Terhesnapló 3. - Kismamás merengések

Reggel éreztem először a kisbabám csuklását, a ritmikus összehúzódásokat nem tudtam először mire vélni, eltelt egy kis idő, mire rájöttem, hogy ez ugyanaz az érzés, amit Csanáddal való terhességem során rengetegszer volt alkalmam átélni. Ijesztően gyorsan felejtünk. Néha szeretném ezeket az érzéseket ugyanúgy megörökíteni, ahogy egy képet megőrizhetsz egy fotón. Legalább egy szeletét a valóságnak. Ezt még miért nem találta még fel senki?!

A csukláson nagyon jól szórakoztam, és ez meghozta a kedvem a pakolászáshoz. Kivonultam a sufniba, és a hipermarket láncok kínálatából ismert óriási viaszosvászon szatyor-hegyekkel tértem vissza. Telis tele volt mind krémszínű és halványkék, édes babaholmival. Szisztematikusan nekiláttam a méret és a funkció szerinti csoportosításnak, hajtogatásnak. Középen ültem, mint egy óriási, pocakos császárnő, körülöttem pedig a legédesebb emlékeim hevertek szanaszét.

A gépies szortírozás nagyon hamar átcsapott amolyan igazi, befelé figyelős, kismamás merengésbe. Mintha tegnap lett volna, hogy ezeket a ruhákat kimostam és kivasaltam az elsőszülöttemnek. És mintha csak tegnapelőtt történt volna, hogy a testvéremmel játékbabák ruhácskáit vasaltuk a játékvasalónkkal. Néha megrettenek a gondolattól, mikor esténként lehunyom a szemem, hogy egyszer majd úgy nyitom ki, hogy rájövök: eltelt felettem, bedarált az élet.

Persze ezeket a szomorkákat el kell hessegetni, nem is szabad ilyenekre gondolni. Az esős vasárnap délutánokon történő ruhaválogatás ürügyén kitörő nosztalgikus elmélkedés csak és kizárólag egy felé terelheti egy édesanya gondolotait: köszönöm Istenem, hogy van értelme az életemnek, hogy bárhogy lesz is, a gyermekeim az életem folytatásai lesznek itt a Földön.

Estére nagyon elfáradtam, de ugyanakkor rendkívül elégedetten húztam magamra a takarót. A kisbabám is megérezhetett valamit az egész napos tömény figyelemből, mert boldogságában hihetetlen dolgokat produkált. Megfigyeltem már korábban is, hogy este fél tizenegy és éjfél közt a legaktívabb, de amit aznap este művelt mocorgás címén, az döbbenetes volt. A férjem szerint horrorfilmbe való, és szégyenszemre eljött az a pont, amikor a másodikgyerekes családapa azt mondta: ő ezt nem tudja tovább nézni, fél tőle. Én persze szolidáris hümmögés helyett hangos hahotára fakadtam.

Azt hiszem elindult valami az elhanyagolt kapcsolatépítést illetően: egyre többször kapom magam azon, hogy a figyelmem elkalandozik, hibát vétek a gépelésben, az elmém egészen máshol jár, egy picike fiú lelki rezdüléseit keresve. Vagy éppen nagyon is tudatosan, felelek a mocorgására, hanggal és simogatással egyaránt, és újra és újra meglepődök rajta, hogy igenis lehet így beszélgetni!

A terhességem alatt bekövetkezett legszebb dolog pedig tegnap történt velem. A 30-32. heti magzati fejlődés ellenőrzését szolgáló ultrahangot egybekötöttük egy 4D-s felvétellel. Mit mondhatnék? Gyönyörű ez a gyerek. Kedvtelve nézegette az idős szonográfus-orvos is, és többször elismételte: „gratulálok, igazán nagyon szép kisbabájuk lesz.” Láttam hasonlóságot és különbséget is Csani hasonló korú felvételeit felidézve, ami különösen jó, mert egyik oldalról éreztem, hogy ismerős nekem ez a kisfiú, míg másik oldalról felfogtam azt, hogy egy teljesen új emberi lényt hordok a szívem alatt, akinek a kis egyéniségét, személyiségét boldogság lesz felfedezni és megismerni.

A koránál kicsit fejlettebb a méretei alapján, így a szonográfus is megígérte nekem: egyszer volt Budán kutyavásár, ne készüljek egy újabb három kilós fiúgyerekre. Ilyenkor próbálom kiirtani az agyamból azt az adatot, miszerint, a nagynéném a három kilós fia után egy négy és fél kilós leányt szült…

Csodás felvételek készültek, látszik, amint a kisfiam a finom kis pofikáját az öklére hajtva Csipkerózsika módra szunyókál, a térdére könyökölve tartja az arcát, akárcsak Rodin Gondolkodója, vagy éppen kinyújtja a csöpp nyelvét, grimaszol, vagy mosolyra húzza a száját. Ismerősek voltak a cirkuszkerítés mintájára szétterpesztett lábujjak, melyeket jól ismerek már egy negyvenkettes és egy huszonnégyes lábikóról. Apja fia ez is. Legyen akkor Micó baba. Az én Micó babám.

Szofi