Már elfogadom az otthonszülés tényét
A terhességem pont ugyanúgy indult, mint másoké: terhességi teszt, vizsgálatok, első ultrahang, stb. Mindenki tudja, miről beszélek. A szülésem napján, első terhesség lévén fogalmam sem volt, hogy milyenek lesznek az első fájások, bár mindenki azzal nyugtatott, hogy ne aggódjak, úgyis felismerem. Így is lett, valahogy éreztem, hogy ezek már azok a fájások. Történt ez kb. reggel 6-7 között.
Szóltam a páromnak, hogy azt hiszem, be kellene menni a kórházba, de ne aggódjon, zuhanyozzunk le mindketten, mert szerintem még van idő. Barátnőim szerint elég az 5 perces fájásokkal elindulni, de mivel én parás természet vagyok, már a 10 perces fájásokkal is elindultunk.
Összekészülődtünk, gondolhatjátok, én még sohasem láttam ilyen idegesnek a férjemet, még én nyugtatgattam. És most következik az a rész, ami miatt azt gondolom: azzal a mentalitással, amivel a kórház hozzáállt, akár itthon is szülhettem volna. Lehet, hogy túlságosan bíztam a kórház intézményében.
Beértünk a kórházba, ahol közölték velünk, hogy á, ez még csak 1 ujjnyi, nyugodtan menjek, haza, majd ha kicsit sűrűbbek lesznek a fájások, akkor jöjjek vissza. A férjem ettől nagyon pipa volt, mert hát mi van, ha hazamegyünk és besűrűsödnek a fájások, vagy elfolyik a magzatvíz.
Nem baj, lehiggadtunk, hazajöttünk. Mondanom sem kell, kis naiv lévén már alig mertem visszamenni a kórházba. De este hét körül mondtam, hogy most már nem érdekel, mit mondanak a kórházban, én akkor is visszamegyek, és igenis adjanak nekem ágyat, és igenis foglalkozzanak már velem. Belátom, hogy kevés a szülésznő, belátom, hogy kevés a kórházi ágy, na de hát engem ez nem érdekel. Nem mindennap szülök és egyébként is, soha életemben nem töltöttem még egy napot sem a kórházban.
Beértünk a kórházba, de klassz, már négyujjnyi vagyok tágulva, de magzatvíz még sehol. Oké, burokrepesztés. Gondolom, ha az embert nem siettetnék, talán a magzatvíz is elfolyik magától egyszer csak, de nem, nekünk, magyaroknak ebben az országban mindig minden olyan sürgős. Csak feltételezem, hogy más országokban is születnek úgy gyerekek, hogy nem repesztenek burkot.
Oké ez is megvolt, majd közölték: mivel a baba belekakilt a magzatvízbe, a fennmaradó időt az ágyon, vízszintesen feküdve a kis kütyüvel a hasamon fogom tölteni. Hú de jó, gondoltam, akkor még el is fogok zsibbadni.
Este héttől kb. 11 óráig néha ránk nyitotta a szülésznő az ajtót, valamit nézett a magzati ultrahangon, de kiment, nulla információval. Én csak szenvedtem, mint a kutya, mert ugye senki nem mondta, hogy esetleg hogyan lélegezzek, hogy mivel tudnám magam megnyugtatni, mintha ezt nekem mind tudnom kellett volna. Hallottam történetet arról, hogy egy otthonszülő asszony a fájásokkal még Monopoly-zott a családjával, de tök nyugiban. A bába vagy dúla figyelte őt, ám a saját környezetében sokkal nyugodtabb volt és a szerettei is vigyáztak rá.
Férjem persze tök pánikban többször kiment, hogy hol az orvos, mire közölték, hogy majd jön, én magam beszéltem vele, és tényleg azt mondta, hogy jön. Nem siette el a dolgot, meg is érkezett kábé a végkifejlet előtt 45 perccel. Mi történik az otthonszülésnél, kérdem én? Hát a bába - hívjuk így a segítő személyt - folyamatosan ott van veled, és ennek már csak a gondolata is megnyugtató lehet.
Oké, baba megszületett, nem részletezem, hogy hogyan, mert akkor még dühösebb leszek, de tartok tőle, hogy nem úgy, mint egy otthonszülésnél, ahol akkor jön a baba, amikor akar, és nem siettet senki, hogy nyomjad már, mert úristen mindjárt kezdődik az x-y focimeccs, vagy ha éppen női orvos, akkor vinni kell reggel a gyereket a suliba.
Nem túlzok, más asszony az élete legszebb élményeként éli meg a szülést, én csak azt mondom, túl voltam rajta.
És akkor jön a feketeleves, bemész a kórterembe, ahol nem a te ágyad van, nem a te széked van, nem a te ágyneműd van, nem a te zuhanyzód van - ami akkora, mint egy kicsit nagyobb vécé -, nem a kedves urad fog horkolni melletted, és a babát nem a saját kis ágyikójába rakják, hanem jó esetben melléd, egy kis bevásárlókocsiba.
És másnap reggel felkelsz, nem tudsz rendesen ráülni a vécére, ami egyébként nagyon jó lenne, már csak a gátsebed miatt is. Nem tudsz a zuhanyzóba rendesen mezítláb beleállni, nem tudod a kis teácskádat meginni - nem azért mert nem adnak teát, hanem mert az a tea túl citromos és te egyébként is tejjel szereted -, és akad még sok-sok egyéb zavaró tényező is.
Szeretnél csak egyedül lenni a gyerekeddel meg maximum a családoddal, de e helyett a szobatársaid folyton a telefonon csüngnek és te hallgatod az ő sztorijukat, amikor mondjuk, szeretnél a babával aludni. Szoptass ebben az állapotban, mikor egyébként is az idegbaj határán vagy, természetesen nem mutatja meg senki, hogy masszírozd a melled, mielőtt elkezdesz szoptatni, és nincs, aki segítsen, mert – jogosan - mindenki el van foglalva a saját bajával.
Ez mind nem így történik, ha otthon szülsz. Elképzelem, amint szülés után bemegyek a fürdőszobába, belelépek mezítláb a kádba, és addig zuhanyozok, amíg akarok, utána megfürdetem a picit is és mindketten lefekszünk a nagyágyba egymás mellé, és tanulunk szopizni, ismerkedünk egymással.
A férjem elkészíti a tejes teát, kint a kedvenc asztalomnál, a reggeli híradót nézve elszürcsölgetem, majd elmosogat utánam, és ő is dajkálja egy kicsit a kis tüneményt. Délután eljön a legjobb barátnőm, aki már szoptatott, nyugalomban elmondja, hogyan kell masszírozni a melled, ahhoz, hogy tej is jöjjön belőle, és vele is megdumcsizod az élményeid.
Az egész otthonszüléstől az tart vissza, hogy nincs a közvetlen szomszédunkba egy kórház, mert sajnos nagyon parázós típus vagyok, úgyhogy a kistesót is hasonló körülmények közt fogom megszülni azzal a különbséggel, hogy már tudom, mire számítsak.
Az egész dolog pozitívuma a mi drága Sáránk, akiért minden este köszönetet mondok a jó Istennek és megígérem neki, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy egészségben, szeretetben nőjön fel. Szeretünk, Sára!
Ja, és még egyszer: kedves Ágnes, bocs!
P. Andrea
Babanet hozzászólások(41 hozzászólás)
Mi a fontosabb? A kényelmed vagy a biztonság?
Nyilván kényelem szempontjából nem ér fel a kórház az otthonoddal.
De biztonság szempontjából a kórház vezet.
Mi lett volna, ha otthonszülésnél vmi gond támad? Ha elakad a baba, vagy bármi okból oxigénhiányos állapot alakul ki, mikor a másodpercek is számitanak? Akkor inkább várnád a mentőt, vagy taxiznál pl. dugóban? Egy szülés előtt nem 100%, hogy minden simán lezajlik. Miért kockáztatnál?
+én azon is elgondolkodtam -jónéhány gyerekes anyukaként-, hogy az anyaság egy rakás áldozattal és lemondással jár, amit persze jóesetben szívesen tesz az ember. De ha valaki már az elején sem tud annyit megtenni a gyerekéért, hogy elviselje azt a pár napi kényelmetlenséget(ha az?) a kórházban, azzal mi lesz később. mert a gyerek biztonsága és egészsége össze sem mérhető azzal, hogy nem a saját ágyneműmben alszom, és tejet meg lehet hozni a teába. ugye ez csak vicc, hogy valaki ezért nyafog???!!! meg minek dicsőíti az otthonszülést az, aki már 10perces fájásokkal a kórházba futkos, holott a barátnőktől tudja, hogy felesleges, aztán ha hazaküldik megy a durci, és tényleg elég szemétség, hogy miután "belekakilt a baba a magzatvízbe" a "kis kütyüvel" végig figyelik, nehogy baj legyen, ez is zavarja (???), pedig állítólag "parázós típus"???
hát ezt a sztorit nem is értem...
Sajnálom, hogy így látjátok a történetet, de ha figyelmesen elovasnátok a címet ami a következő: Már elfogadom az otthonszülés tényét, akkor rájönnétek, hogy továbbra is a kórházban szülést preferálom, csak megértem azokat, akik otthon szeretnének szülni. Ja és nem a nyafogásról szól ez a dolog, és köszönöm szépen jól vagyunk, képzeljétek el sok minden kényelmetlenséget elviseltem a gyerekemért, de én ezeket nem kényelmetlenségnek nevezném, mert örömmel csinálom, örömmel kelek fel hozzá az éjszaka kellős közepén, mert imádom az illatát, a mosolyát, a kis kezecskéjét, lábacskáját, szóval mindenét. Nem is szeretnék leállni vitatkozni veletek, sajnálom, hogy ti így látjátok az egészet, vagy nem értettetek meg, ami nem baj mert nem vagyunk egyformák, vagy ti másként látjátok, ami szintén nem baj.
Köszönöm a hozzászolásokat és további sikeres éveket kívánok nektek.
A.
Én nem akarlak úgy ledorongolni, mimt a többiek, csak kérdezni szeretnék. Ahol szültél, nem volt szülésfelkészítő tanfolyam, ahol elmondták volna, hogy milyen a szülés folyamata, mire számíts az adott kórházban, megmutatták volna a szülőszobát, a csecsemős kórtermeket? Szülésznőt nem lehetett választani? Csak azért kérdezem, mert ahol én szültem (kétszer), mindezek megvoltak, és egy percig sem éreztem úgy, hogy egyedül lennék, sőt, amikor elfolyt a magzatviem, mindkétszer a szülésznőt hívtuk, hogy mi legyen. Amúy én azt gondolom, hogy mindenki maga döntse el, hol szeretne szülni, én az otthonszülés ellen sem vagyok, csak jó lenne már, ha megteremtenék ennek a biztonságos feltételeit és nem egy jobb kémregénybe illő módon kellene intézni a dolgokat. Amúgy meg van, aki életében először a szülésekor kerül kórházba, és ezért sem tudja elfogadni a körülményeket. Nem vagyunk egyformák. Azért a második bébinél szerintem már Te is tudni fogod, mit szeretnél másképp, és megkeresed az elvárásaidnak megfelelő helyszínt és személyeket. Jó babázást! Kriszta
A szülésre "illik" előre felkészülni (tapasztalt barátnőkkel,nagymamákkal beszélgetni,neadjisten egy SZÜLÉSFELKÉSZÍTŐT végigjárni,az ilyen témájú könyvek elolvasását már ne is említsen) , nem arra várni, hogy a szülőszobán majd valaki megmutatja, milyen is a helyes légzés stb.
Az egész történeted arról szól számomra, hogy nem nőttél fel még a feladathoz, amit az anyaság jelent!!!
Üdv, M
Én teljes mértékben megértem az érzéseidet. Nálam csak annyi volt a különbség, hogy mivel volt szülésznőm és orvosom is, én csak szülés után szembesültem azzal, hogy milyenek a körülmények, és hogyan bánnak az anyákkal a kórházban. (Tisztelet a kivételnek, találkoztam 1-2 végtelenül kedves, segítőkész emberrel is, de ez arányiban édeskevés. És tudom, hogy alapvetően nem az ő hibájuk, hanem a körülmények miatt keseredtek meg, de engem sem érdekel, hiszen én akkor és ott szülök, nekem az a fontos. És igenis rengeteget számít a továbbiak tekintetében, hogy hogyan zajlik az első pár nap.)
Ha van rá lehetőséged, a második gyermekedet olyan kórházban szüld, ahol lehet alapítványi/hotel szobát kérni. Nem olcsó, és ha nem álltok túl jól anyagilag, akkor gyűjtsd össze rá a pénzt a terhességed alatt. Nagyon megéri, ég és föld a különbség az ellátásban és a bánásmódban is. Arról nem beszélve, hogy csak Te és a picid vagytok ott, nem zavar senki. A családod pedig akkor megy be hozzátok, amikor Te akarod. Az első gyermekemmel én is kiborultam a kórháztól. (Volt olyan, hogy segítséget kértem, mert nagyon sírt a babám, és szinte lefitymálóan megkérdezték, hogy ugye első gyerek? Aztán közölték, hogy szoptassam meg. Meg se hallották, amikor mondtam, hogy pár perccel azelőtt szopott...) A második gyermekemmel pedig tökéletes nyugalomban zajlott az a pár nap, amíg bent voltunk, mert az alapítványiban tényleg minden értünk történt. Egy szavadba kerül, és segítenek, bármi gondod akadna.
Mivel az otthon szülés feltételei nem hiszem, hogy megoldódnának pár éven belül, én csak ezt tudom neked tanácsolni.
Az meg, hogy nem nőttél fel a feladathoz, amit az anyaság jelent, elég érdekes kijelentés. Kíváncsi lennék, hogy 10-ből hányan mondják azt mondjuk egy évvel szülés után, hogy ők előre tudták, hogy milyen lesz az anyaság. A szülést meg aztán végképp nem lehet előre elképzelni. Biztos vagyok benne, hogy utánaolvastál, kérdezősködtél, de még a legfelkészültebb kismamát is érheti meglepetés szüléskor. Ha nem így lenne, kellő felkészülés után bárki szülhetne otthon, mert tudná, hogyan kell lélegezni, mikor kell nyomni. És akkor Geréb Ágnest se tudták volna meghurcolni....
Kívánom, hogy legyen sok örömöd a kislányodban, és hogy a kistesóval sikerüljön pozitív érzésekkel elhagynotok majd a kórházat.
Üdv, Ancsa
a kórházban velem nagyon segítőkészek voltak(hétvégén nem volt aki megmutatta volna,hoogy is kell fejni,de hétfőn már volt csecsemős nővér).
ezek után én senkinek nem ajánlom az otthon szülést!
Következő szülésnél merj kérdezni, mondd, hogy segítsenek, mondd, hogy mit kérsz, mire vagy kíváncsi. Hidd el, ha ezt nem tolakodón, durván teszed, mindenki segítőkész lesz.
3 gyermekem van, mindhárom szülés máshogy alakult, de elfogadom azt, hogy a biztonságunk érdekében 2-6 napot a kórházban töltök, ahol nincs saját zuhany, nincs fincsi tea, nincs horkoló apjukom.
Nem mellesleg én úgy tudom, hogy saját felelősségedre hazamehetsz szülés után, nem tartanak ott, mint egy börtönben.
Szép napot nektek!
A legtöbb szülés természetesen le tudna zajlani otthon is, de mindenki csak egyszer-kétszer szül életében, és mi van, ha pont beleesik abba a kis százalékba, amikor baj van és azonnal kellene a segítség.
A kórház nem szálloda, és kétségkívül lehetne javítani az orvosok és nővérek hozzáállásán is. De: nagyon sok károsodás megelőzhető azzal, hogy a kórházban tudnak az anyán és gyermekén is segíteni szükség esetén. (Az anya nem vérzik el, a csecsemő nem lesz oxigénhiányos, stb.)
Mit csinál valaki otthon, ha hirtelen leválik a lepény, vagy nem húzódik össze megfelelően a méh, vagy a babának újjáélesztésre/oxigénre/inkubátorra/antibiotikumra/infúzióra van szüksége? Itt sokszor percek is számítanak, és nem elég válasz az, hogy negyedóra alatt be lehet érni a kórházba.
A mai magyar úthálózat, mentőszolgálat és az otthoni viszonyok nem biztonságosak az otthonszülés tekintetében és ez független attól, hogy otthon hány percig zuhanyozhatsz és mit iszol reggelire (ha még azt panaszolnád, hogy nem figyeltek rád eléggé a kórházban).
Juli
És képzeljétek, lehet hogy valakit nem százszázalékosan tudnak felkészíteni az anyaságra, talán azért mert bár van anyukám, de sajnos sem minket, sem az unokáját nem látta mióta megszületett, bár terhességem alatt is teljesen eltűnt, mindegy talán megrémült a feladattol, hogy most nekem kell a segítség vagy nem tudom mi lett. Én ennek ellenére sem haragszom rá, próbálom felvenni a kapcsolatot vele, de ami nem megy azt nem kell erőltetni. És igen én is próbáltam minnél több dolgot elolvasni a neten a szülésről. A két legjobb barátnőm közül az egyik császárral szült, tehát sokat nem tudott mondani a szülésről, a másik kb. egy óra alatt megszülte a gyerkőcöt, azt mondta a varrás jobban fájt neki mint a szülés, ja és egy másik ismerősöm azt mondta, hogy a második gyereknél már azért sírt az utolsó hónapokban, hogy ő nem akar szülni, mert az első se volt neki jó élmény. Kitől kértem volna tanácsot?
De tudjátok az igazság az, hogy ez mind már nem számít, most nagyon boldogok vagyunk és imádjuk ezt a kis huncutszemű babát.
A.
Én is kórházban szültem, hasonló körülmények közt. Annyi különbséggel, hogy én nem vettem zokon, hogy a szülésznő nem szorongatja végig a kezemet, és hogy a doki "csak" az "eseményre" ér oda. Sőt, szuper volt így! A férjemmel beszélgettünk, viccelődtünk (kivéve, amikor jött a fájás, akkor csendben tűrtem). Nekem is repesztettek burkot, és örültem neki, mert miután egész éjjel 10-11 perces fájásaim voltak, és nem akart gyakorodni, a repesztés után beindultak a dolgok (én is 5 perceseknél akartam volna bemenni, de reggel időpontom volt NST-re). Amúgy senki nem sietett meccsre, viszont a babának sem mindegy, hogy meddig tartanak a fájások, ill. maga a szülés, ez őt is nagyon megviseli. Én sem vagyok híve a mesterséges dolgoknak, fájdalomcsillapítást sem kértem. Igazándiból meg akartam élni a szülést, minden fájdalmával és gyönyörűségével együtt, tiszta fejjel. És így is lett.
Igen, a wc fölött guggoltam minden alkalommal, a zuhanyzóba papucsban léptem be, de azt gondolom, ki lehet bírni. Amikor kérdésem volt, elcsíptem egy nővért, és kifaggattam, hogyan kell mellre tenni a babát, masszírozni a mellet, stb. 4 ágyas szobában voltunk, mindig sírt valakinek a babája, mindenkinek jöttek a látogatói, mégis nagyon jól éreztem magam. Valahogy biztonságot adott, hogy naponta többször ránknéztek a dokik, nővérek, és ha kérdés volt, segítettek. A 3. napon sírógörcsöt kapta, mert aggódtam, hogy mi lesz, ha hazamegyek, és egyedül leszek (illetve a férjemmel, de hát első babánk, még annyit sem ért hozzá, mint én), esetleg valamit rosszul csinálok. Mindent összevetve, szerettem ott lenni.
Szóval én a kórházban szülésre szavazok. Persze nyilván van, akit inkább az otthoni körülmények nyugtatnak meg. Bár azért meggondolandó, hogy amit leírsz, elképzelt idilli környezetet - hát, nem biztos, hogy így zajlik. Híradót nézve kortyolgatod a tejes teádat? (Teszem hozzá, ha szoptatsz, ugye, nem javasolt tejet fogyasztanod). Inkább próbálod utolérni magad, hogy délben azért már sikerüljön felöltözni, és esetleg ne hagyj ki egy étkezést, mert csökken a tejed, a mosogatóban halomban áll a piszkos edény, arra sincs időd, hogy a konyhapadlóra kiömlött salátalevet feltöröld, miközben próbálod az összekakilt kisruhát kiáztatni, a férjed pedig már a 3. pózt próbálja ki a babával, mert valamiért nem akarja abbahagyni a sírást... Én inkább ilyesmit érzek reálisnak. A kórházban legalább volt minden nap pár óra, amikor szakértő kezekbe került a babám, amíg én nyugodtan tudtam tisztálkodni, rendezni soraimat, és nekiesni az anyukámék és anyósom által szállított finomságoknak.
Ez egy másik vélemény. De megértem az otthonszülőket is, csak érdemes átgondolni ezt is, ahogy mondják, "ott sem kolbászból van a kerítés".
Én is kórházban szültem, hasonló körülmények közt. Annyi különbséggel, hogy én nem vettem zokon, hogy a szülésznő nem szorongatja végig a kezemet, és hogy a doki "csak" az "eseményre" ér oda. Sőt, szuper volt így! A férjemmel beszélgettünk, viccelődtünk (kivéve, amikor jött a fájás, akkor csendben tűrtem). Nekem is repesztettek burkot, és örültem neki, mert miután egész éjjel 10-11 perces fájásaim voltak, és nem akart gyakorodni, a repesztés után beindultak a dolgok (én is 5 perceseknél akartam volna bemenni, de reggel időpontom volt NST-re). Amúgy senki nem sietett meccsre, viszont a babának sem mindegy, hogy meddig tartanak a fájások, ill. maga a szülés, ez őt is nagyon megviseli. Én sem vagyok híve a mesterséges dolgoknak, fájdalomcsillapítást sem kértem. Igazándiból meg akartam élni a szülést, minden fájdalmával és gyönyörűségével együtt, tiszta fejjel. És így is lett.
Igen, a wc fölött guggoltam minden alkalommal, a zuhanyzóba papucsban léptem be, de azt gondolom, ki lehet bírni. Amikor kérdésem volt, elcsíptem egy nővért, és kifaggattam, hogyan kell mellre tenni a babát, masszírozni a mellet, stb. 4 ágyas szobában voltunk, mindig sírt valakinek a babája, mindenkinek jöttek a látogatói, mégis nagyon jól éreztem magam. Valahogy biztonságot adott, hogy naponta többször ránknéztek a dokik, nővérek, és ha kérdés volt, segítettek. A 3. napon sírógörcsöt kapta, mert aggódtam, hogy mi lesz, ha hazamegyek, és egyedül leszek (illetve a férjemmel, de hát első babánk, még annyit sem ért hozzá, mint én), esetleg valamit rosszul csinálok. Mindent összevetve, szerettem ott lenni.
Szóval én a kórházban szülésre szavazok. Persze nyilván van, akit inkább az otthoni körülmények nyugtatnak meg. Bár azért meggondolandó, hogy amit leírsz, elképzelt idilli környezetet - hát, nem biztos, hogy így zajlik. Híradót nézve kortyolgatod a tejes teádat? (Teszem hozzá, ha szoptatsz, ugye, nem javasolt tejet fogyasztanod). Inkább próbálod utolérni magad, hogy délben azért már sikerüljön felöltözni, és esetleg ne hagyj ki egy étkezést, mert csökken a tejed, a mosogatóban halomban áll a piszkos edény, arra sincs időd, hogy a konyhapadlóra kiömlött salátalevet feltöröld, miközben próbálod az összekakilt kisruhát kiáztatni, a férjed pedig már a 3. pózt próbálja ki a babával, mert valamiért nem akarja abbahagyni a sírást... Én inkább ilyesmit érzek reálisnak. A kórházban legalább volt minden nap pár óra, amikor szakértő kezekbe került a babám, amíg én nyugodtan tudtam tisztálkodni, rendezni soraimat, és nekiesni az anyukámék és anyósom által szállított finomságoknak.
Ez egy másik vélemény. De megértem az otthonszülőket is, csak érdemes átgondolni ezt is, ahogy mondják, "ott sem kolbászból van a kerítés".
Már sok mindent elmondtak a többiek előttem, nem akarom ismételni, csak egy-két dolgot tennék hozzá.
Pl. azt, hogy én mondjuk meglepődtem, amikor kiderült, hogy a kórházban EGYÁLTALÁN kapunk enni. Lehet, hogy én voltam borzasztó naiv, de egyszer a kollégiumunkban tűz volt, és néhányan enyhébb füstmérgezést kaptak, egy éjszakára bent tartották őket a kórházban. Akkor nekik maguknak kellett bevinni pl. lepedőt, mert az a kórház ennyire szűkös helyzetben volt akkor. Ez ugyan eléggé végletes történet, de ezek után én tényleg meglepődtem, hogy napi háromszor adnak enni, és nem is volt rossz a kaja. A tea/kakaó, stb. minősége pedig nem érdekelt ezek után, örültem neki, hogy egyáltalán volt, és nem az én nyakamban van még az a gond is, hogy kaját szervezzek meg magamnak a három napra. Szóval csak annyit akarok mondani, hogy nézőpont kérdése az egész.
A másik: nagyon sok embertől olvasom az internetes sztorikban, hogy a csecsemősök, szülésznők, stb. rá sem néznek az emberre, nem segítenek, stb. Tisztelet a kivételnek, biztos van, meg nem is akarok senkit megbántani, de a nyakamat teszem rá, hogy aki ilyet ír, az annyi fáradságot nem vett, hogy maga menjen megkérdezni/kérni a dolgokat. Biztos, hogy van olyan nővér/szülésznő, aki még kérésre sem segít, de hogy mindegyik ilyen legyen, vagy a nagy részük, az kizárt. Én mikor bent voltam a szülésem után, láttam, hogy mennyit dolgoznak, ugrálnak, éjjel-nappal a rengeteg anyuka és baba körül (főleg az utóbbiak, mert ugye ők magatehetetlenek), és igen, láttam, hogy ez nem hotel, ahol magától a szobába jön a kiszolgáló személyzet, és megkérdi, mire van szükségem, mert egyszerűen sem ideje, sem energiája, sem kapacitása nincs rá. De ha én magam mentem és szóltam, "érdekes módon" jött azonnal mindegyik segíteni, vagy ott helyben megmutatta, amit kellett, ha pl. csak egyedül volt a bent lévő babákkal, mert őket nem hagyták magukra (szerintem ez is teljesen normális). Nekem így semmi bajom nem is volt a benti állapotokkal. Ja, igen, a szülésznő sem ült bent velünk végig, pedig csak én voltam ez egész szülőszobán, mégis úgy gondolta, nem zavar minket, amíg minden rendben van. De ha erre lett volna szükségem, megmondtam volna neki (pl. hogy félek, vagy nagyon rossz, segítsen, stb.), és amilyen angyal volt, segített volna biztosan.
Az alapítványi szobát is írták többen. Ha ez foglalt hetekre előre, akkor még mindig meg lehet kérni a kedves szobatársakat, hogy menjenek ki a folyosóra telefonálni, vagy akár közösen meg is lehet állapodni, hogy esetleg más is szeretne pihenni, mostantól akkor egy órát mindenki megígéri, hogy csöndben lesz, stb. Ez is csak kérés, mosoly, kedvesség kérdése.
Az ilyenek, hogy kényelmetlen a wc-zés meg a zuhanyzás, hát istenem. Én is csak annak örültem (valaki más is írta), hogy addig is leadhatom a gyerekem (biztonságos helyre!), és magammal lehetek arra a pár percre-félórára, amíg rendbe szedem magam. Tudtam, hogy otthon erre hetekig nem lesz lehetőségem (nekem is úgy mondták a családtagok, barátnők), és így is lett. (Azzal együtt sem, hogy a férjem ott segített, ahol tudott, de aztán persze neki is újra dolgoznia kellett mennie egy idő után. Továbbá más sem hiányzik, minthogy otthon szüljek, és még az a három nap pihenés se legyen szülés után, amikor bármikor leadhatom a babát és magammal foglalkozhatok...Most ne értsen senki félre, nem utálom a gyerekemet, hogy így szabadulni szeretnék tőle, de én akkor ott úgy éreztem, azt a pár napot amennyire csak tudom, én is kihasználhatom pihenésre, mert igen, nekem is jár ennyi. Hiszen éppen szültem egy gyereket, ami nem kis munka volt. Utána otthon úgyis bolondokháza lesz hetekig, ahol nekem kell tartanom a frontot.)
Na ennyi, nem bántani akartam a hozzászólásommal, csak fel tudok háborodni, mikor valaki hotelnek nézi a kórházat, és kb. kikéri magának, hogy nem tesznek mindent az ő kedvére, holott lassan olyan az egészségügy helyzete, hogy annak is örülni kéne, hogy egyáltalán vannak kórházak. Mint már írtam: nézőpont kérdése!
Mindenkinek szép napot! :)
Bababarát kórházban szültem (szt.istván), tanfolyamra jártam, választott szülésznővel, választott orvossal mégis sz@artak ránk, még egy vajúdólabdát se hoztak be. De volt fektetés, oxitocin, könyöklés. aztán 12.000-ft-os alapítványi szoba ágynemű nélkül (hozzanak be a látogatók, mert nincs lepedő), mocsokkal.
Most dúlával fogok szülni, másik kórházban. Ezúton üzenem a szt. istván vezetőségének hogy a takarítás és a tisztaság nem pénz, hanem fegyelem és igényesség kérdése.
Ejnye bejnye István kórház, úgy néz ki rosszak a tapasztalatok.
Kívánok neked egy sokkal jobb szülést, remélem a dúla is sokat fog segíteni. Sok szerencsét!
A.
Sajnos az intézményesítés azt hozta magával, hogy elvész benne az ember, az ő egyetlen, életreszóló élményével. :(
Én is sajnálom, hogy ma még nem elfogadott az otthonszülés és bár az első szülésem sok felesleges és fájdalmas beavatkozással járt együtt, legjobban mégsem ezt kifogásolom, hanem a babá(i)mmal és párommal való összebújást, a szülés utáni együtt pihenést, szendergést, a meghittséget hiányolom. Hisz ezért van az egész, hogy mi együtt legyünk. És a kórházban pont ez sikkad el...persze tudom, hogy mi is felnőttünk így, különösebb érzelmi megrázkódtatás nélkül és enélkül is kiegyensúlyozott és boldog az anyukámmal a kapcsolatom. De őszintén: nem lenne csodálatosabb szülés után órákig a karodban tartani a babádat, látni az első reakcióit, ahogy "felismer", ahogy ismerkedtek, ahogy szopizni próbál??
Az életmentő beavatkozásokról meg, amik oly gyakoriak a kórházi szülés körül csak annyit tudok mondani, hogy érdemes elolvasni pár könyvet (Pl. Ima May könyvét) , ahol részletesen kifejti és akinek kis (saját) testismerete van magán is tapasztalhatta, hogy ha valamilyen beavatkozás van, az óhatatlanul együtt jár különböző mellékhatásokkal.Pl. rutinszerűen adott oxitocin leállítja a szervezet oxitocintermelését (ami hatásosabb és kíméletesebb). Az adagolt oxitocin jobban megterheli a szervezetet, erősebb fájásokat eredményez, de mégsem olyan hatékonyakat, mint amilyet a szervezet által termelt okozott volna. A méhet is megterheli, túl erős összehúzódásokra készteti, ezáltal idő előtt kifárasztja. És már ott is van a másodlagos fájásgyengeség, amikor még több oxit lehet adni vagy vákuumozni, vagy császározni, stb. Mert az anyuka nem tudta egyedül megszülni...és akkor mehet haza azzal a tudattal, hogy de jó, hogy kórházban szültem, mert nekem ez otthon úgysem ment volna.
De említhetném a has nyomását kitolási szak közben (ami méhrepedést okozhat) vagy a sok felesleges kézi vizsgálatot.
Amúgy a bábákat sem úgy kell elképzelni, hogy nincs náluk semmi felszerelés (csecsemő újraélesztésre, amit itt fentebb említettettek, stb) ill. egy jobb, tapasztaltabb szülészorvost sem csak szikével a kezében látni. Nagyon sok esetet megold egy JÓ orvos a szülőágyon! Pl. az én mostani orvosom levezetett hüvelyi úton olyan szülést, ahol már valódi csomó volt a köldökzsinóron illetve ahol más okból csökkent a szívhang a kitolás során. Ergo ezt otthonszülésnél is meg tudná csinálni. Az első orvosom meg kitűnő szívhangok mellett és az én jó állapotom mellett is meg akart császározni.
Ha meglenne a megfelelő együttműkődés az otthonszülő team és a kórház közt, kb. ugyanannnyi idő alatt bent lehetne az anyuka a műtőben , mint amúgy. Mivel a kórházban is elmegy negyed óra a bemosakodással, az érzéstelenítéssel, a műtéti előkészületekkel.
A kétgyerekes anyukától meg azt szeretném kérdezni, hogy szerinted miért nem élnének a gyerekeid? Az otthonszületett gyereket is megvizsgálja orvos és őt is el lehet szállítani 120 km-re kórházba...nem értem, tényleg.
A koraszülött ikres anyukának meg: úgy tudom, hogy nem minden esetben ajánlott az otthonszülés. Feltételezem, hogy koraszülést nem vállalnak, mert hogy valóban vannak helyzetek, amikor a kórházi segítség azonnal szükséges lehet. És ez nem azt jelenti, hogy rosszabb, felkészületlenebb az otthonszülés, hanem azt, hogy felelősségteljesen kell hozzáállni. akkor tennének rosszat, ha elvállalnának mindenkit.
Szóval a statisztikákra sem adok.
Sajnálom, hogy nem úgy alakult a szülésed, ahogy vártad, ahogy szeretted volna. De sokan mások szültek még kórházban, és nem biztos, hogy csak rossz élmények értek. Én a János kórházban szültem közel négy éve, és csak jót mondhatok. Volt saját orvosom, akire ugyan várnom kellett, mert első baba lévén, tudta, hogy ráér, de akkor sem voltam egyedül. Az ügyeletes orvos legalább úgy foglalkozott velem, mint a választott orvosom. A szülésznőre sem tudok rosszat mondani, pedig akkor találkoztam vele először. Szülés után segítőkészek voltak a csecsemős nővérek, ha kellett, többször elmagyarázták, hogyan kell mellre tenni babát, hogyan kell a mellszívót használni.
Nem ellenzem az otthon szülést, a környezetemben többet szültek otthon, de lehetnek olyan komplikációk, amiket előre nem lehet tudni. Léteznek olyan - nem magán - kórházak, ahol emberszámba veszik az a kismamát, aki izgul, hiszen esetleg először szül, és még nem tudja, mi vár rá.
Nekem ez a véleményem.
Ezt is elfogadod, mint az otthonszülés egyik lehetséges velejáróját?
http://index.hu/bulvar/2010/05/18/ujabb_eletveszelyes_otthonszules/
Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok oda Gerébért és kórházban szültem tíz éve. Gerébet azért nem kedvelem, mert szerintem túlzottan fanatizál, ugyanakkor az sem más, amit te csinálsz. Vagy amit a média.
biztos, hogy a kórházban is van anyai és újszülött halálozás, de azért nem az anya a felelős. Ha otthonszülésnél van gond, akkor az anya a felelős. (Nekem nem lenne mindegy).
A saját életét kockáztathatja, de a gyerekét nem.
Biztonság ide, vagy oda, ha a következő várandóságom ugyanúgy problémamentes lesz, ahogy az első, tuti, hogy nem megyek még egyszer a szülészetnek hívott mészárszék felé.
A gyerekágyról meg tényleg ne beszéljünk, mert az még a mészárszéknél is rosszabb.
Egy biztos, ahogy Zarja is írta, a kórházak túl sokszor alkalmaznak felesleges beavatkozásokat, mintha egy nő teste nem arra lenne kitalálva, hogy megszüljön egy gyereket. Itt a Babaneten van egy írás, A testünk nem selejt címmel, szerintem érdemes elolvasni. Vicc, hogy mára ott tartunk, hogy egy nő el sem meri hinni, hogy képes lenne világra hozni a gyerekét orvosi segítség nélkül.
Simán előfordulhat, hogy azon nők nagy része is simán megszült volna, ha nem kórházba kerül, akik most azt írják és gondolják, hogy a gyerekük életét az orvosoknak köszönhetik. Mert simán lehet az is, hogy a veszélyeztetést, azt, hogy a gyerek élete egyáltalán veszélybe került is az egészségügyi gépezet okozta. Nem rosszindulatból, nem direkt, csak amiatt, mert túlbiztosítják magukat. Mert félnek a perektől. Mert császároznak, mikor még lenne esély normálisan megszülni a gyereket, mert oxitocint adnak, mikor csak egy kis nyugira és a férjjel kettesben töltött időre lenne szükség. Vagy mert a kézzel tágításnál befertőznek, vagy mert epidurált adnak lassan rutinszerűen, mert gátat metszenek szinte mindenkinek, vagy mert faszán belekönyökölnek a hasadba. Esetleg rángatással választják le a lepényedet. És még sorolhatnám.
Azt mondja meg nekem valaki, hogy van az, hogy abban (szinte) biztosak vagyunk, hogy a gyereket fel tudjuk nevelni születése után, és abban is, hogy képesek vagyunk kihordani a terhességet úgy, hogy a gyerekkel minden rendben legyen, de abban nem, hogy meg is tudjuk szülni? Nem mondom, hogy nincs esetleg olyan eset, mikor szükség van a segítségre, de tényleg szinte egytől-egyig képtelenek vagyunk valamiféle beavatkozás nélkül megszülni?
A másik: valaki régebben írta, hogy a kórház nem hotel, stb. Ezzel szemben azt gondolom, hogy a kórház szolgáltató, amiért te fizetsz, nem is keveset, TB formájában. Az a minimum, hogy emberszámba vesznek - és például nem anyukának vagy ketteskének neveznek -, hogy kedvesek és netán még mosolyognak is rád. Vagy bíztatnak. Nem azzal van a baj, hogy a kórházak úgy néznek ki, ahogy - bár az is erősen broáf -, hanem az emberi hozzáállással. Egy mosoly, egy jó szó semmibe sem kerül, de mindenki jobban érzi magát tőle. Az odafigyelés egy olyan pályán, mint az egészségügy, szerintem alapvető feltétel! Mindenki, aki erre adja a fejét, tudja, mire vállalkozik: kevés fizetés, kurva sok munka, lehangoló körülmények - utóbbi egyébként szintén sokat változhat a mosolytól és a helyes hozzáállástól -, aki ezt nem akarja 30-40 évre vállalni, az inkább válasszon más hivatást. Az orvostanhallgató se azért legyen szülész, mert azzal egy nap alatt megkereshet annyit, mint más egy havi munkával.
Nekem mákom volt, két szülésznőm volt, egyik sem fogadott, csak átszültem egy műszakot. Az első egy igazi tyúkanyó típus volt, áthozta nekem a labdát, a bábaszéket, hozott be nekünk meggyet, szódát, magnót, a páromnak kávét főzött, és míg kiment vécére, leült mellém, fogta a kezem és próbált megnyugtatni. A második sokkal praktikusabb és katonásabb volt, de akkor már arra volt szükségem. Mindkettőnek örökre hálás leszek, az biztos, de az első embersége mindennél felejthetetlenebb volt.
Andora, bezzeganyák mindig lesznek. De azért jó lenne, ha mindenki az eszébe vésné azt a régi - mondhatni ősi - mondást: Ne ítélj, mert megítéltetsz!
Gondoltam a másik oldal képviseletében írok pár sort. 3 gyerekem van, az első kórházban született, gátvédelem semmi beavatkozás. A két kicsi az otthonunkban. nem cserélném el semmiért. Aki még csak nem is látott, de főleg nem élt át háborítatlan szülést, az igazán nem tudja megítélni, mi az ami a kórháziból hiányzik. Olvastam itt olyan hozzászólást, ami közelít-nem vagyunk képtelenek a gyerekszülésre!
Mindenkinek ajánlom figyelmébe Ina May Gaskin Útmutató szüléshez és Marsden Wagner Amerikából jöttem, mesterségem címere szülész-nőgyógyász c. könyvét.
ezek alapművek, szemlélet formáló nagyszerű könyvek!
Persze mindenki csak annyit épít be magába amennyire befogadóképes.
Jó olvasást!
Andi
Gondoltam a másik oldal képviseletében írok pár sort. 3 gyerekem van, az első kórházban született, gátvédelem semmi beavatkozás. A két kicsi az otthonunkban. nem cserélném el semmiért. Aki még csak nem is látott, de főleg nem élt át háborítatlan szülést, az igazán nem tudja megítélni, mi az ami a kórháziból hiányzik. Olvastam itt olyan hozzászólást, ami közelít-nem vagyunk képtelenek a gyerekszülésre!
Mindenkinek ajánlom figyelmébe Ina May Gaskin Útmutató szüléshez és Marsden Wagner Amerikából jöttem, mesterségem címere szülész-nőgyógyász c. könyvét.
ezek alapművek, szemlélet formáló nagyszerű könyvek!
Persze mindenki csak annyit fog belőle felfogni amennyire befogadóképes.
Jó olvasást!
aki ismernétek a kulisszatitkokat-mi miért történik- hogyan épülnek egymásra a beavatkozások stb. nem lennétek ilyen kórházpártiak
G. ágit személyesen is ismerem, nagyszerű ember, nagyszerű bába, senki másra nem bíznám magam ha lesz még 1 babánk
egyébként a kórházban ahol dolgozom 2 hónapja halt meg 1 baba vállelakadásban
hallott róla vki
az anyának ezt mondták: előfordul, sajnáljuk
senki nem lett följelentve, az orvos praktizál
Másik kórház: túladagolták az oxit, ergo anyuka nem tágult, hanem repedt. Jelenleg az 5. helyreállító műtétnél tart, és még nincs vége. Várhatóan többet nem vállalhat a műtétek miatt gyereket. Perlik a kórházat.
Ezek miért nincsenek nagy dobra verve????
Mert ezt felelősségük teljes tudatában lévő nagydoktorok művelték egészséges nőkkel és gyerekkel???
Bocsánat, túl heves vagyok, mióta belülről is láttam szülészetet. És igaza van a mesélőnek. Nők milliói százezreket költenek arra pluszban hogy bebiztosítsák magukat a szülésre. Ehhez képest majd mindenki úgy jön ki, hogy szörnyű volt, de megérte mert van egy gyönyörű babám. Megérte a felesleges és értelmetlen szenvedés?
Szerintetek a babáink hogyan élik meg a világra jövetelt? Nem csoda hogy feszíti őket az agresszió, mikor már a születés pillanatában csak durvasággal, kegyetlenséggel de minimum érzéketlenséggel találkoznak.
Még egyszer elnézést kérek a mesélőtől, hogy így elkanyarodtam. Megértem az érzéseid, én is kb így jöttem haza, azzal a szilárd elhatározással, hogy engem még egyszer az életben szülész nem turkál szülés alatt. Legfeljebb ha vágni kell, de akkor meg tényleg az ő szakértelmük a helyén való.
Igazad van, az ember lánya azt hiszi, hogy valami csodálatosat csinál: új életet hoz a világra. Minimum fanfárral kéne tisztelni minket (még a dokiknak is, hisz új adófizető születik aki majd egyszer az ő fizetésüket adózza le az államnak) ehhez képest a legjobb esetben is lenéznek.
Sajnos az együttérzés kiveszett az egészségügyből (és itt most kiemelt tisztelet azoknak a személyeknek, akik még meg tudták őrizni e csodálatos szakmába vetett hitet és tiszteletet)
Másik kórház: túladagolták az oxit, ergo anyuka nem tágult, hanem repedt. Jelenleg az 5. helyreállító műtétnél tart, és még nincs vége. Várhatóan többet nem vállalhat a műtétek miatt gyereket. Perlik a kórházat.
Ezek miért nincsenek nagy dobra verve????
Mert ezt felelősségük teljes tudatában lévő nagydoktorok művelték egészséges nőkkel és gyerekkel???
Bocsánat, túl heves vagyok, mióta belülről is láttam szülészetet. És igaza van a mesélőnek. Nők milliói százezreket költenek arra pluszban hogy bebiztosítsák magukat a szülésre. Ehhez képest majd mindenki úgy jön ki, hogy szörnyű volt, de megérte mert van egy gyönyörű babám. Megérte a felesleges és értelmetlen szenvedés?
Szerintetek a babáink hogyan élik meg a világra jövetelt? Nem csoda hogy feszíti őket az agresszió, mikor már a születés pillanatában csak durvasággal, kegyetlenséggel de minimum érzéketlenséggel találkoznak.
Még egyszer elnézést kérek a mesélőtől, hogy így elkanyarodtam. Megértem az érzéseid, én is kb így jöttem haza, azzal a szilárd elhatározással, hogy engem még egyszer az életben szülész nem turkál szülés alatt. Legfeljebb ha vágni kell, de akkor meg tényleg az ő szakértelmük a helyén való.
Igazad van, az ember lánya azt hiszi, hogy valami csodálatosat csinál: új életet hoz a világra. Minimum fanfárral kéne tisztelni minket (még a dokiknak is, hisz új adófizető születik aki majd egyszer az ő fizetésüket adózza le az államnak) ehhez képest a legjobb esetben is lenéznek.
Sajnos az együttérzés kiveszett az egészségügyből (és itt most kiemelt tisztelet azoknak a személyeknek, akik még meg tudták őrizni e csodálatos szakmába vetett hitet és tiszteletet)
Írjátok ,h érdemes tájékozódni a kórházról.
Itt említsük meg, ha vidékieknek nemigen van kórházválasztási lehetősége, egy van esetleg 100 km belül, ahol van szülészet.Én maximálisan meg vagyok elégedve a székesfehérvári kórház szülészetével,tiszta, jól felszerelt.(az eü katasztrófális állapota term.ott is megnyílvánul ,de ezt hagyjuk).De nemigen tudtam volna máshová menni ,tehát ha nem ilyen lenne, se választhatnék.
A kórházi személyzet:nagyon kevesen vannak, nagyon kis látszámmal dolgoznak.MÉg az igazán kedves,segítőkész csecsemősnek/szülésznőnek is van szörnyen leterhelt, ideges napja, ha azt fogod ki, hát ez van..és igen vannak durvák, flegmák is, de egy műszakban mindig van normális is.Én sok segítséget kaptam(KÉRTEM,UDVARIASAN) fizikailag-kézzel fejés, mellmasszázs.babaápolás és lelkileg is-éjjeli vígasztaló beszélgetés,mikor álldogáltam az inkubátor mellett..Nem látnak a fejünkbe, ne mtudhatják ki kéri a segítséget, ki nem.Szólni kell.
Szobatársak:hja, hát lehet kifogni olyan embereket is ,akiket normális esetben messzire kikerül az ember.DE!Magunkban dünnyögés helyett ,lehet kommunikálni-légyszives ne itt menj az erkélyre cigizni, megfázítod a 2 kilos babám-légyszíves jobban figyelj, h rendesen lehúzd a vc-t,légyszives tegyél rezgőt a telefonra, vedd le a hangját,stb.
Otthon szülés-kontra kórházi:
Nem vagyok egyiknek sem elkötelezett híve.
Híve vagyok azonban a biztonságban ,egészségben született babáknak és az életben marad gyerekeknek, anyáknak.hogy ezt ki hol látja biztosítottnak, az azt hiszem az egyéni tapasztalatokon múlik.Aki az otthonszülést választja én úgy gondolom ,h nagyon rossz kórházi tapasztalatokkal rendelkezik, vagy érte nagyon fájdalmas "élmény".
Szerintem Ők is önként és dalolva vonulnának a kórházba, ha ott legalább megkísérelnék nyugalomban,békében hagyni a vajúdó nőt.
Szültem császármetszéssel, szültem hüvelyi úton aztán.Az első gyermekem elveszítettem, s ennek sem a kórház, sem a személyzet, sem én nem vagyunk okai..oka a természet, a sors,Isten..ki tudja.De hogy én élek, az azért van ,mert 10 percen belül műtőasztalra kerülhettem.sosem lehet kiheverni, nyomot hagy minden rezdüléseden, minden ébren töltött pillanatodon.19 hónapom volt felkészülni a következő szülésre, amit ezerszer átbeszéltünk az orvosommal, még többször átgondoltam.Mit akarok, mit nem, mire figyelek,mit kérek..alig vmit tudtam megvalósítani belőle, mert a körülmények elsodortak.
Az orvosommal megbeszélt császármetszést az ügyeletvezető főorvos nem engedélyezte, mert számára belefért a 4-5 %-os méhrepedés kockázata..és aláírtam a beleegyező nyilatkozatot előtte(a beavatkozásokhoz), hiszen azzal a biztos tudattal mentem 36 hetesen a szülőszobára, h császár lesz.Megdöbbentem ,amikor az orvosom közölte a tényeket.Ígérte, h ha bármi van ,akkor ..,hogy vigyáz ránk,készenlétben a műtő.de én ettől már nem tudtam megnyugodni.Borult a nyugalom, borultak a tervek.
Kérhettem volna, h ne csinálja az ügyeletvezető a kézzel tágítást.HA szólt volna előtte, h azt fogja csinálni.Ehelyett jött a sokkszerű, agyba hatoló fájdalom, mikor egy fájás kellős közepén a kifelé hatoló fájdalommal szemben dolgozott.Kiabáltam.És csak feszegette, feszegette.
A tolófájásokat meg egy nyögés nélkül végigcsináltam.Ahogy a vákumfej felfeszegetését is.
Aztán jött a burokrepesztés, mert sietni kell..kímélni a méhem.(mert a kockázat időközben emelkedett)
Végül tiltakozhattam volna a vákum ellen, ha bárki is kérdezte volna, h akarom -e, h szerintem meg tudom-e szülni a gyermekem.Mert nem azért volt, hanem mert akkor már komoly esélye volt a méhrepedének.De mégis "belevittek" a természetes szülésbe,talán mert olcsóbb,nem tudom.
Ezt azonban úgy érzem ajándékba kaptam az élettől ,h átélhettem, h kibújik a gyermekem, mikor a terhesség alatt kizárták a lehetőségét a természetes szülésnek.
De jó lett volna nem három óra aaltt lezavarni az egészet(mert SIETTETTÉK, ugyancsak kímélendő a méhem)..így aztán alig emlékszem vmire, alig maradt emlék.Inkább csak a kapkodás, a pánik, a kiabálás maradt meg.És szerintem ÉN képes lettem volna ennél jobban, de ugye a kockázat..meg a per lehetősége a dokik felett...
A szülésznő, aki nem fogadott volt, szinte el sem mozdult mellőlem, fürdetett, törölgetett, fogta a kezem,Ő tett meg mindent ,h emlékezhessek szépre a vajúdás alatti időből.
És igen,megéri minden(utólag valóban hálás voltam minden szenvedésért), mert ÉL a gyermekem, végre van élő gyermekem.Már nem számít semmi más.
Nem lehet felkészülni, nem láthatsz a jövőbe, még öt percre előre se.
Ha megadatik mégegy gyermek, akkor is kórházban fogok szülni és nagy valószínűség szerint akkor is minden úgy történik majd ,ahogy a gépezet működteti..szerintem nincs igazi választási lehetőséged.
meghajolsz, mint nád a szélben....
Én teljes mértékben megértem az érzéseidet. Nálam csak annyi volt a különbség, hogy mivel volt szülésznőm és orvosom is, én csak szülés után szembesültem azzal, hogy milyenek a körülmények, és hogyan bánnak az anyákkal a kórházban. (Tisztelet a kivételnek, találkoztam 1-2 végtelenül kedves, segítőkész emberrel is, de ez arányiban édeskevés. És tudom, hogy alapvetően nem az ő hibájuk, hanem a körülmények miatt keseredtek meg, de engem sem érdekel, hiszen én akkor és ott szülök, nekem az a fontos. És igenis rengeteget számít a továbbiak tekintetében, hogy hogyan zajlik az első pár nap.)
Ha van rá lehetőséged, a második gyermekedet olyan kórházban szüld, ahol lehet alapítványi/hotel szobát kérni. Nem olcsó, és ha nem álltok túl jól anyagilag, akkor gyűjtsd össze rá a pénzt a terhességed alatt. Nagyon megéri, ég és föld a különbség az ellátásban és a bánásmódban is. Arról nem beszélve, hogy csak Te és a picid vagytok ott, nem zavar senki. A családod pedig akkor megy be hozzátok, amikor Te akarod. Az első gyermekemmel én is kiborultam a kórháztól. (Volt olyan, hogy segítséget kértem, mert nagyon sírt a babám, és szinte lefitymálóan megkérdezték, hogy ugye első gyerek? Aztán közölték, hogy szoptassam meg. Meg se hallották, amikor mondtam, hogy pár perccel azelőtt szopott...) A második gyermekemmel pedig tökéletes nyugalomban zajlott az a pár nap, amíg bent voltunk, mert az alapítványiban tényleg minden értünk történt. Egy szavadba kerül, és segítenek, bármi gondod akadna.
Mivel az otthon szülés feltételei nem hiszem, hogy megoldódnának pár éven belül, én csak ezt tudom neked tanácsolni.
Az meg, hogy nem nőttél fel a feladathoz, amit az anyaság jelent, elég érdekes kijelentés. Kíváncsi lennék, hogy 10-ből hányan mondják azt mondjuk egy évvel szülés után, hogy ők előre tudták, hogy milyen lesz az anyaság. A szülést meg aztán végképp nem lehet előre elképzelni. Biztos vagyok benne, hogy utánaolvastál, kérdezősködtél, de még a legfelkészültebb kismamát is érheti meglepetés szüléskor. Ha nem így lenne, kellő felkészülés után bárki szülhetne otthon, mert tudná, hogyan kell lélegezni, mikor kell nyomni. És akkor Geréb Ágnest se tudták volna meghurcolni....
Kívánom, hogy legyen sok örömöd a kislányodban, és hogy a kistesóval sikerüljön pozitív érzésekkel elhagynotok majd a kórházat.
Üdv, Ancsa
Kedves Andi,
Én Kriszta36-al értek egyet sok szempontból.
Én is nagyon szívesen szülék otthon, mint szerintem sok nő. Mert végülis a szülés egy természetes folyamat amit régen is megoldottak a bába közreműködésével. Hogy miért nem vállalom mégis ezt a kockázatot? Azért, mert anyagilag megtehetem azt, hogy bár nem magánkórházban, de fogadott orovossal, fogadott szülésznővel, egyágyas szobában való elhelyezéssel szülhessek. Ez van ma, az országunkban! Ha megnézel egy 20 éves külföldi filmet ottt már akkor is 1 ágyas kórtermek voltak! De most hagyjuk ki innen az egészségügy szánalmas helyzetét.
Sokat meg lehet tudni, az előttem már említett szülésfelkészítő tanfolyamokon valóban. DE! Mi van, ha úgy indítják, hogy te még dolgozol és nem annyira korrekt a cég/a főnököd, hogy szívesen elenged? Mi van, ha a következő induló tanfolyam már neked késő, mert akkorra már a babát szülöd. (Nálam pont így van, de én szerencsére el tudok járni.)
Sokat meg lehet tudni a netről is, de persze ez sem olyan mintha egy tapasztalt pl dúla mondaná el.
A terhesség nem betegség! Egy természetes folyamat! Bár vannak veszélyei, de ezen veszélyek nagy része már a legtöbb esetben a mai technológiával előre tudható. A szülés közben fellépő "komplikációkat" egy bába vagy egy gyakorlott szülésznő is könnyen megoldja. És végül vannak országok ahol lehet, sőt az esetek nagy többségében otthon is történik, a legtöbb szülés és tudják azokat a feltételeket teljesíteni amik ezt biztonságossá teszik. Mondanom sem kell nem rosszabb a statisztikájuk mint kis országunknak ahol az esetek túlnyomó többségében kórházban szülnek a nők. Mi még innen nagyon messze állunk! Vannak már biztató jelek a pozitív változásokra (alternatív módszereket elfogadó kórházak, apás szülés, gátvédelem), de még nagyon le vagyunk maradva.
És kb itt nyithatnánk még hosszú vitát, arról mi is jó a magzatnak, ha erőszakkal, drogokkal fűszerezve tolják ki a világra, mely után különböző vizsgálatoknak vetik azonnal alá, vagy ha hagyják a több ezer éve kifejlődött természetes folyamatokat lezajlani. (Az ember hajlamos azt hinni, hogy okosabb mint a természet és ő jobban tudja… Aztán valahogy mindig kiderül, hogy mégsem.)
Szerencsére egy egészséges szülés többnyire problémák nélkül zajlik.
Ha netalán mégsem, akkor az egész életre ható problémákkal járhat. Teszem azt oxigénhiányból eredő mozgásproblémák, vagy agykárosodás...
Én azt gondolom nem érdemes egy gyerek és egy egészséges család életét kockára tenni egy élmény telibb születésért.
M
Szulo otthonban szultem 8 honappal ezelott egy szulesznovel es aszisztensel.A hazban sem orvos sem epiduralis erzestelenito nem volt.Egy percig nem aggodtam.NAgyon felemelo elmeny volt!
neked van 1 egszseges gyermeked es az a legnagyobb problemad hogy a tea cukorral vagy tejjel van, hogy lehet zuhanyozni stb..HAT SZOMORU! odaadnek akar 10 évet az eletembol vagy a diplomámat csak ne lenne semmi baja. nem akarlak bántani de szánalmas ez a cikk.
Sok boldogságot és jó egészséget kívánok gyermeketekhez, és javaslom, legközelebb felkészültebben indulj, és ha teheted, akkor igényeidnek megfelelően szülj otthon vagy magánklinikán.
Orsi
Az otthonszülés, amiről mi konkrétan beszélünk (tehát nem a "nem értünk be"-típus), TEVEZETT otthonszülés. Tehát a terhesség alatt bármi apró probléma esetén lefújva az egész, és mindenki megy szépen a kórházba. A "bármi történhet" sztori pedig már csak azért is félrevezető, mert OTTHON ellentétben a kórházzal, végig veled vannak HOZZÁÉRTŐ szakemberek, akik figyelnek rád és ez első picike jelnél tudnak segíteni, hogy ne legyen belőle nagy baj.
Meg lehet nézni arányosan a kórházi és otthoni anyai és magzati halálozási rátát: magasan az orrhoni vezet. Ennyit a biztonságról.
De hát irdatlanak is fognak maradni, ha mi leszünk olyan nyuszik, hogy megadással tűrjük, "mert hát hogy ilyen a kórházi lét". Fenét. Az emberi oldallal kapcsolatban lehet szólni a dokinak (én is szóltam, hogy a vérvételes nővérke nem figyel oda, dumál másokkal és átszúrja a vénámat, aztán engem vádol, hogy biztos alvadásproblémám van, azért lilulok - no comment). Lehet szólni a főnővérnek. Lehet kommunikálni a szobatársak felé, ahogy Tünci írta, "légy szíves csukd be stb".
Nyilván a pénzhiány miatti gondokat a határozottság NEM szünteti meg, de az emberi tényezőből fakadókat igen. Ne vegyük el a saját kedvünket, ha őszintén megírjuk, amit érzünk.
Nekem csak a kórház jöhet szóba, mert én spec. császárral akarok szülni, mert a reálisan esélyes esetleges komplikációk miatt kézi rásegítéssel nagy bajba kerülhetek (velemszületett problémák, korábbi műtétek, megfejelve krónikus betegséggel is). És nem akarok egy újra szétesett vesét, egy károsodott gyereket meg egy "na ugye"-érzést és egy rakás esetleg sajnálkozó, de egykedvű orvost.
Mindemellett az otthonszülést is támogatom, azoknál a nőknél, akik teljesen egészségesek, fiatalok és a baba is teljesen jól van. Ez nyilván nem óhaj, hanem fizikai megfelelőség kérdése. Aki erre alkalmas, választhasson, kórház vagy otthon. Otthon=hozzáértő szakember mellett és vállalva az esetleges következményeket.
Azért a kórházi halálozásokról egyre többet hallani a híradásokban. Jól van így. Legyen meg az egyensúly.