Komatálat hoztam
A gyerekágy ideje egyáltalán nem könnyű a frissen szült kismamának. Ideális esetben van segítsége - a férje, anyja, anyósa, barátnője, testvére stb. -, de sajnos legtöbbször ők sem tudnak éjjel-nappal az anyával lenni. Viszont remek módja a segítségnek, ha komatálat visznek.
Ismerős a dalocska?
,,Komatálat hoztam
Meg is aranyoztam
Koma küldi komának
Koma váltsa magának.”
A komatálazás még az 1980-as években is elmaradhatatlan jele volt a közösségi összetartásnak, az egymásra figyelésnek. A szoptató anyáról való gondoskodással azt biztosították, hogy az anya minél hamarabb megerősödjék a szülés után, és bőséggel tudjon szoptatni. A komatál a lehetőségekhez mérten gazdag, tartalmas ebéd és bor volt, vidékenként változóan kettő-kilenc napig a szülés után. Egyes helyeken az asszonyavatásig vittek komatálat, ami a gyerekágyas időszak végét jelentette - ennek ideje koronként és tájegységenként változó, 1-6 hét volt a szüléstől számítva.
A komatál fogásainak száma mindig páratlan volt. Az első és az utolsó komatálat általában a főkomaaszony küldte, a többi komaasszony pedig naponta váltotta egymást. A tál vivője a szokás szerint erőt, egészséget, bő tejet kívánt az anyának, kikérdezte, hogy ment a szülés, és ellátta jó tanácsokkal. A komatálat ünnepélyes formában, a Dunántúlon vers, mondóka vagy dal kíséretében adták át.
A rokonok is vittek élelmet, országszerte különböző alkalmatosságokban: komakosár, komavéka, komatál, komaszilke, komacsésze. Ezekben ételt és italt - levest, baromfihúst, kalácsféléket, bort, pálinkát - helyeztek el szépen elrendezve és feldíszítve, az erre a célra tartogatott kendővel letakarva. A komaasszonyt étellel, itallal kínálták, vagy néhol, például Sárközben az volt a szokás, hogy megkóstolja, amit hozott, hogy az anya jobb étvággyal fogyaszthassa, vagy a gyermekágyasnak a komaasszony jelenlétében kellett megennie az ételeket, pl. Hajdú megyében. A hozott ételekkel az egész családot ellátták. Volt, ahol hagyományos rendje alakult ki a naponta vitt ételeknek-italoknak.
Szerintem ez pontosan egy olyan népszokás, amit nagyon is érdemes újraéleszteni! A törődés, egymásra figyelés praktikus, ugyanakkor szívet melengető kifejezése. A közösségi oldalak mindennapos használatának korában igen egyszerű a frissen szült kismama rokonait, barátait beszervezni egy komatálazásba, így biztosítva a gyerekágy időszakára segítséget és társaságot.
Természetesen érdeklődjük meg előzetesen, hogy a kismama tart-e erre igényt, hívatlanul semmiképpen se állítsunk be a legnagyobb jó szándékkal sem, akármilyen finom húslevest és mazsolás kalácsot is vinnénk.
Nágel Zsuzsi, 2013. április 02.