Emlékül...

Dr. Kálmándy Sándor főorvos úrnak szeretnék emléket állítani az én történetemmel. Kisfiam 2002. január 23-án született az óbudai Margit kórházban, Kálmándy doktor úr segédletével. Akkor még senki sem gondolta, hogy doktor úr egy év múlva már nem lesz közöttünk.

Mindig szeretettel fogok a Margit kórház szülőosztályán dolgozókra gondolni, akik olyan csodálatos élménnyé tették számunkra kisfiunk születését. Megemlíteném Mesterné Ildikó szülésznő nevét, aki a szülés estéjén találkozott velünk először, mégis úgy éreztük mintha családtag lenne.

2002. január 22.-én este 10.08 órakor elpattant a magzatburok, 3 nappal a kiírt időpont előtt. Egy halk belső pukkanást éreztem és a hálószobából kikiabáltam a férjemnek, hogy indulunk szülni. Nagyon izgultunk mind a ketten, úton a kórház felé már megbeszéltem a kisfiammal, hogy nagyon jól fog menni minden. Fájásom egyáltalán nem volt, de a magzatvíz rendületlen folyt. A kórházban aztán beindították a fájásokat, megkaptam az epidurálist és hajnali 4.40-kor megszületett a fiam.

Leírhatatlan az élmény, amit a férjemmel együtt átéltünk. A fájdalom már akkor sem volt fontos, bár a férjem szerint 1.5 órán át idegrángásaim voltak, csak úgy rezgett alattam az ágy. Én mindebből csak arra emlékszem, hogy hallgattam a fiam szívhangjait, próbáltam koncentrálni és semmi olyat nem tenni, ami a babámnak árthat. A férjem átszellemült arcát láttam csak, amikor a fiam felsírt, akit aztán rögtön a hasamra is tettek és pár másodpercig szemlélgettük egymást.

A férjem azt mondta, hogy pár másodpercig fekete-fehérben látott mindent, amikor először meglátta a fiát, csak később, a fényképeket nézegetve tűnt fel neki, hogy mennyi vér volt. Pici fiam 4 kg-val látta meg a világot, így engem is rendesen varrtak. A varrás kellemetlen volt, de akkor már a férjem ott ült mellettem a fiunkkal a karjában és én csak gyönyörködtem bennük.

Kálmándy doktor úr a terhesség, a szülés és a szülés utáni rehabilitáció alatt végig mellettem állt. Olyan élménnyé tette számunkra a fiam születését, ami egész életünk során elkísér majd. Sajnos második gyermekem születésénél már nem lesz ott, de tanácsait még most is hallom, most is látom az arcát, ahogy felém hajol és kedvesen biztatva azt mondja: "Mindjárt meglesz a nagylegény."