Gyermekvállalás

Anyu Tűsarkúban - 39. hét - Várandósnapló Zalánki Fruzsival

Elérkeztem a szülés előtti utolsó bejegyzéshez. Alig hiszem el, hogy elérkeztünk a nagy naphoz, amit már olyan régóta várok. Visszatekintve most úgy tűnik, mintha nagyon gyorsan elrepült volna ez az időszak, de azért kitartok amellett, hogy ez a kilenc hónap nagyon sok, az ember nem győzi várni a végét, hogy találkozhasson a kisbabájával.

Sziasztok, Zalánki Fruzsina vagyok. Korábban divatmodellként jártam a világot, majd a Miss Balaton szépségversenyen próbáltam ki magam 2018-ban, ezzel nagyjából egy időben megismerkedtem Zalánki Gergő vízilabdázóval, aki azóta már a férjem. Azóta az életem fenekestül felfordult, hiszen nem elég, hogy a munkája miatt pár hónapja Olaszországba költöztünk csak ketten távol mindenkitől, de az első közös kisbabánkat várom. Őszintén mondom, hogy imádom az életem, azonban ennek ellenére is akadnak nehézségek bőven. Ezekről és a boldog pillanatokról egyaránt szívesen írok Nektek itt, a Babanet honlapján

Utolsó, várakozással teli napok

Ezen a héten már ténylegesen azokat a teendőket intéztem, amik a véghajrában szükségesek. Emellett pedig pihentem és ettem, mert úgy voltam vele, hogy ezeket most igazán megérdemlem. Elmentem megcsináltatni a PCR tesztem, ami feltétele annak, hogy fogadjanak a kórházban. (Ha előbb beindult volna ott készítettek volna gyorstesztet.) Egyébként egész héten bíztam benne, hogy talán beindul magától a folyamat, de aztán a terhesgondozáson az orvos elmondta, hogy a korábban már említett téraránytalanság miatt erre elég elenyésző esély van. Ekkor beletörődtem, hogy marad az eredeti időpont. Volt egy nap a héten, amikor elfogott a szomorúság amiatt, hogy Gergő nélkül kell végigcsinálnom a szülést és ő nem lesz ennek az élménynek a részese. Ezen szerencsére egy nap alatt túl tudtam lendülni, hiszen tudatosítottam magamban, hogy kesergéssel nem érek semmit és tulajdonképpen erre az eleje óta volt esély, így nem most csapott arcon az információ. Szerencsére azt mondhatom, hogy lelkileg készen állok és izgatottan várom, hogy eljöjjön a császármetszés napja. Nem olvasok mostmár semmit és nem nézek videókat ezzel kapcsolatban, inkább próbálom azokat a gondolatokat erősíteni magamban, hogy milyen lesz először látni vagy a kezembe fogni Őt. Eszembejutottak az orvosom szavai, amit még az egyik terhesgondozásos alkalmon mondott nekem, miszerint ne egy túlélő tábornak képzeljem el a szülést és a kórházban töltött első időszakot, hanem próbáljam meg csodás élményként felfogni. Ez ezekszerint hiába hangzott el több hónappal ezelőtt tőle nagy hatással volt rám, mert úgy érzem számomra ez a megfelelő mentalitás és ő jól ráérzett erre. Továbbra is nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen orvost találtam, akivel ennyire jól működik köztünk a kommunikáció, valószínűleg ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre úgy tűnik nyugodt tudok maradni egy ilyen nagy esemény előtt. A műtét során és a kórházi tartózkodás folyamán anyukám lesz jelen, így nem kell egyedül végigcsinálnom az egészet. Gergő pedig az olasz kupa után tud hazajönni, hogy találkozhasson a fiával, viszont akkor elengedik őt egy hosszabb időszakra a klubtól.

A klasszikustól eltérő módon ők videóhívásban fognak először ‘találkozni’, ami szerintem egy őrülten fura szituáció, de nagyon kíváncsi leszek így milyenek lesznek ezek a pillanatok. Remélem a következő bejegyzésben csak és kizárólag pozitív élményekről számolhatok be Nektek!