36. hét: amikor éjjel rezignált arccal, sötét karikákkal a szemed alatt sonkás szendvicset majszolsz a konyhában

Itt is vagyok, épen egyben, 36 hetesen, most mondjuk irtó bekeményedett pocakkal. Tök jó ilyenkor utána olvasni, mit kell tenni, ha valami gondom van. Vegyél be magnéziumot, ne vegyél be magnéziumot, pihenj sokat, inkább mozogj. Teljesen érthető. Egyébként is szörnyű éjszakám volt, bár már mostanában leginkább az van.

Nem tudom, hogy aki franciaágyon alszik, annak is ilyen borzasztó-e minden éjjel, de nekem az L alakú kihúzható kanapén igencsak pokoli, pedig vettem rá egy memória habos matracot.

Na most, a memória rész esetemben annyi tesz hozzá a pozíciómhoz, hogy a matrac tök jól megjegyzi, hol vagyok a legnehezebb, így a derekamnál kisebb kráter alakú mélyedés képződik, amitől viszont a gyermekem a gyomorszájamra csúszik fel, bármilyen formájú vízszintes pózban. Vajon aki tervezte, gondolt a terhes nőkre?

(Mondjuk felmentem, ha nem, ez már nem az az állapot, amit terhesség nélkül el lehet képzelni… csak semmi mea culpa Mr. Mattress Memory.) Valamelyik este mindezt kijátszani próbálva, minden mosdó szünet után (értsd: óránként) más irányba feküdtem vissza, ahol eddig a lábaim voltak, oda tettem a párnám, majd fordítva.

Addig voltam igazán diadalittas mesteri tervemtől, amíg rá nem jöttem, hogy ezzel csak duplázom a krátereket, gyakorlatilag már mindenhol süppedtem. Eredmény: éjjel negyed egykor rezignált arccal, sötét karikákkal a szemem alatt, tik-tok videókat pörgetve majszoltam egy sonkás szendvicset a konyhában, ha már aludni nem tudok, legalább az éhségem csökkenjen.

Ajánlanám illusztrációnak a fotót valami mézes-mázas csillámpónis babaváró cikk mellé. Jaaa és azoknak válaszként, akik kiejtenek ilyet a szájukon: addig aludj, amíg lehet, mert utána nem fogsz tudni!

Kismamanaplóm

 

Én leszek a nő, aki "nem szült", max kiprojektált egy gyereket magából, csak mert a farfekvés miatt szinte biztos a császár?

Ha már ezeknél a mondatoknál tartunk - bár szerintem a pokolnak külön bugyra van a közhelyeket kommunikációs panelként felhasználók részére – annyi kérdésem van… MIÉÉÉRT? Nem hiszem el, hogy csak én érzem a maró fájdalmat a gyomrom környékén minden egyes semmitmondó, nulla jelentésű közhely-gránát hallatán. A „mai rohanó világunk”-tól gyakran gondolok az emberiség hiábavalóságára, és kérdeznék vissza, hogy amikor a lovaskocsit felváltotta az autó, akkor nem rohant, még csak szaladt, vagy a táviratról telefonra váltottak, akkor igyekezett, vagy a dagerrotípiából modern fotó lett, akkor szedte a lábát, most vagy 20 éve már rohan? Vagy, hogy is van ez?

Ha pedig terhes nő vagy, akkor aztán bőven merítkezhetsz ezekben a csoda mondatokban, és képzelhetsz el fejben alternatív válaszokat, legalábbis nálam ez szokott működni valamennyire.

Ilyen ez a fentebb említett „aludj, amíg tudsz, mert később nem fogsz”  is… jó rendben… most lefekszem, ha jön a gyerek, majd ébresszetek már fel, addig tök nyugiban eltöltöm ezt a 39-40 hetet, amúgy sincs semmi dolgom, tényleg ráérek, és nem is kell pisilnem 20 percenként valóban.  

„Majd megtudod, most élvezd az életet, míg nincs gyerek”- ez mi? Ha valaki ennyire élete katasztrófájának tartja a gyerekét, akkor vajon minek akarja? Mennyi pszichológus élhet meg az ilyen szülők gyerekének traumáiból…

 Még annyi ilyen van… és úgy sejtem szülés után még több lesz. Sőt… már fejben készülök a belőlem kitörő pusztító visszafogására, ha egy-egy ilyen „kedveskedő” megjegyzés betalál mikor kialvatlanul (ugye, ugye… miért nem aludtad ki magad terhesen…) szenvedek valami baba-anomália megoldásán. Nyugi kedves ismerősök, jól halad a tréning, talán nem fog vér folyni. (Garanciát cégünk nem vállal)

Visszatérve hogyan létemre, a kisfiam igazán jó fej egyébként, nyugis kis srác, kivéve a teli holdat, azt mindketten nehezen viseljük, jó hír azért, hogy a következőt már úgy nyomjuk le, hogy itt lesz velünk. Erről jut eszembe… november van… igazán hihetetlen, de eljött a te hónapod kisfiam, jön a legizgalmasabb rész!