Enni vagy nem enni?
Nem orvosi tabu többé a szülés alatti evés: a vajúdás hosszát, a külső segítség igényét és a császármetszés arányát sem befolyásolta, hogy nassoltak-e két fájás közt a kismamák - jelentették brit kutatók a British Medical Journal című szaklapban.
Az orvosok világszerte helytelenítik, hogy a szülő nők vajúdás közben egyenek, azzal az indokkal, hogy egy sürgős császármetszés esetén, az altatás alatt a tüdőbe juthat az étel, és fulladást okozhat. A helyi érzéstelenítés elterjedésével azonban az utóbbi években drámaian csökkent az ilyen esetek száma.
Ugyanez a gyakorlat uralkodik Magyarországon is, bár egyes kórházakban már jóval engedékenyebbek a szülészek. Sőt, akadnak olyanok is, akik kifejezetten szorgalmazzák, hogy a vajúdás alatt a kismama egyen néhány falatot. Pár szem szőlőcukor vagy szendvics ugyanis segít megőrizni a vajúdó energiáit a szüléshez, a baba világra segítéséhez.
A szülészek egy része korábban is úgy vélte, rosszat tehet a kismamáknak, ha az akár sok-sok órán át tartó vajúdás közben éheznek. Andrew Shennan, a londoni Kings College orvosa és kutatótársai 1426 egészséges, először szülő nőt követtek, akiknek egyik csoportja csak a korábban is engedélyezett vizet ihatta vajúdás közben, másik része azonban ehetett is. Az enni-innivalók közt kenyér, süti, gyümölcs, alacsony zsírtartalmú joghurt, izotóniás ital és gyümölcslé volt – írja az MTI.
Sokféle összehasonlítási szempont alapján - spontán hüvelyi szülés és császármetszés aránya, a vajúdás időtartama - nem találtak különbséget a két csoport között. Még a szülés közbeni hányás aránya is megegyezett: 35 százalék volt mindkettőnél, valamint a világra jött babákra sem volt hatással, hogy édesanyjuk evett-e a szülés közben.