Varázsmondatok a szülőszobán az anyukáknak, hogy ne féljenek
Egy dúla (Nyitrai Eszter perinatális szaktanácsadó pszichológus és dúla) készítette a listát arról, mit élnek át a nők a szülés alatt, mi segít nekik és mi bántja őket.
Tavaly a császármetszés alatti kommunikációt vettük górcső alá, idén pedig a vajúdás és szülés közben elhangzó mondatokról készítettünk felmérést, illetve tudományos posztert az ELTE Illyés Sándor Emléknapokra.
Most arra kértük az anyákat, osszák meg velünk azt a (pár) mondatot, ami visszavonhatatlanul beégett az emlékezetükbe a vajúdásuk vagy a szülésük alatt – akár azért, mert olyan erőt adott, ami átlendítette őket a legnehezebb pillanatokon, akár azért, mert olyan rossz hatással volt, hogy ott és akkor teljesen elvesztették a hitüket, összetörtek tőle, feladták.
Bármely mondat érkezhetett az egészségügyi szakszemélyzet részéről, a párjuktól, dúlától, egyéb kísérőtől. Kértük, azt is hogy jelezzék, ki mondta és pozitív vagy negatív hatással volt-e rájuk az adott mondat, amit megosztanak – hiszen sokan sokfélék lehetünk.
A tavalyihoz hasonlóan idén még nagyobb számú – kb 400 – válasz érkezett és ismét erős érzelmeket, komoly indulatokat váltott ki a téma, ami rámutat arra, milyen sokakat érint és éppen ezért nagyon fontos foglalkozni vele.
Gyakran tapasztalom dúlai munkám során azt a kettősséget, hogy
ha az anyákat a szülés előtt megkérdezzük, mitől félnek leginkább, akkor a fájdalmat és egy esetleges váratlan komplikációt említenek, ugyanakkor a szülésük után arról számolnak be, hogy mindent összevetve a legnehezebb, a bánásmód volt számukra.
Az édesanyák beszámolóiban ez többnyire magában foglalja a verbális kommunikációs stílust, a vizsgálatokat, az ellátás személytelenségét is.
A Világrajönni blog szerzője, Nyitrai Eszter dúla, perinatális szaktanácsadó hallgató. De pszichológiai végzettsége is nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy még inkább megértse a babavárás alatti lelki történéseket, a családdá válás folyamán bekövetkező változásokat, és a kisbabák szükségleteit, azt hogy ők hogyan érzékelik a világot és mire van szükségük.
A családoknak maximális támogatásra van szüksége ebben a helyzetben, hiszen a szülés mind fizikailag, mind lelkileg igen érzékeny állapot. Amikor ez a hihetetlenül izgalmas, ám nagy testi és lelki igénybevétellel járó folyamat elindul, egyfajta spontán módosult tudatállapot jön létre az anyánál (és az apánál egyaránt). Ez egyrészről nagyon hasznos számunkra, hiszen a vajúdás akkor a leghatékonyabb, ha befelé tudunk fókuszálni, el tudjuk engedni a külvilágot és a racionális gondolkodást, illetve a testünkre és a babánkra figyelünk. Ám fontos tudni, hogy azzal is együtt jár, hogy sokkal fogékonyabbak vagyunk a szuggesztiókra.
A szuggesztiók olyan üzenetek, amelyeket kisebb-nagyobb fokú szándékossággal intézünk a másikhoz és ennek hatásaként a befogadóban önkéntelen válaszfolyamatok indulnak el. Ebben az értelemben véve a szuggesztió lehet szóbeli közlés, kérdés, nonverbális jelzés, épp úgy mint egy sóhajtás, dünnyögés, vagy akár a csend, a testbeszéd: egy grimasz, egy elkapott tekintet, illetve a tárgyi környezet üzenetei: feliratok és eszközök is. Olyan ismeretlen helyzetben, amikor a megszokott vonatkoztatási keretek nem állnak rendelkezésre, erősen keressük a támpontokat, kapaszkodókat, így a környezet jelzéseit is sokkal érzékenyebben észleljük.
Könnyen megérthető, hogy amikor a kisbabánk születik éppen, mi magunk is ebben a megváltozott tudatállapotban vagyunk jelen. Rengeteg különböző érzelem hat egyszerre a térben egy ilyen szituációban a boldog várakozástól, az izgatottságon át az aggodalomig és ez a viselkedésünkön is észrevehető. Ilyenkor az idő- és térérzék felborul, a gondolkodásban túlzott jelentést tulajdonítunk a negatív tartalmaknak, a figyelem beszűkül, a valóság reális észlelése torzulhat. Ebben az állapotban a személy különösen nyitottá válik bármely eligazító jelzésre, vagy olyan mozzanatokra, amelyek segítik őt a helyzet értelmezésében – főképp, ha azok valamilyen tekintélyszemélytől érkeznek (orvos, vezető, szakember).
Nagyon fontos, hogy a szuggesztiók lehetnek pozitív, azaz megerősítő, illetve negatív és igen romboló hatással is ránk. Általánosságban elmondható, hogy a hümmögésnek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a mindennapi párbeszédeink során, ugyanakkor ha egy gyógyszerszagú kórteremben az orvos hümmög a leleteinket nézve, miközben mi egy kórházi ágyon fekszünk (akár életünk egyik legkülönlegesebb napján, a gyermekünk születésekor), akkor ugyanannak a hümmögésnek egészen más jelentést tulajdoníthatunk – a lehető legrosszabb forgatókönyveket, sőt, esetleg a valóságtól teljesen elrugaszkodott opciókat is végigzongorázva az elménkben.
A cikk teljes egészében: szeretlekmagyarország.hu oldalán olvasható.
A cikkben szereplő tartalom megosztása Nyitrai Eszter engedélyével történt.
Nyitrai Eszter, 2018. március 28.
