Csenge története

Csenge története

1996-ban úgy gondoltuk, hogy itt az ideje a család alapításnak. Vártunk, vártunk, és még minding vártunk, hőmérőztem, és több orvosnál is megfordultam megfogadva mindegyik tanácsát, kezdve a hold állásától / gyertya állás és egyéb népi javallatokon át a tengerisós ülőfürdőig, amikor 1999-ben úgy gondoltam mindez kevés, valóban tenni kellene valamit. Jelentkeztünk a Budai Meddőségi Centrumba. Eredmény: mindkettőnknél, minden rendbe, rendesen előírásnak megfelelően működünk, semmi okot nem találtak ami indokolta volna a sikertelenségünket. És belefogtunk. Első lépés inszemináció.

Elsőre sikerült. Tényleg, nincs is itt semmi gond, egy kicsit rá kellett segíteni, de hála az égnek, vérvétellel igazolt eredmény – kétségtelen babát várunk. Eltelt 8 hét, én voltam akkor a világ legboldogabb kismamája, majd egy vasárnap este vérezni kezdtem. Be azonnal a kórházba, megvizsgált az ügyeletes orvos, aki közölte, hogy semmit nem érez: Ki mondta magának, hogy terhes? – mert semmi erre utaló jelet nem lát. Az üresség érzése leírhatatlan, amit akkor éreztem. Elvesztettem a babát.

Kivártuk a kötelező 3 hónapot és leteltével, friss reménnyel vágtunk neki a következő fordulónak: a lombiknak. Úgy gondoltuk ha a kevesebb sikerrel kecsegtető inszem sikerült elsőre, akkor a lombik eredménye garantáltan pozitív lesz. Hormon kezelés, a férjem megtanulta beadni az injekciót, megtörtént a beültetés. Az eredmény: negatív. Sajnos éppen, akkor a szervezetem nem a statisztikának megfelelően működött.

Újabb kötelező várakozás, majd 2000 novemberben újabb lombik programba fogtunk, december közepére már azt is tudtuk, hogy sikerült! Az UH szerint ikrek lesznek. Majd egy este újra megtörtént az amire gondolni sem mertem vérezni kezdtem, maró kétségbeesés, zokogás. Bementünk az ügyeletre, majd az UH vizsgálat eredménye: a két pici közül az egyik meggondolta magát, de a másik még él. 3 hónap fekvés, idő közben megtörtént az AFP vizsgálat és 2 hét múlva március 5-én megtudtuk az eredményt is, ami a földbe döngölt ott és akkor. Eredmény:- menjen magzatvíz vételre, mert sajnos az AFP eredménye alapján nagy az esélye hogy a baba sérült. Természetesen elvégeztettük a vizsgálatot. 4 hét borzalom következett, kétségek, gyötrődés, miértek, majd megkegyelmeztek az égiek és megkaptuk az eredményt: egészséges, kislányunk lesz.

Zavartalan 3 hónap következett, visszamentem dolgozni, lelkileg megbékéltem, kivirultam és örömmel készülődtünk kisbabánk érkezésére. Rendszeresen jártam orvosi vizsgálatra, UH-ra, kiolvastam a szakirodalmat, próbáltam követni a baba fejlődését. A 28 héttől az UH eredmények egyre kezdtek eltérni a normális eredménytől. A baba mérete egyre kisebb-és kisebb értéket mutatott az eltelt hetek kötelező növekedési érékeivel szemben. Az orvosom bizakodó volt, majd behozza – mondta. A baba végig faros volt, ezért tanácsolta fontoljam meg a külső beforgatás lehetőségét, mert a Kórházuknak ebbe nagyon- nagy gyakorlata van, ha nem sikerül jól a dolog esetleg be is indulhat a szülés vagy vissza is fordulhat a baba az eredeti állásba, de legalább megpróbáltuk.  (UH vezérlés mellett befordítják a babát a megfelelő irányba, kívülről). Azóta is imába foglalom a Kismama újság, tanácsadó szülész-nőgyógyászának a nevét, akinek kikértem tanácsát: - azt mondta annak oka van, amiért ez a baba így fekszik, hagyjuk békében. Megfogadtam a tanácsát, nem engedtem hozzányúlni a babához.  A 36. héten az orvosomat  (mivel addigra kiolvastam minden elérhető terhességgel kapcsolatos könyvet, újságot és még szerencse, hogy tudok olvasni, mert így volt fogalmam arról, hogy létezik flowmetria azaz áramlás vizsgálat, ill. dopler ami a méh és a baba ereinek a működését vizsgálja)   ÉN KÉRTEM, hogy végezze el ezt a vizsgálatot, amire a válasz az volt – Ja, hát ha gondolja, akkor jöjjön be a kórházba. Gondoltam. Bementem: Az általam kért vizsgálat eredménye: erősen meszesedett lepény, kevés magzatvíz. De mindez nem volt elég, felvett a kórházba majd megfigyelnek és majd 1 hét múlva újra megnéz.

Eltelt a hét, minden nap 2x megnézték a szívhangot, rendbe találták. Elérkezett 2001 július 30 hétfő reggel. Orvosom újra megvizsgált, megállapította, hogy a baba az elmúlt 1 hétben nem fejlődött semmit, továbbra is faros,  de az orvosom még mindig úgy gondolta, hogy kivárja az augusztus 2-át ,(hogy miért pont arra a dátumra várt sose derült ki) de azért konzultációra indult az oldalán velem. Az osztályvezető főorvost a folyosón kaptuk el, rövid tájékoztatást adott az állapotomról, majd ott a fülem hallatára, a Főnök elkezdett kiabálni az orvosommal,- Mire vár, ennek a gyereknek még ma ki kell kerülni, azt akarja, hogy nagyobb baj legyen? Majd hozzám fordult: - Kedves, ennek a gyereknek még ma ki kell kerülni magából, de arra ne gondoljak, hogy ebbe a kórházba, mert a babának biztos intenzív ellátásra lesz szüksége, nekem is jobb ha ott szülöm meg ahol van ilyen osztály és nem kell a babát rohamkocsival átszállítani. Ez volt reggel 8-kor.

A terhességem 38. hetében 2001.július 30-án hétfőn 10 órakor már egy ismeretlen kórház, idegen orvosával egyezkedett az addigi orvosom a császármetszésemről 12-kor elkezdtek előkészíteni és 13.22-kor megszületett Csenge, 1610 g 41 cm.  8/9 apgarral 31 hetes paraméterekkel.. Iciri-piciri volt.Miért?: intrauterin retardáció- azaz méhen belüli sorvadás volt a fejletlenségének oka. Arról már nem is szóltak csak a kórlapomból olvastam ki, hogy a köldökzsinór a nyakára volt 5x tekeredve. Elgondolkodtató „Mi is lett volna ha hagyom a beforgatást – egyszerűen megfulladt volna?

Intenzív osztályon voltunk 2 hétig, 9 napig inkubátorban volt, teleszurkálva a feje és a végtagjai. 4. naptól volt tejem (10 hónapos koráig szopott), 3-5 ml anyatejet kaphatott fecskendőből az elején. Az 5. napon tartottam először a kezembe 1 percre. Újabb tortúra következett, a párommal kocsival száguldottunk kislányunkat inkubátorba szállító mentő után, mert újabb 2 hétre átutaltak minket egy idegen kórházba, ahogy Ők hívták a hizlalóba.
Végre 2001 augusztus 26-án 5 hét kórházi tartózkodás után a mi kis csodánkat 2210-g súllyal, hazavihettük. 

1 éves koráig agyon vizsgálták, az agyát, (mert valamit láttak éppen akkor ami aggodalomra adott okot, majd kikértük egy másik professzor véleményét aki az ellenkezőjét állította, megnyugtatott minden rendben) a szívét – zörejt hallottak – szív UH alapján nincs gond, a hallását – mindben rendben - a szemét kipöckölték, – minden rendben. Ezen túl előírt gyakorlatok szerint tornáztatni kellett naponta többször, szakember is tornáztatta hetente.

Mindezek után, Csenge 2 éves múlt, nyoma sincs a kezdeti nehézségeknek, teljesen egészséges, kortársainak megfelelően fejlődik, imádjuk és nagy szeretetben neveljük.

Hanusiné P. Ágnes


 
2003.10.22