Sikerült!
Biztosan átélte már más is, amikor az orvossal szemben ül a széken és ő tárgyilagosan közli, hogy:"Maguknak nagy valószínűséggel természetes úton nem lesz gyermekük." Szörnyű volt ezt hallani, de valahol belül tudtam, hogy ez nem lehet így.
Sikerült!
Szeretném megosztani azokkal az emberekkel a történetem, akik abban bíznak, hogy egyszer majd sikerül teherbe esniük.
33 éves, 2 gyermekes anyuka vagyok. De ez nem ment ilyen egyszerűen. 8 évvel ezelőtt egy rutin vizsgálaton kiderült, hogy a férjemnek sperma problémái vannak és nekem sincs mindig rendesen peteérésem, ezért aztán a férjemet kezelték, andrológiai szakrendelésen felírt, 2 különböző gyógyszerrel.
Eltelt fél év, de eredmény, semmi. Hozzáteszem, hogy előtte már jó 1 évet próbálkoztunk. Aztán a kezelést abbahagyták és engem próbáltak inszeminációval teherbe ejteni. Ehhez azonban tüszőérlelő gyógyszert, illetve injekciót is kaptam. 6 próbálkozás után, ami eredménytelen maradt, az orvos véleménye alapján lombik programra jelentkeztünk.
Biztosan átélte már más is, amikor az orvossal szemben ül a széken és ő tárgyilagosan közli, hogy: "Maguknak nagy valószínűséggel természetes úton nem lesz gyermekük."
Szörnyű volt ezt hallani, de valahol belül tudtam, hogy ez nem lehet így.
Persze kétségbeestünk mind a ketten.
Aztán jött a nyár, meg volt már a lombik laborba az időpontunk, és közben a doktor, aki kezelt elment 1 hónap szabadságra. Az asszisztense jóindulatúan súgta nekem, hogy dobjam a sarokba a menses naptárt, a hőmérőt, és akkor bújjunk ágyba a férjemmel, amikor kedvünk tartja. Így is tettünk.
Aztán a következő hónapban nem jött meg a menzeszem. Gondoltam nagy baj lehet, biztos a sok hormon keverte meg a szervezetem. Most mi lesz!? Két hét múlva mennem kell a lombik laborba. Vérzés meg sehol. Így hát felkerestem a szabadságról visszajött orvosom, aki csodálkozva nézett, de terhességi tesztet végzett. Eredmény: pozitív, mondta mindjárt, hogy még ne örüljek, gyorsan csinált még egy tesztet. Az is pozitív lett. Ő sem akart hinni a szemének. De én akkor már tudtam, hogy valaki "beköltözött" a hasamba.
Akkor ugrott be, hogy hát a fagyit is azért nem tudtam megenni, amit egyébként imádtam, sőt a kávé illata is büdös volt, de ez addig nem tűnt fel.
Autóval mentem a rendelésre, de én hazáig sírtam örömömben.
Persze a doktor úr adott még 2 hetet, hogy várjuk meg az ultrahangos vizsgálatot, lesz- e szívhang. És volt. Minden rendben volt, 9 hónap múlva megszületett a kisfiam. Egészséges, azóta már lassan 7 éves.
Aztán, gondolva, hogyha ez nekünk ilyen nehezen megy, minek védekezzünk, majd jön a második gyermek, amikor szeretne. A Kristóf 9 hónapos volt, amikor újból SPONTÁN terhes lettem és megszületett második gyermekünk is, aki kislány lett.
Azóta volt még egy terhességem, amit azonban meg kellett szakítani.
Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy MINDIG VAN REMÉNY! Hiába mondják az orvosok, hogy reménytelen. Az ember sosem adhatja fel a reményt.
Kívánom minden leendő kismamának és apukának, hogy nekik is sikerüljön.
2005.02.05
