden velük.

De hogy ne maradjatok paleo menü nélkül, azért írok egyet.

Reggeli: töpörtyű krém zöld almával - szerintem nagyon finom, én ma ezt ettem

Ebéd: Pácolt csirkemell izgalmas lecsóval

Vacsora: Kétszínű kalács mandulalisztből, és egy kis datolyaszirupot nyugodtan nyomjatok rá

Közben meg annyi banán, amennyi belétek fér. Legalábbis én így szoktam.

Horváth Susa

Kőbaltás kismama