Gyermekvállalás

Gyilkosok és szülészek

Az orvostudomány nagyjai, a terhesgondozás úttörői és a szülészet tudományának atyjai: William Hunter és William Smellie neve még ma is tiszteletnek örvend az orvostársadalomban, pedig már több mint 250 év telt el munkásságuk óta. A híres duót már a 18. században is nagy megbecsülés övezte, klientúrájuk nagy része a gazdag és híres londoniakból került ki.

De lehetséges, hogy sorozatgyilkosok is voltak? A Journal of the Royal Society of Medicine-ben publikált új tanulmány szerzői szerint nagyon is azok voltak – írja a Guardian. Egy minden részletre kiterjedő történeti vizsgálat alapján a tanulmány szerzői azzal gyanúsítják az egykori orvosokat, hogy több tucat nőt – köztük terhességük különböző szakaszában járó asszonyokat is – meggyilkoltak azért, hogy később felboncolhassák őket.

„Smellie és Hunter tehetők felelőssé a 18. században, terhes asszonyokon elkövetett „fojtogatós” gyilkosságokért, mely sorozatnak egyébként több áldozata volt, mint a Burke és Hare párosnak, valamint Hasfelmetsző Jacknek összesen.„ – állítja Don Shelton, neves történész, a tanulmány szerzője.

Shelton szerint a két orvos 35-40 terhes asszony és azok meg nem született gyermekeinek meggyilkolásáért felelősek. Külön-külön működtek, és időnként segédeket is felhasználtak áldozataik felkutatására, a tanulmány szerint mindenesetre ők ketten tehetők felelőssé a londoni 1749-1755 közötti gyilkossághullámért. Ezután egy kis szünet következett, mikor mendemondák kezdtek el keringeni arról, vajon honnan szerezték a boncolásaikhoz felhasznált holttesteket, ám 1764 és 1774 között ismét működésbe léptek. Egójuk, személyes rivalizálásuk és a népszerűségüket – mint koruk leghíresebb szülészei - kihasználni vágyásuk motiválta őket, így Hunter és Smellie újabb és újabb áldozatokat szedtek, hogy tanulmányozhassák a terhesség fizikai hatásait és kifejleszthessék újabb és újabb technikáikat. „Bármennyire is hihetetlenül hangozzék, a közvetett, írásos bizonyítékok arra utalnak, hogy valószínűleg egymással versengve, titkos császármetszési kísérleteket hajtottak végre eszméletlen vagy frissen meggyilkolt áldozataikon azzal a céllal, hogy kiemeljék és újraélesszék a babákat.” – állítja a szerző.

Shelton az orvosok anatómiai atlaszát is megvizsgálta, amelyekben már feltárt terhes nőket ábrázoló, részletes ábrákat, orvosi szövegeket és az akkori londoni halálesetek leírását találta. Egyébként a skót származású Hunter 1762-ben Charlotte királyné, III. György feleségének orvosa is lett, ő segítette világra a későbbi királyt, IV. Györgyöt. A szintén skót Smellie sem volt kevésbé kiváló: a Boszorkányságtól a bölcsességig címet viselő tankönyve, amely a szülészeti és nőgyógyászati orvoslással foglalkozott egy csapásra a brit szülészeti történet legnagyobb alakjává tette. Úgy is tekintenek rá, mint a brit szülészet atyjára.

Hunter és Smellie idejében egyébként London élete meglehetősen kaotikus: a város egészségtelen hely, a betegségek miatti korai halálozás pedig nagyon elterjedt volt, ahogy a sírrablás gyakorlata is. A történész szerint viszont bizonyos, hogy a két orvos másképp nem juthatott volna hozzá a kutatásaikhoz felhasznált holttestekhez, mint gyilkossággal. A terhes asszonyok halálozása illetve közvetlenül szülés előtti meggyilkolása igencsak ritkának számított. A szegényházban elhalálozottak pedig jobbára idősek, betegek vagy gyerekek voltak. Így a kor sírrablói egészen biztosan nem tudták volna teljesíteni a szülészek különleges női testek iránti igényeit.

Mindketten használtak segédeket is: Shelton szerint Smellie segédje egy bizonyos Dr. Colin Mackenzie volt, míg William Hunternek saját tesvére, a jóhírű anatómus, John nyújtott segítséget. Legkedveltebb célpontjaik pedig a vidékről érkező fiatal nők voltak, hiszen a városban sok ember tűnt el.

1755 körül olyan pletykák kaptak lábra, miszerint a Smellie naplójában szereplő nők gyilkosság áldozatai lettek, ezért többen érdeklődést mutattak a holttestek eredetét illetően. „Ennek eredményeképpen Smellie és Hunter leállították kísérleteiket, mivel mindketten féltek egy esetleges pertől és kivégzéstől” – állítja a szerző. De Hunter befolyásos kapcsolatai révén elérte, hogy sosem indult az ügyben nyomozás.

Anthony Kenny, aki 40 éven át praktizált nőgyógyászként Londonban egészen 2007-es visszavonulásáig, így nyilatkozott: „Ez a két ember az én hősöm. Az a gondolat, hogy gyilkossághoz lehet közük, számomra teljesen megdöbbentő.” Kenny jelenleg a Szülészeti és Nőgyógyászati Királyi Kollégium múzeumának kurátora.

Miközben Kenny elismeri, hogy Shelton tanulmánya „rendkívül meggyőző”, továbbra sem tudja elhinni, hogy hősei ilyen rettenetes tettekért lennének felelősek. A holttestek kereskedelme jövedelmező üzletág volt akkoriban, és vonzotta a visszataszító és gátlástalan embereket – mondta. „Előfordulhat, hogy nem nyomozták le rendesen a holttestek eredetét, és így nem is tudták, hogy ezeket a nőket meggyilkolták.”

Ludmilla Jordanova, a londoni King’s College modern történelem professzora, aki az orvostudomány történetére szakosodott, Shelton azon állítását, miszerint a két orvos nem juthatott más forrásból ennyi halott nő testéhez, „meglepő állításnak” nevezte. Véleménye szerint a történelmi nyomozás izgalmas és ellentmondásos terület, ezért szerinte további, alapos és megfontolt kutatásra van még szükség.

Shelton véleménye szerint kutatása kicsit olyan, „mint a gondolkodó ember Da Vinci Kódja, ám ez esetben nem fikcióra, hanem tényekre építve.”

2010. február 10.