Terhesnapló 13 – Niki: Bármikor eljöhet az indulás pillanata!

Bevallom őszintén, most még egy kicsit várnék a dologgal, bár ezt lehet, hogy a szüléstől és a kórházban töltött napoktól való félelem mondatja csak velem. Természetesen továbbra is mindennél jobban várom, hogy a karomban tarthassam, érezhessem az illatát és hallhassam a hangocskáját. De ettől függetlenül valahogy most mégis inkább várnék. Március 31. a kiírt dátumunk, így már mindenhogy csak napjaink vannak hátra, de mégis várnék. Sajnos a kórházban, ahol szülni fogok, néhány hete látogatási tilalom van érvényben, így ezért is tolnám még a szülés idejét, hátha ez addigra feloldásra kerül.

Ahogy az előző cikkemben is említettem, elkezdtük az NST vizsgálatokat. Esetemben korábban kellett kezdenünk és gyakrabban is járok, mint a legtöbb várandós kismama. Kétnaponta utazom be a kórházba, ahol elvégzik a vizsgálatokat.

A legutolsó alkalommal már mindent bevetve és erőmön felül lenyugtatva magamat végre sikerült hamar és mindenféle kínlódás nélkül végeznem. Talán az a titok nyitja, hogy nyugodtnak kell maradnom és akkor ő is könnyebben mozgásba lendül.

Így az utolsó hónapban a védőnőmhöz is hetente járok egészen addig, amíg ki nem bújik a kis pocaklakónk. Ennek a rengeteg vizsgálatnak köszönhetően most a végére elég mozgalmasak lettek a hetek, hiszen szinte minden nap jelenésem van valahol. Egyrészt sokszor nyűg és nehezen veszem rá magam, hogy elinduljak, másrészt jó is kicsit kimozdulni, még ha csak orvoshoz jár is az ember.

Az éjszakáim egyre rövidebbek, egyre kevesebbet alszom. Rengeteget forgolódom, sehogy sem jó. Talán a testem már készül a nagy napra, vagy a tudatalattim dolgozik, mindenesetre fáradtabb vagyok így a végére, mint az elmúlt időszakban. De már csak napok vannak hátra! Most már kibírjuk és most már mindennek jól kell alakulnia!