Terhesnapló 4. - Sűrűsödő vizsgálatok és az utolsó simítások

A hetet egy védőnői látogatással kezdtük, ami nagyon jól sikerült, Mr. Mimi is itthon volt véletlenül és nagyon jól elbeszélgettünk. Mr. Mimi is sok kérdést feltett neki és átrágtuk magunkat a szoptatáson és a kórházi, valamint az otthoni első napokon, hasznosnak éreztem és örültem, hogy a védőnőnk is látja, hogy a férjem mennyire képben van és mennyire érdeklődő, ha a kislányunkról van szó.

A szerdai szülésfelkészítőn egyébként pont a szoptatás lett volna a téma, de próbálom a nagy tömeget kerülni, ha nem muszáj, nem megyek bevásárolni és nem is tömegközlekedek, ezért is érintettük ezt a témát is, mert a heti alkalmat kihagytam.

Aztán jött a kedd az ultrahanggal és az NST-vel. Számítottam rá, hogy nem fogunk egyhamar végezni - cirka 3 és fél óra lett a vége -, de nem volt olyan problémamentes a nap sajnos. A múlt heti NST után nem gondoltam volna, hogy bármi gond lehet, de nem számoltam azzal, hogy az ultrahangnál ennyit kell majd várnunk, ráadásul Oli nem igazán szerette eddig sem ezt a fajta vizsgálatot, így miközben a nemtörődöm kórházas doki nézegette, lefagyott, aztán csak nem akart feloldódni, egyáltalán nem mozgott. Utána átsétáltam az NST-re, ott még a kabátomat sem tudtam levenni, már behívtak, így akárhogy is piszkáltam és simogattam, csak nem akart rugdosni, kellett volna neki néhány nyugodt perc előtte.

A vizsgálat végére ideges is lettem, hogy nem akar mozogni, ráadásul Mr. Miminek sikerült a reggeli tejeskávémat kicsit ütősre elkészítenie, így a vérnyomásom az egekbe szökött, és miután a dokihoz bejutottam, már nem is csodálkoztam, hogy elkezdett aggodalmaskodni. Nem a megszokott keddi kórházas, óriáskezű doki volt, hanem egy új, flegma, fiatalabb és meglehetősen nagyképű orvos, aki éppen az asszisztenst alázta, mert nem volt a tűzőgépe megtöltve. Aztán hozzám fordult és közölte, hogy át kell mennem egy újabb ultrahangra, és meg kell nézni a flowmetriát, mivel egy órával korábban a másik doki nem nézte meg, és nem igazán tetszik neki az NST eredménye, ráadásul a vérnyomásom is aggasztó. Persze hozzátette, hogyha a flowmetria eredménye nem megfelelő, akkor már haza sem kell mennem.

Ne értsetek félre, az első a baba, és az ő érdekében, ha kell, akkor előbb is befekszem a kórházba, de rendkívül bosszantó volt, hogy az egyik doki nagyon felületes volt, a másik meg túl alapos. A flowmetria eredménye jó lett, de visszarendeltek kontrollra csütörtökre, és napi háromszor kell a vérnyomásomat mérni. Azóta persze mérem serényen, de még átlag alatti is, nemhogy magas.

Ma reggel újabb NST-re virradtunk, tegnap este Olival el is beszélgettem, hogy mik az elvárásaim a mai vizsgálatra vonatkozóan vele kapcsolatban. Az elején nem igazán akart ráérezni, de addig nyaggattam, míg egy kisebb táncbemutatót rendezett odabent.

Utána egy újabb orvos - kivételesen egy nő - ellenőrizte a görbét, és ellenőrizte az általam mért vérnyomás eredményeket, majd közölte, hogy oda kéne figyelni jobban a diétára, hogy ne legyen gond a vérnyomással, meg a súlyomra is figyelni kéne. Elismerem, hogy nem vagyok egy nádszál kisasszony, de még mindig csak 5 kg plusznál tartok, nagyon odafigyelek a diétára, és azt az egyetlen magas vérnyomást leginkább a körülményeknek köszönhettük. Észrevettétek amúgy, hogy általában azok figyelmeztetnek leginkább a szigorú diétára, akik maguk is el vannak hízva?

Ettől függetlenül maximálisan rá vagyunk hangolódva a picur érkezésére, Oli kis kuckója készül a szobánkban, nagyon rákaptam a fészekrakásra, sorra gyártom a dekorációs elemeket, ha lehetne, mindent ugyanolyan mintájúra decoupage-olnék és festenék.

A szekrényt átpakoltam, a babaruhákat méret és típus szerint szétválogattam, szigorúan kategorizáltam őket, egy rövid ujjú rugi ugyanis nem fér meg - legalábbis számomra - ugyanabban a kupacban egy hosszú ujjúval. Sajnos, mániákus lettem. Ezen nem igazán segít az sem, hogy néhány naponta újabb babaruha adagot kapunk az ismerősöktől és rokonoktól, így a mosás-vasalás-kategorizálás egy véget nem érő folyamattá változott.

Minden készen áll, Oli akkor jön, amikor akar, azon sem pánikolok már, hogy a szülésznőm egy nap múlva szabira megy, és hogy a kórház az influenza miatt le van zárva. A lezárásnak kicsit talán még örülök is, mert itt nálunk a kórházban többszemélyes szobák vannak, és így legalább nyugodtan tudunk foglalkozni a babáinkkal, nem lesznek bent egész nap számunkra idegen látogatók. Így kevésbé lesz zavaró 2-3 másik kismama előtt szoptatni. Persze ez azt jelenti, hogy Mr. Mimit sem fogják beengedni, de ezt a 3-4 napot kibírjuk és tudni fogom, hogy ő közben itthon vár már minket és az utolsó simításokat fogja a szobánkban végrehajtani.

A lényeg, hogy készen állunk testileg-lelkileg és minden elképzelhető formában. Szóval, Oli, ne fogd vissza magad, ha gondolod akár már ma is megérkezhetsz közénk!

Mimi