Terhesnapló12 - Lily: Szülésem története
Már valamit sejtetett velem a tény, hogy nem aludtam valami jól és hogy reggel 5 órakor már talpon voltam. Elkezdtem szokás szerint takarítani, mosni. 10:00-ra volt időpontom ctg-re, de mindent meg akartam csinálni még 10 előtt. 9 re sikerült is végeznem.
Párommal és anyukámmal ültünk a váróteremben. Ekkor se fájás, se rosszullét, majd kicsattantam. Egész reggel az járt a fejemben, milyen tökéletes lenne a mai nap szülni: pont szabadnapos a párom és november 22-e olyan szép dátum.
Beültünk ctg-re és elindultak a fájások. 45-ös érték alá nem is ment az egész vizsgálat alatt és 100-asig ment fel, amiket nem nagyon éreztem. Megvártuk a következőt... 7 percre rá jött. Kiültettek egy kicsit a váróba vissza, mert a vérnyomásomat is magasnak találták, pedig halál nyugodt voltam.
Kis idő után újabb mérés, de nem változott semmit. A dokimat hívták a terhesgondozásról, hogy beindult a szülés. A doktor úr már hamarabb el is indult, mert egy másik kismamánál is akkor indult be a szülés. Mire a cuccommal együtt Kistarcsára beértünk, erősödtek a fájások. Ugyanúgy 7 percesek, de erősebbek... . A doktor úr behívott a szülőszobára, megvizsgált, ekkor már 4 ujjnyira tág voltam. Elküldtek átöltözni a zöld kórházi ruhába majd felvették az adataimat.
Közben, kint a szülőszobák előtt mindenkit riadoztatott a családom. Mindenki izgatottan várakozott kint. A szülésznőm is megérkezett már. Nem sokkal később megrepesztették a burkot. Ennek hatására szép tempósan elkezdtem tágulni, fájások ugyanolyanok voltak és sűrűsödtek.
Párom leste minden igényemet, el se mozdult mellőlem. Magas a fájdalomküszöböm így az elején még nevetgéltünk, poénkodtunk. Aztán mikor már délután 3-4 fele jártunk, egyre erősebbek lettek, de abbamaradt a tágulás így Oxitocint is kaptam. Félóránként emelték a dózisokat. Ekkor már átszellemülve, a fájdalomra koncentrálva hol feküdtem, hol a bordásfalnak dőltem. Egész 9 hónap alatt erre készültem, hogy csendben, nem nyafogva szüljek. Így is lett szerencsére. Teljesen magamba fordultam és szinte meg se hallottam, mit beszélnek vagy mi történik körülöttem. A doki teljesen tanácstalan lett a végére ugyanis a fájdalomtól teljesen kimerültem ekkorra már és 10 cm-re tág voltam és kezdtek múlni a tolófájások.
Az ügyeletes orvossal bejött a doktor úr és próbálkoztunk. Nem jöttek a tolófájások ugyanúgy. Agyban már feladtam. És erre a doki is rájött és azt mondogatta, hogy "igen én képes vagyok és meg is fogom tudni szülni a babát. Friss fiatal szervezet vagyok és meg tudom csinálni." Megint megpróbáltuk ekkor már elkezdett lejjebb jönni. Végül 5 nyomás, 9 óra vajúdás után 19:56-kor világra hoztam az én drága pici fiamat épen, egészségesen.
3710 gramm 58 cm-el született. Nagy babának számított az én testfelépítésemhez és a pocim méretéhez képest. Nagyon elfáradtunk mind a ketten. Egyszerűen hihetetlen volt, mikor rárakták a hasamra. Sokkot kaptam konkrétan. Ekkor már azt csinálhattak velem odalent, amit akartak. A nagy csodálások közepette a doki összevart.
Úristen 9 hónapot vártam rá, álmodoztam, elképzeltem, hogy hogyan nézhet ki és egyik pillanatról a másikra már itt van. Ez volt az a pillanat amikor szülők, család lettünk. Büszke voltam magamra. Azaz nem csak magamra, hanem mind a hármunkra.
Számomra nem a "csodálatos" szó jut eszembe, ha a szülésre gondolok. Ráadásul a családomat se láthattam aznap, mert ájuldozás miatt nem bírtam felkelni. Infúziót kaptam. Így is hajnali 3-ig vártak hátha ki tudok jönni.
De, amikor megláttam a kis hajas babámat, amikor megszületett, azt gondoltam, hogy megért minden egyes perc szenvedést.
