Inkább marad táltos

Minden hétfő éjjel kezdődött. Megnéztük az esti szokásos múvit, majd nyugovóra tértem. Valamikor Ember is bekászálódott mellém. Na, ekkor mondtam, hogy valami gáz van, mert azt éreztem, hogy szivárgok. Jól el is bagatellizáltuk a dolgot, szakadtunk egy sort.

Mivel gőzöm sem volt, milyen az elfolyt magzatvíz, nem ez volt az első dolog, amire gondoltam, lévén szoktam szivárogni terhesség alatt is, igaz nem így. Be is ugrottam a kádba egy kis alfeli frissítésre. Innentől kezdve viszont állandóan folytam, elég kellemes mennyiségben. Kb. éjfél körül gondoltam, hogy hiába nincs fájás, ez valószínűleg a magzatvíz. Riadóztattuk a láncot, mindenkit felkészítve az esetleges vaklármára.

Ha jól emlékszem, akkor fél egy magasságában érkeztünk a kórházba. A portás bácsi sok sikert kívánt az „azt hiszem, szülni fogok” kijelentés után. Aztán nővérszoba, ott is elhangzott a fenti kijelentésem, majd elirányítottak a szülőszobára.

Egy nagyon kedves szülésznő, Ica fogadott minket, ő volt az éjszakás. Jól elbeszélgettünk, vagy egy órát papíroztunk. Persze, jött a szokásos székletes kérdés is. Mondtam is neki, hogy olyat is produkáltam, amikor elkezdtem folydogálni. Itt még csak egyujjnyis voltam. Veszettül tartottam attól, hogy fájásgyöngeségem lesz, és minden nyavalyát belém fognak nyomni, mert ugye fájás még a kanyarban sem volt.

A vizsgálat közben elmondta a dokinéni, hogy szokott így lenni, ne parázzak. Időközben meg úgy döntött, hogy előkészít. Tegyük hozzá, egyedüli voltam, gondolom, el szerette volna magát foglalni. Megkaptam a beöntést, épp annyi időm volt, hogy uccu neki. Még jó, hogy szólt, hogy az első adag után ne álljak fel: tripláztam, majd lezuhanyoztam.

Valamikor beszéltem az éjszakás orvossal is, ő gépnél vette fel azokat az adatokat, amiket a szülésznővel papíroztunk. Vicces amúgy, mert tiszta szenvedés lehet, ha már ott jársz, hogy jön a baba, és nem ott, ahol én.

Aztán befektetett a szülőszobába, majd végre Ember is nálam lehetett. Néha CTG, néha vizsgálat, alig telt az idő. Egy biztos pont volt, az állandó pisilés. Ja, igen. Felvételnél mondtam, hogy faros volt a lelkem, de nem tudom, megfordult-e. Jól meg lett taperolva az akkor még számunkra nemtelen gyermekünk. És ekkor bizonyosodott be nekem, hogy a durván egy héttel ezelőtti szétrúgom-anya-oldalát című dolog, az biza a befordulás volt!

Amúgy, itt még szinte semmi fájás nem volt, éppen hogy csak volt valami, mintha aludt volna a gyerek. Néha lekapcsoltak, sétáltam, majd visszatettek, le, majd vissza...

Az utolsó emlékem olyan fél négy-fél öt körülire tehető, miszerint fájtam már rendesen, de még nem tolófájásosan. Hétkor elköszönt a szülésznő, új csapat érkezett. Ismét vizsgálatok, bemutatkozások - ez azért furcsa volt. A végére már teljesen érzékeny volt a septunom, majd beizéltem egy-egy vizsgálat alkalmával. És ugye lent kellett volna tartani a seggem, ami nem volt már így könnyű.

Fél nyolc magasságától viszont nagyüzem volt. Ha jól emlékszem, hárman bújtak ki természetes úton a fiam előtt. A meglepő az volt, hogy szinte hang nélkül zajlottak a dolgok, és szinte pikk-pakknak tűnt. Már nagyon túl akartam én is lenni rajta, de még nem szállt le teljesen a gyerek.

Bevallom, iszonyatosan szenvedtem, a sok fekvés és a CTG miatt. Majd az állj fel és társai. Még infúziót is kaptam, lévén a víz hamarabb ment el. És ugye ennek köszönhetem a hosszabb bújócskát.

A tolófájásoknál viszont már ordítottam, már nagyon ki akart bújni a gyerek, de nagyon azt szerették volna, ha állok. Itt már a helyes légzésvétel sem ment, mert tényleg vonyítottam. Arra még emlékszem, hogy azt mondták, dokinéni összerakja az előttem lévőt, s majd jön hozzám. A lábtartókat is akkor tették fel, amikor már - érzésem szerint - elindult a gyerek kifelé. És ugye segget le az ágyra, de nem igazán ment.

Elméletben gátvédelmes voltam, de nem fért ki a lurkó, ezért lett még egy metszésem ott lent. Ha jól emlékszem, durván hat nyomás kellett a dologhoz. Közben kéjgázt is kaptam, amit elsőnek zilálva vettem magamhoz, majd figyelmeztettek, hogy elájulhatok, meg a gyereknek sem jó, így eltoltam magamtól. Aztán megint visszatették. Jó a cucc, ahogy akkor meg is jegyeztem. Igaz, tökre elborult az agyam tőle.

Ember mindvégig bent volt velem, amikor kellett, mondta, hogy lélegezzek, nyomásnál meg tartotta a fejem. A kissrác is lilán érkezett, Gebe szerint lilább volt, mint Anna. Szerintem nem volt lilább, de színtartóbbnak bizonyult, mint a kiscsaj.

Elvitték, rendbe szedték, majd visszahozták. Próbáltam ciciztetni, de nem akarta a jót, így hagytam, hadd pihenjen. Kb. egy órán keresztül varrtak. Kaptam két öltést a méhnyakamra is, meg négyet a gátra.

Durván egy órás pihenő után a nővérke azt mondta, hogy lassan mehetek zuhanyozni. Ő bent keresett, amikor úgy gondolta, már felkészültem, én meg kint voltam már, felkészülve. Naná, hogy végig asszisztálta az egészet - és naná, hogy a tusfürdőt itthon hagytam, így intim mosakodóval mosdottam le. Nagyon meglepődött. Azért segített a lábamat megtörölni.

Egy négyágyas szobába kerültem, másodikként. Egy napig volt szomszédom, majd még amikor ő is ott volt, kaptam ikreket, majd másnap egy elsőgyerekest, végül egy második gyerekes anyukát. Nagyon jó szobatársaim voltak, beszélgettek!

Fiam kedves összenőtt lábujjakkal jött a világra - 2-3 ujj -, másnap meg egy hasonló kaliberű kislány is. Én nem tudok róla, de Ember sem, hogy a családban lett volna valakinek ilyenje, mert elméletben örökletes. Vágatni nem fogjuk, majd vágatja ő, ha akarja, így inkább marad táltos. Ha vágatnánk, akkor műteni kellene, és az onnan hiányzó bőrt - mármint vágás után - máshonnan kellene pótolni. Itt dőlt el véglegesen, hogy marad a lábacska így, nem szenvedtetjük a gyereket feleslegesen. Mert ugye nemcsak előnyökkel járhat, hanem hátulütőkkel is.

Fiam a hazaengedés napján kezdte meg a tengerparti életet, ugyanis magas volt a sárgasági értéke. Így egy nappal később jöttünk haza.

Anna nagyon jól viselte kistesó érkezését. Még jó, hogy tudja az „óvatosan” és „simogatni” szavak jelentését, így nem volt gáz. Féltékenységet egyelőre nem látok, bár műhiszti van, de az volt is, mert ha minden igaz, csúszik bele a dacba.