Kismamanaplóm: itt van az ízes-szagos-zörgős ősz és a gondolat: gyerekem lesz!

Igen, tudom, nem sok embernek vagyok efféle véleményemmel szimpatikus – nem mintha mondjuk ez sértené bármilyen mértékben a lelki nyugalmamat – de én kifejezetten utálom a nyarat, minden hozadékával együtt. Meggyőződésem, hogy haszontalan évszak, maximum a napozni vágyók igényeit kielégítő idő, ugyanis a forróságban semmit nem lehet kezdeni magunkkal, folyton izzad az ember, hamar melegszik a fröccs, még a kevés smink is lefolyik, és képtelenség napközben a városban adódó teendőt elintézni, séta közben a betonból áradó hőnyalábok testfőzése nélkül.

Terhesen pedig…egyenesen maga a katasztrófa. Annak, aki szeretné beleélni magát egy állapotos nő nyári közérzetébe, (de vajon miért is szeretné bárki?) azt hiszem, tudok javaslatokat tenni. Először is keressen egy jó vastag, több kilós ember alakú irhabundát, lehetőleg olyat, ami felszívja a folyadékot, majd szépen itasson fel vele pár liter vizet, különös figyelmet fordítva a boka, lábfej, kézfej, ujjak részére, bújjon bele, majd sétáljon be egy ember nagyságú sütőbe. Igazán szuper érzés nemde? Őszinte tiszteletem és egyben sajnálatom a nyáron harmadik trimeszterben lévő kismamáknak, csodálat kellene, hogy övezzen titeket minden nagy pocakkal, nehéz testtel lenyomott nyári nap után.

Kismamanaplóm

 

Kismamanaplóm: Mi van akkor, ha nem akarok szülés előtt három hónapig babaruhát hajtogatni?

Szóval itt van az az ízes-szagos-zörgős ősz, ami úgy elvarázsolja minden kis szenzorom…és ezzel együtt ide oson a gondolat is: gyerekem lesz. Elviekben november a mi hónapunk, hogy pontosan mikor, arról már megoszlanak az információk, eddig 28. volt a számított nap, de nem oly rég kaptam egy 22-i dátumot is.

Az a kicsi, most is épp a hasamban mocorgó lény, aki akképp teljes csodája az univerzumnak, hogy kettő mikroszkopikus sejtből ekkorára fejlődött, ideköltözik hozzánk, és már sosem leszünk úgy, ahogy eddig. Azt hiszem, nem feltétlenül tudom ezt így első szülés előtt lévő nőként feldolgozni, de valahogy erről mindig az a vicces kép jut eszembe, amin olyasmi olvasható, hogy „akkor jössz rá igazán, hogy szülő lettél, mikor a gyerek lefáraszt, de nincs kinek visszaadni”.

A másik oldalról nézve pedig mi változik... A férjem nem dolgozik kevesebbet (most sincs itthon), én nem leszek kevésbé szenzitív (ennél jobban úgy sem lehet), a világ nem lesz másabb ütemű, és tempójú. Egy kis emberkével lesz több, plusz rohadt sok mosnivalóval. (…Most tolta feljebb Édesanyám az orrán a szemüveget, magában megjegyezve, hogy nem igaz már, mindig ez a szarkazmus.)

 Ez a naplóbejegyzésem kissé tényleg naplószerűre sikerült, nem vetettem fel társadalmi anomáliákat, fejtettem meg terhes gondokat, csak az őszi levegőjű szobában hagytam idefolyni egy-két gondolatfoszlányt, talán néha ilyen is kell… Pont úgy, mint a dübörgő lerohanó meleg után, a kötött pulcsiba burkolódzó, csendesülő októberi idő.