Terhesnapló 2. – Majdnem irányba fordult!

Elég vicces voltam, ahogy anyukámnak magyaráztam, mit hogyan, el is küldött azzal, hogy ne csináljak már úgy, mintha ők nem neveltek volna fel három gyereket. Hát jó, de nem az én kicsi fiamat! Én meg olyan szépen elterveztem, hogy majd ezen a szabad éjszakán és napon programot csinálunk, reggel sokáig alszunk, napközben is pihenünk – persze mindent csináltunk, csak ezeket nem. Na jó, amikor anyuéktól eljöttünk, útközben megálltunk vacsorázni, ezzel megvolt a kettesben töltött program.

Reggel korán keltünk, elmentünk festékeket és szerszámokat venni, aztán pedig nagy bevásárlást csaptunk: K-nak kellett ruhákat venni, mert a diéta következtében most már 20 kiló fogyásnál tart, lassan abba is hagyja, mert így már elég lesz, és különben is, ha nem teszi, összeérünk súlyban, és azt azért már mégse. Megértem a férfiakat, miért okoz nekik nehézséget, ha a nők elcipelik őket vásárolni: lejártuk a lábunkat, másnapra még izomlázam is lett, jól elfáradtam, alig vártam, hogy egy széket találjak, de legalább vettünk sok szépet. Délutáni pihenésre már nem futotta: amíg nem kellett a gyerekekért indulni, ajtókereteket festettünk, hátha megszárad, mire hazaérnek.

Lassan oda kell figyelnem, hogy mennyire fárasztom ki magam fizikailag egy-egy napon. Azért ez már mégiscsak a harmadik harmad, és néha jelez a testem: most már mindennap van egy-egy keményedés, nem fájdalmas, és úgy tudom, normális is. Ha sokat ülök, megfájdul a szeméremcsontom, úgyhogy ha felállok, kicsit érdekesen mozgok az első néhány percben. Valamelyik reggel – talán pont a nagy bevásárló szombat után? - arra ébredtem, hogy jól elfeküdtem a csípőmet, az is fáj.

Ezek múló dolgok, ha megkérdezik, hogy vagyok, még mindig azt vágom rá, hogy köszönöm, teljesen jól érzem magam. Ezek csak apró jelek, hogy újra tornáznom vagy jógáznom kellene, esetleg mindkettőt. Csináltam is körülbelül a 17. hétig, akkor mentünk el hosszú időre anyuékhoz, ahol a torna elmaradt, és azóta se tértem vissza hozzá. Még épp ideje, ha egy kicsit lazítani, nyújtani akarok a testemen a szülésig, már csak 12 hét van vissza. Érdekes, milyen hosszú ez a 12 hét az elején, milyen nehezen telik az idő addig, amíg be nem töltjük a bűvös tizenkettőt, és milyen rövidnek tűnik ugyanez a végén, hogy elrohan... Két hét múlva már a harmincadik hétben leszek, és azért ezek a hármassal kezdődők már nagyon nagy számok, az ember észre se veszi, és huss, elröppent a várandósság, jön a szülés és a kisbaba, és kezdődnek a háromgyerekes napok... Izgalmas lesz!

Megvolt az esedékes orvosi vizsgálat is. Megint izgultam egy kicsit, mert pont az azt megelőző egy-két napban nem voltam valami jól, valószínűleg csak megint túlpörögtem magam, mert estére fájdogált a hasam, és olyan nehéz volt, úgy húzott lefelé. Semmi másra nem vágytam, csak egy kis fekvésre, pihenésre. Ez persze éjszaka meg is volt, bár hajnalban megint lábgörcsre ébredtem, pedig most nem is egy magnéziumot vettem be este a pocakfájogatás miatt – biztos oda használódott el, és a lábamra már nem maradt.

Szóval attól tartottam, esetleg tovább nyílt a méhszáj, vagy valami egyéb negatív dolog történik. Azon gondolkodtam napközben, mi lesz, ha feküdnöm kell valamiért, vagy csak azt mondja az orvosom, hogy nem emelhetek? Hogyan fekhetnék két gyerek és a háztartás mellett, és hogyan ne emelgessem a Kicsit? Persze meg lehetne oldani, mármint az emelés korlátozását, magamtól is mondom neki néha, ha kéri, hogy vegyem fel, hogy most inkább másszon fel a székre – de alapvetően szeretem emelni, szeretem, hogy kicsi még, hogy karba kívánkozik, odabújik.

Aztán délutánra nagyon felszabadult lettem, mert a dokim megszabadított ezektől az aggodalmaktól. Most a másik rendelőjében voltam, hát, ha nem kéne érte 60 kilométert utazni, csak oda járnék. Sokkal modernebb rendelő, mint az itteni, nagyobb felbontású és több mindenre képes ultrahanggéppel, és ha létezik olyan szóösszetétel, hogy kényelmes nőgyógyászati vizsgálószék, akkor itt az is van. És ami nagyon tetszett: a vizsgálat árában, kérés nélkül átváltott 4D-be is – az itteni gépe ezt nem tudja, és mi amúgy nem mentünk volna külön 4D-s ultrahangra – így mégiscsak láttam Csongor arcát, már amit megmutatott belőle.

Pici fiam ugyanis ugyanolyan bújós baba lehet, mint a kisebbik bátyja: a méhlepénybe fúrja az arcát, nagyon édes, kispárnaként használja. Majdnem be van fordulva a megfelelő irányba, fejjel lefelé van, csak egy kicsit jobbra kitér az egyenesből: ott van ugyanis a kispárnája. Egész picit kell csak mozdulnia ahhoz, hogy meg tudjon majd születni. És jó nagyra nőtt: pontosan 27+5 voltam a vizsgálat napján, ehhez képest a feje 30+1-nek felel meg - dokim kommentje: „hát, meg kell szülni...”, mondtam, nem volt ilyen kérdés vagy választási lehetőség, megszüljük és kész -, a haskörmérete 29 hetesnek, a combja rövidebb, az 28+1-nek. De még az is hosszabb, mint a kora alapján átlagos lenne.

A gép számításai szerint, ha ilyen ütemben nő tovább, akkor négy kiló körül lesz, ha viszont ezekkel a mostani méretekkel mégis átlagosan szeretne születni, akkor tíz nappal korábban számíthatunk rá. Részemről rendben, akkor már biztosan itthon leszünk karácsonyra. A négy kilóban nem annyira hiszek, vagy lassulni fog a növekedése szerintem, vagy tényleg előbb jön picit. De ha hinnék, sem félek tőle, az a meggyőződésem, hogy nem annyira a súly számít, inkább a fejkörméret, ami viszont a bátyjainál is nagy volt, és gond nélkül megszülettek. Négykilós babákat szült anyukák, kéretik nem megcáfolni! Egyébként nem hasonlítgatom a fiúkat – majd fogom eleget, ha Csongor is megszületett –, lustaságból is, mert nem keresem elő az ő hasonló korú adataikat, de azért is, mert nem akarom magam paráztatni azzal, hogy Csongor esetleg mennyivel nagyobb, mint a tesói voltak ilyenkor. A becsült súlya egyébként 1276 gramm.

Velem meg az van – kényes téma ismét, ezt eddig nem nagyon emlegettem – hogy a terhesség eleje óta szinte egymást váltják a fertőzések. Talán csak egyszer voltam úgy orvosnál, hogy minden rendben volt, és nem kaptam valami szert vagy bakteriális, vagy gombás fertőzés ellen. Magamban már kiokoskodtam, hogy biztosan az egyikre kapott gyógyszer tönkreteszi a hüvelyflórát, ezért jön a másik fertőzés, és így tovább, belekerülök egy ördögi körbe. Ezt az elméletemet a dokimmal is megosztottam, aki egyetértett, úgyhogy most – bár amúgy abszolút nem lennék a gyógyszerezés híve – két irányból támadunk: reggel gombaellenes szer, este antibiotikum, és ha mindkét kúra véget ért, jöhet egy vény nélkül kapható szer, ami laktobacillusokat és C-vitamint tartalmaz, visszaállítja az egészséges hüvelyflórát, és nem térnek vissza a fertőzések.

Remélem, így is lesz, rájöttem, hogy ez egy parám, meg vagyok győződve arról, hogy a Kicsi azért született három héttel korábban, mert előtte volt egy fertőzésem, már nem is tudtam befejezni a kezelését, szültem – a felszálló fertőzés meggyengíthette a magzatburkot. Nem lett ugyan koraszülött, de picike volt, és szerintem még jobb lett volna neki egy kicsit odabent. Most nem szeretnék 37 hetesen szülni, korábban meg pláne nem, az a 10 nappal a kiírt dátum előtt teljesen megfelel.

Viszont a méhszáj nem nyílt ki, azok valószínűleg nem olyan fájdogálások voltak még, úgyhogy megkönnyebbülve és feldobva jöttem haza a vizsgálat utáni este. Kötelező ultrahangra majd a 30. héten megyek, újabb orvoslátogatás pedig kerek 31 hetesen esedékes. És azért igyekszem odafigyelni a pihenésre is.

Ja, ma reggel a 28. hetet betöltve már meghaladtam a három kiló hízást, 3,1-nél állt meg a mérleg. Azért ez már komoly, vigyáznom kell, el ne hízzak a hátralévő 10-12 héten! (röhögős szmájli)

Éva

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!