#baba#anya

Egyre több a hármasiker

Egyre gyakrabban születnek hármas ikrek, még a lombikbébiket leszámítva is, pedig halálozási arányuk tízszeres az egyedüli újszülöttekhez képest.

Norvég szakemberek szerint a növekedés hasonló lehet Európa más részein is, és vélhetően a peteérés serkentésére adott hormontartalmú gyógyszereknek, valamint az átlagos anyai életkor emelkedésének tudható be a jelenség.

A kutatók tanulmányában kétmilliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait elemezve megállapították, hogy bár az újszülöttek halálozási aránya csökkent Norvégiában, a hármas ikreknél ez még mindig tízszeres az egyszeres szüléshez képest - írja az InfoRádió.Tízezer terhességre vonatkoztatva 2,7 hármas ikerszülés jutott 2002 és 2006 között, ez csaknem két és félszerese az 1970-es évekbeli aránynak.

Anne Tandberg, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a hármas terhességek számát úgy lehetne nagyobb ellenőrzés alatt tartani, ha nagyobb gonddal követnék a peteérést elősegítő hormonális kezelések alkalmazását. A kutató szerint fontos lenne, hogy ezeket a terhességeket a 28. hétig megtartsák, mert míg előtte mintegy 50 százalékos a magzati halálozás, ezen időpont után csupán 3,8 százalék.

2010. március 18.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?