Terhesnapló 2. - Idegpályák és titkos rezgések

A hasam, most úgy látom, ugrásszerűen nőtt egyet az elmúlt egy-két hétben, és eléggé elfárad estére, főleg, amikor a Kicsi nyűgösebb, fáradtabb, mindenáron cipelteti magát és a térdemen akar lovagolni, és zsipp-zsupp-kenderzsuppot játszani. A Balatonra menni is elég fárasztó lenne mindennap, így ma a nővéremék vitték a Nagyot, hogy ő ne maradjon ki, mi meg itthon pihentünk a Kicsivel.

A nővéreméknek új kismacskájuk van, akit egyelőre hoznak magukkal, mert kicsi még ahhoz, hogy egyedül otthon hagyják… én meg igazán nem vagyok egy parázós típus, de a toxoplazmózistól félek. Ha már az emberek nagy része szinte észrevétlenül átesett rajta, és pont én kezdtem a harmadik terhességemet is negatív eredménnyel, hiába, hogy érintkeztem macskákkal, földdel és minden egyéb lehetséges kórokozóval az elmúlt 32 évben – szóval akkor, ha lehet, ne pont most kapjam el. Volt is ebből kisebb konfliktus, ami lelkileg szintén megviselt, meg az is, hogy ezt ne nagyon lássák rajtam – remélem, sikerült.

A pocaknövekedéshez még hozzátenném, hogy nem tudom, híztam-e ezen és az elmúlt héten, mert itt nem mérem magam, de azt hiszem, a pocakon kívül más testrészem nem lett nagyobb, illetve nem eszem sokat, és meglepően hamar, kis adagokkal jóllakom. Még mindig a gyümölcsöt kívánom, sok folyadékot iszom, kell is ebben a melegben. Körülbelül másfél hete újra tudok kávét inni, na ez lehet egy hízási faktor, mert alapvetően nem szeretem a kávé ízét, de az a kis koffein kell, így egyujjnyi kávét teszek egy nagy bögrébe, teleöntöm tejjel, megmelegítem és viszonylag sok cukorral iszom. De ennyi luxus kell!

A héten voltak látogatóink is, rokonok, akik a Balatonnál nyaraltak és eljöttek hozzánk is, egyikük egy két és fél éves kislánnyal, nagyon jól elvoltak a fiúkkal. Programnak főleg a strandolást választottuk, hiszen kánikula volt, és hálás vagyok a Nagynak, hogy olyan boldog tud lenni apróságoktól: hogy fagyiztunk, hogy bementem vele a mély vízbe, hogy vettem neki egy labdát…

Remélem, hogy ezen a héten tudunk többet kirándulni, alkalmasabb lesz rá az időjárás is. Vasárnap viszont csatlakozott hozzánk a párom is, és este, amikor lefektettük a gyerekeket, bementünk kettesben a városba, sétáltunk, megnéztük a Balatont, a hajókat, a jazzfesztivált, majd egy étterem teraszán vacsoráztunk. Nagyon jó volt, olyan rég jutottunk már ilyen lehetőséghez! Én pedig kifejezetten csinosnak éreztem magam az új kismamafarmeremben, fodrászhoz is eljutottam a múlt héten, sőt, még a körmömet is kifestettem. Nem vagyok az a nagyon sminkelős-lakkozós típus, de rám fért már egy kis nőiesség.

A hétvége elmúltával a nővéremék hazamentek, és bár nagyon örültem, hogy láttam őket, és a gyerekek is jól érezték magukat, jó lesz megint egy kis nyugalom és viszonylagos csend – ami csak annyit jelent, hogy nem három-négy, csak két fiú fog ugrálni és zajongani a házban és a kertben, plusz az egyre növekvő Pötty – bár ő még nem zajong, de határozottan jelen van. Ami egyáltalán nem zavar, sőt.

Nagyon szeretnék neki nevet találni, de egyelőre nem sikerült dönteni a felmerült lehetőségek közül, és időről időre egy új esélyes is beugrik. De hiszen ráérünk még, és a 19 hetes ultrahangot úgyis meg akarom várni, hogy legyen biztosabb a neme.

Addig amúgy nagyon fiúként gondolok rá, most épp el se tudok képzelni mást. Az ultrahang előtt még meg kellene szerezni az AFP leletet, egyre gyakrabban gondolok rá, és meg is érdeklődtem, hogy az én TAJ-kártyámmal a párom is elmehet érte. Aztán persze elfelejtettem odaadni neki a kártyát, amikor itt volt.

Elkezdtem vas pezsgőtablettát inni, hogy ha lehet, feljebb menjen a hemoglobinszintem, mert az a legutóbbi vérképben elég kevés volt – amúgy is épp határeset szokott lenni, pláne terhesen. Szívesebben próbálkozom először ilyesmivel, mint receptre kapható gyógyszerekkel, és a székrekedéstől, aranyértől is tartok, amit ezek gyakran okoznak. Remélem, a következő vérvételig javul a dolog, és talán a fáradékonyságon is segít, bár nem érzem magam indokolatlanul fáradtnak.

A kirándulós nyaralás nekem tényleg jobban bejön, és persze a gyerekek is élvezik. Voltunk sétahajózni, utána még sétáltunk, játszótereztünk a hajóállomás közelében lévő parkban, és a végén egy gyors záportól bőrig áztunk. Ellátogattunk egy csacsifarmra is, a honlapja alapján kicsit nagyobb durranásra számítottam, de láttunk egyhetes kiscsacsit is, a Nagy szamaragolt, a Kicsi is felült rá, aztán még megnéztük a balatonszentgyörgyi Csillagvárat is. Ez volt a nap megkoronázása, mindenkinek ez tetszett a legjobban.

Érdekes, de ezekkel az élményekkel kapcsolatban úgy érzem, a Legkisebb is részt vesz bennük. Kap a levegőből, amit máshol szívok be, az enni-innivalókból, amit megkóstolok, és valahogy, idegpályákon és titkos rezgéseken át főként az érzelmekből, az átélésből kap. Jobban érzem ezt, amikor kirándulunk és programokat csinálunk, mint amikor „csak” lemegyünk a strandra –ez furcsán hangozhat, hiszen a Balaton is nagy élmény. Persze hogy az, nekem is az a mai napig, de azért én itt nőttem fel, ez az eredeti közegem, inkább nosztalgia nekem, mint vágyott újdonság. Inkább a gyerekeim örömét élvezem a fürdésben.

Közben otthon zajlik a festés, és lehet, hogy elhúzódik egy kicsit - akkor tovább maradunk. Azért már mennék haza is, hiányzik. Jövő héten akár innen is, de orvoshoz kell mennem, a saját orvosomhoz és a genetikai ultrahangra. Ezen a héten pedig – tudom, ezt már vagy harmadszor írom – a páromnak meg kéne szereznie az AFP-eredményt… Jó lenne már ezeken túl lenni, eredményeket tudni, és mindezeken felül otthon lenni, a megszokott környezetemben, kicsit kipihenni a nyaralást.

A Kicsi beteg lett, csak egy nátha, remélem, semmi szövődmény, és semmi olyan vírus, ami árthat a Legkisebbnek. Ezen se paráznék egyáltalán, de májusban született egy ismerősömnek babája betegen egy olyan vírus miatt, ami az anyánál egy nátha szintjén jelenik csak meg. Már jól van, de volt több hét kórház, kivizsgálások és lesznek még kontrollok is, akkor utánanéztem, hogy többet tudjak róla – ez a CMV vírus, a Kicsinél szűrték is a ciszták miatt, majd megnézem a leletemet, hogy átestem-e már rajta. Szóval az ilyenek elgondolkodtatnak, de alapvetően optimista vagyok, remélem, látszik! És ma a TAJ-kártyát is sikerült odaadni a páromnak, remélem, mielőbb meg tudja szerezni a leletet.

Éva