Terhesnapló 2. – Teljes gőzzel nyár

Kiderült, de legalábbis valószínűvé vált, hogy anyuéknál eltörtem a kislábujjamat: egy éjjeli ébredés után, amikor a sötét folyosón botorkáltam vissza aludni, nagyon belerúgtam egy szekrénybe, reccsent is, akkor még nem tudtam, hogy az ujjam vagy a szekrény. Másnap estig nem látszott rajta semmi, aztán kezdett dagadni és lilulni, a Párom anyukája megnézte, és mivel neki volt már lábujjtörése, azt mondta, szerinte ez el van törve. Nem mentem el megröntgeneztetni, úgyse tudnak vele csinálni semmit. Szerencsére meleg van, papucsban járok, és napról napra javul is a helyzet.

Lassan fogorvoshoz is kéne mennem, talán már nem öklendeznék, ha a számba nyúlkál - a 12. hétig emiatt nem akartam, de ez már a 13. hét. Tudom, hogy van is mit tennie, bár panaszom nincs, emiatt nehezebb is magamat rávenni. A Naggyal lelkiismeretesen jártam fogorvoshoz a terhesség alatt, sok mindent helyre is tett, a Kicsivel úgy voltam, hogy ha nem fáj, akkor minek. Aztán, mikor olyan 8-9 hónapos volt, járhattam a két gyerekkel, mert akkor már fájt. Hárommal még kevésbé lenne egyszerű, úgyhogy most megfogadtam, amit lehet, kikezeltetek szülés előtt, csak félek... De elmegyek, akkor is! A fogorvos egyébként egy tündéri nő, ha egyszer elmegyek hozzá, másodszorra már nem félek.

Bejelentkeztem a háziorvoshoz is a következő harmados vérvételre, szerencsére van lehetőség itt a faluban arra, hogy helyben leveszik a vért, beviszik a városba, az eredmény is ide érkezik. Úgyhogy nem kell beautózni, hosszasan várakozni, miközben a két gyereket vagy viszem, vagy nem. Most orvosi téren egy-két hétig nyugi lesz, a vérvétel majd két hét múlva lesz, előtte pár nappal nőgyógyász, utána pár nappal AFP és egy védőnői vizit.

Fonyódra utaztunk - budapesti barátnőm családjának van ott egy kis nyaralója, sokszor tölt ott nyáron három-négy napot a kislányával, már tavaly is meglátogattuk őket ott, nagyon jó kis hely majdnem a Balaton-parton. Így aztán megvolt a fiúk első idei fürdése – és az enyém meg Pöttyé is – és persze jókat hűsöltünk a nyaraló árnyékos teraszán, finomakat ettünk, jó kis pihenőnap volt.

Barátnőm augusztus végére várja második kislányát, nagyon csinos pocakja van, a „nagy” lánya pedig az én Kicsimmel egyidős. Jól elvoltunk együtt, és mire visszaértünk a házhoz, megérkezett még egy barátnőnk, két kisfiúval. Teljes volt a csapat, így mentünk le fürödni. A Nagyról már eddig is tudtam, hogy igazi Halak, legszívesebben az egész nyarat a vízben töltené, de a Kicsi meglepett. Eleinte óvatos volt, de ráérzett az ízére: egyedül bejött a vízbe, néha még a kezemet is elengedte, és boldogan sétált fel-alá a neki mellig-nyakig érő vízben. Én most gond nélkül fürödtem, aznap szinte nem is gondoltam a pocakomra, jólesett a víz, az árnyék, a beszélgetés és utána este itthon a pihenés.

Másnap nagyon lazák voltunk, meg is beszéltük a Naggyal, hogy tudunk élni – délelőtt elmentünk egy barkácsáruházba, és vettünk egy puhafalú medencét, amire már hónapok óta spóroltam. Már majdnem dél volt, mire hazaértünk, akkor teregettük ki a tűző napon, fújtuk fel a peremét és kezdtük el feltölteni. Közben a Kicsit megetettem és lefektettem, mi pedig folytattuk a medence és a víz őrzését, figyelését, de az is eszembe jutott, hogy nekünk is kéne ennünk valamit – mivel főzni késő is volt, meg kedvem se volt a nagy melegben, rendeltünk egy pizzát. Aztán leültünk a Naggyal az árnyékba egy takaróra, felvágtuk a pizzát, magamnak kibontottam egy alkoholmentes sört, neki hoztam egy nagy bögre vizet, közben csobogott a víz a medencébe, mi pedig ott piknikeztünk mellette, nagyszerű volt.

Közben kaptam egy sms-t: megjött a kombinált teszt eredménye! Jó előre biztattam magam, hogy a viszonylag magasabb kockázati értéktől sem kell megijedni, megnéztem a koromhoz rendelt átlagos kockázati arányt, és úgy készültem, hogy ha ennél alacsonyabb lesz az én eredményem, az már jó. Hát, semmi szükség nem volt ilyen önbiztatásra: a Down-kór kockázati aránya 1:12000, az Edwards-szindrómái kevesebb, mint 1:50000. Szuper, ez a kő is leesett! Én megbízhatóbbnak tartom ezt a vizsgálatot, mint az AFP-t, úgyhogy nagyon örültem az eredménynek.

Megvolt ballagás és évzáró volt az iskolában, ezzel hivatalossá téve a vakációt. Rettentő meleg volt még öt órakor is, és a szülőknek csak állóhely jutott, az iskolásokon kívül csak nagyszülők kaptak ülőhelyet... Már a ceremónia vége felé vettem észre, hogy egy addig eltakart sarokban velem egyidős, egészséges és nem terhes anyukák is üldögélnek, úgyhogy amikor egyikük felkelt, bizony lecsaptam a helyére. Remélem, látták, hogy babát várok, mert ez most pont az a kor, amikor még nem tudják megítélni, hogy csak felszedett az anyuka pár kilót, vagy jön a kistesó.

Na de nem is ez a lényeg: az iszonyatosan hosszúra nyúló ünnepség végén meglepetés ért: nagyfiam oklevelet kapott az olvasás népszerűsítéséért és hivatalos könyvmollyá avatták. Aztán az osztályban, ahol a bizonyítványokat osztották, kapott mellé jutalomkönyvet ő is. És a bizonyítványa miatt is nagyon büszke vagyok rá: négy négyese lett, abból kettő készségtárgy, énekből pedig dicséretes. Hihetetlen, hogy szeptembertől már harmadikos lesz! És a jövő évi évzárón már egy féléves babával és egy majdnem hároméves kisfiúval vehetünk részt. Most pedig teljes gőzzel belevethetjük magunkat a nyárba!

Éva