Terhesnapló10 - Liza: Legyőztük a rákot! (14. hét)

Először semmit sem értettem a leírtakból, csupa latin kifejezés, orvosi szöveg. A csoda dokim pedig visszament Amerikába, így ő nem tudta elmagyarázni nekem az eredményt. Szerencsére családunk ismerősi körében sok orvos van, onkológusok is, így 3 órán belül anyósóm már talált is valakit, aki jó híreket tudott mondani. A leletemet látva elkomorodott minden orvos, akivel anyósom vagy a párom egyeztetett. Többen is életmentő babának kezdték nevezni a kis magzatot, hogy ilyen korán kiderült a rákom, Mondták, nagyon vigyázzak rá. De ő is vigyáz rám…

Nehéz időszakon vagyok túl. érzem, hogy több szintéren is meg kell küzdenem azért, hogy anya lehessek, de nem baj, annál jobban akarom!

Elkezdett nőni a hasam, és már többen is mosolyogva gratulálnak, főként, ha véletlenül megtudják az előzményeket. Én nagyon élvezem, hogy látszik a terhességem, alig vártam már ezt. A hányingerek is csökkennek, az erőnlétem is kezd javulni. Az immunrendszerem még gyenge ugyan, de egyre erősebb kezdek lenni. Nem sokára visszamegyek dolgozni, most csak otthonról ténykedem.

Talán most értünk ebbe a fejlettségi szakaszba, talán most nyugodtam meg annyira, hogy tudjak figyelni a belsőmre, nem tudom, mindegy is, a lényeg, hogy végre érzem a kicsi szívhangját. Ha a kezemet a hasamra teszem, érzem, ahogy ver a kis magzati szív. Ez nagyon megnyugtató. Borzasztóan idegesített, amikor semmit sem éreztem.

Nagyon szerencsés vagyok, mert úgy tapasztalok meg nehézségeket, hogy a vége jól alakul, így csupán megerősödőm tőlük, és a küzdelem édes, ha legyőződ az akadályokat. Értékelem, hogy élek, értékelem, hogy végre anya lehetek…